Ugrás a cikkhez
Reklám

Törvénymódosítással csökkentené a magyar nyelvű oktatás mértékét az ukrán parlament, ami ellen tiltakozását fejezte ki több ukrajnai magyar szervezet is.




A kárpátaljai magyar szervezetek nyilatkozatban tiltakoznak az ukrán parlament által kedden elfogadott oktatási törvény ellen, amely három év átmeneti idő után megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven történő tanulás lehetőségétől. Az MTI-hez szerdán eljuttatott nyilatkozat szerint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) tiltakozását fejezi ki az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvény ellen.

„A törvény az ország alkotmányát és nemzetközi vállalásait semmibe véve megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven való tanulás lehetőségétől, amivel létalapjukat szünteti meg” – olvasható a dokumentumban. A nyilatkozat szerint a magyar szervezetek Petro Porosenko ukrán elnökhöz fordulnak azzal a kéréssel, hogy ne írja alá a kisebbségek, így a kárpátaljai magyarok megmaradását is alapjaiban veszélyeztető törvényt.

A módosított oktatási törvény csak az elemi iskolában (1-4. osztály) engedélyezi a nemzetiségi kisebbségek számára valamennyi tantárgy anyanyelven történő tanítását, az általános iskola esetében (5-9. osztály) a jogszabály előírja a fokozatos áttérést a tantárgyak többségének ukrán nyelvű oktatására.

A kormány tiltakozik, de azzal sokra nem megyünk

A magyar kormány a leghatározottabb tiltakozását fejezte ki az Ukrajna Legfelső Tanácsa által elfogadott új oktatási törvény ellen – közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint az új ukrán szabályozás megfosztja az országban élő nemzeti kisebbségeket az anyanyelven tanulás lehetőségétől, alapjaiban veszélyeztetve ezáltal a szülőföldön való megmaradásukat.

A törvény értelmében a középiskolai és a felsőoktatás nyelve ezentúl az ukrán, a kisebbségek nyelvén való oktatást pedig kizárólag az óvodákban és elemi osztályokban engedélyezik. Ez példátlan módon sérti az országban élő nemzetiségek, köztük a mintegy százötvenezres magyarság jogait, és teljes mértékben ellentétes Ukrajna alkotmányával – tette hozzá az államtitkár.

Mint írta, Ukrajna a nemzetközi kötelezettségeiben és a magyar–ukrán alapszerződésben is vállalta, hogy tiszteletben tartja az alapvető emberi jogokat, a szabadságjogokat és a kisebbségi jogokat. A magyar–ukrán jószomszédság erősítése jegyében megvalósult legmagasabb szintű egyeztetéseken szintén vállalta, hogy a magyar közösség jogai nem szűkülnek; az új oktatási törvény elfogadása viszont mindezen ígéreteknek és vállalásoknak ellentmond – hangsúlyozta.

A magyar kormány elvárja, hogy Ukrajna fontolja meg a törvény hatályba léptetését, és módosítsa a jogszabályt oly módon, hogy ne sérüljenek az országban élő nemzetiségek, köztük a magyarság jogai – közölte Potápi Árpád János.

A Jobbik közleménye:

A pénz itt már kevés: védje meg a kormány a kárpátaljai magyar iskolákat!

A Jobbik Ukrajna nemzetközi kötelezettségeivel és a magyar–ukrán alapszerződéssel is ellentétesnek, egyszersmind felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, hogy az ukrán parlament második olvasatban is megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely alapján teljesen megszűnhet a nemzetiségi nyelvű oktatás az állami általános és középiskolákban, valamint a felsőoktatási intézményekben. Helyi tagjainktól, szimpatizánsainktól pontosan tudjuk, hogy a magyar szülők a jogszabály hatályba lépése után tömegesen fogják kiíratni gyermekeiket az iskolákból, és vélhetően áthozzák őket Magyarországra. Ezzel pedig a kelet-ukrajnai polgárháború és az ukrán gazdasági összeomlás miatt az elmúlt években egyébként is rendkívül meggyengült kárpátaljai magyar közösség egésze kaphatja meg a kegyelemdöfést.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom ezért üdvözli a legnagyobb kárpátaljai magyar szervezetek közös tiltakozását. Örülünk annak is, hogy Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár révén hosszú évek óta először végre határozott hangot hallunk a magyar kormány részéről az ukrán kormányzati sovinizmus kapcsán. Ugyanakkor hozzá kell tennünk azt is, hogy az említett törvény a szocialista kormányok gyakorlatát sajnos hűen követő, szomszédaink irányába tett egyoldalú gesztusokkal operáló fideszes külpolitika egyértelmű csődjét is jelzi. Az elmúlt évekre ugyanis az volt jellemző, hogy egyébként üdvözlendő módon nőtt a külhoni magyarságra fordított támogatások összege, ezzel együtt azonban a kormány szinte teljes egészében lemondott arról, hogy a kétoldalú kapcsolatokban felvesse a magyar közösségeket ért jogsértéseket. Ennél mindig fontosabb volt valamelyik belgrádi csetnik vállveregetése vagy Robert Fico egyre illékonyabbnak tűnő barátsága. Jellemző, hogy míg Szijjártó Péter külügyminiszter sohasem felejt el kiállni „Ukrajna területi épsége” mellett, és feltételek nélkül támogatja Kijev uniós csatlakozását – legutóbb például a vízummentesség és a társulási egyezmény érdekében lobbizott Magyarország –, addig az ukrán kormány mindezekért cserébe a legkisebb engedményekre sem hajlandó, sőt élen jár a területén élő nemzeti közösségek jogtiprásában és diszkriminálásában.

A Jobbik 2018-as kormányra kerülése után a környező országokkal való kapcsolatokban a magyar nemzeti közösségek érdeke lesz az elsődleges. Sokadszorra szögezzük le: csak akkor támogatjuk Ukrajna (és Szerbia) EU-csatlakozását, ha az hajlandó lesz a területén élő őshonos nemzeti közösségeket államalkotó nemzetként kezelni, és nem a jogszűkítés, hanem a jogbővítés lehetőségeit keresi. Szomszédaink euroatlanti integrációja magyar érdek is, de nem mindenáron!

A Jobbik tehát elvárja a magyar kormánytól, hogy a lehető leghatározottabban és leghatékonyabban lépjen fel az ukrán oktatási törvény megváltoztatásával szemben, és akadályozza meg annak aláírását, hatályba lépését, ezzel pedig a kárpátaljai magyarság szülőföldjén való ellehetetlenítését! Ne csak akkor hadakozzon a Fidesz Brüsszellel, ha az EU a pártállamépítést elősegítő törvényeket kritizálja, hanem akkor is, amikor az elszakított területeink magyarságának helyzete követeli meg az Anyaország védelmét! Felszólítjuk ezért Orbán Viktort, hogy vigye a nemzetközi fórumok elé a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő és legszegényebb magyar közösségünket ért újabb sérelmeket, és követeljen közös európai fellépést Ukrajnával szemben!

Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából