Ugrás a cikkhez
Reklám

Öten meghaltak és többen megsebesültek egy lövöldözésben a délvidéki Bégaszentgyörgyön, egy kávézóban – értesült az M1 aktuális csatorna.

Az MTVA helyszínre tartó vajdasági tudósítója a hajnali rendőrségi közleményre hivatkozva elmondta: kora hajnalban, fél kettő körül a Nagybecskerektől mintegy 20 kilométerre lévő Bégaszentgyörgy egyik kávézójába belépve egy 38 éves férfi tüzet nyitott gépfegyverrel.




Megölte egykori élettársát és annak barátnőjét, majd vaktában lövöldözni kezdett. Négyen súlyosan megsérültek, a sebesültek között fiatalkorúak is vannak.

A támadás szombat éjszaka egy óra negyvenkor történt.




A Nagybecskerektől húsz kilométerre található település rendőrsége elfogta a 38 éves Z. S.-t, a helyszínelés még folyik.

Jelenleg öt halottról és 25 sérültről tudni, akik között súlyos esetek is vannak. A sebesülteket az újvidéki, a nagybecskereki és a kamanci kórházba szállították.

Nebojsa Stefanović belügyminiszter, aki maga is a helyszínre tart, szombat reggel az üggyel kapcsolatban csak néhány részletet közölt, egyebek mellett azt, hogy az elfogott támadó törvényellenesen birtokolta a fegyvert, ugyanakkor nem volt semmilyen előjele annak, hogy hasonló támadásra készülne, korábban semmilyen rendőrségi ügye nem volt. A gyanú szerint féltékenységről, szerelemféltésről van szó - mondta a miniszter.

Frissítés: A szerb Blic értesülései szerint az elkövető a 38 éves Sinisa Zlatic. A kerti kávézóba belépő férfi, meglátván volt feleségét egy társasággal azt mondta: "Megölöm őket". Majd kisétált, és egy gépfegyverrel tért vissza, majd lövöldözni kezdett.



Sinisa Zlatic és volt felesége, Diana Zlatic

2. frissítés: A gyilkos a '90-es években "menekültként" érkezett a Bánátba

A tragédia miatt háromnapos gyászt hirdettek holnaptól a közép-bánáti körzetben – jelentette be Mitar Vučurević, a község elnöke. A döntést a ma reggeli rendkívüli községi képviselő-testületi ülésen hozták meg, amelyen Nebojsa Stefanović belügyminiszter, Dusan Sijan körzetvezető és Nagybecskerek polgármestere, Čedomir Janjić is részt vettek.

A községben zajló csirkefesztivált (Pile fest) is megszakították.

Az elkövető Sinisa Zlatićról időközben kiderült, hogy a '90-es években menekültként érkezett a Bánátba, bár az ő esetében is pontosabb, ha úgy fogalmazunk: magyarélettér-foglalóként.

A férfi apósának állítása szerint Zlatić komoly mennyiségű fegyvert halmozott fel házuk padlásán.

(Híradó - MTI - DélHír nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából