Partnerre talált az erdélyi történelmi magyar egyházak képviselőiben a három magyar párt, amely május végén előválasztást készül szervezni Marosvásárhelyen. A lelkészek támogatásukról biztosították az összefogó politikusokat. A háttérbeszélgetésekből viszont kiderült: nem minden pap örül maradéktalanul annak, hogy a polgármesteri székre eddig egyetlenként jelentkező Soós Zoltán a Hit Gyülekezete tagja - írja a Székelyhon.

 

Soós Zoltán, a hitgyülis

Csütörtökön az RMDSZ Dózsa György úti székházában találkoztak a magyar pártok képviselői a történelmi magyar egyházak lelkészeivel, akiket arra kértek, segítsék a politikumot ama szándékában, hogy az előválasztások során megtalálja azt a polgármesterjelöltet, akit a marosvásárhelyi magyarság támogatni tud a 2016-os helyhatósági megmérettetés során. A beszélgetésen megjelent lelkészek üdvözölték az összefogást, és az előválasztások támogatásáról biztosították a szervezőket. A papok mindössze egyetlen feltételt szabtak: korrekt, átlátható versenyt kértek. Bár a tárgyalások során hivatalosan senki nem tette szóvá, a találkozó után mégis akadt olyan lelkész, aki – amint fogalmazott – nem tudott maradéktalanul örülni annak, hogy az eddigi egyetlen jelölt, Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója nem egy történelmi egyház tagja.

"Sok negatív híresztelés"

Bár "furcsállja az erdélyi hagyományos vallásszabadságra teljesen rácáfoló megközelítést", Soós Zoltánt nem lepték meg a történtek, mert, mint mondotta, "elég sok negatív híresztelés kering" az általa látogatott Hit Gyülekezete körül.

És vajon mi lehet ennek a "sok negatív híresztelésnek" az oka? Továbbá: vajon az igazgató úr is így őrjöng szombatonként a marosvásárhelyi szektaközpontban? A honlapjuk szerint egyébként Németh Sándor alig egy hónap múlva látogatja meg a jobb sorsra érdemes székelyföldi város agymosottjait.

"Úgy vélem, a közösségnek kell eldöntenie, hogy mit akar. Ha a huszonegyedik században nem az a fontos, hogy mit tettem az életben, illetve a megyei múzeum élén, hanem a vallási hovatartozásom, akkor rég elbukott az ügyünk" – fejtegette Soós, hozzátéve, hogy nincs szándékában szembemenni a közösség akaratával. Mint mondta, szülei reformátusnak keresztelték, ő felnőtt korában, tíz évvel ezelőtt állt be a gyülekezetbe. "Mi is ugyanazt a Bibliát használjuk, amit a történelmi magyar egyházak, és ugyanazokat a keresztény értékeket valljuk. Személy szerint egyetlen egyházat sem tartok többnek vagy kevesebbnek" – hangoztatta az eddig egyetlen potenciális jelöltként ismert politikus. Soós örvendetesnek tartja, hogy a háta mögötti egy-két rosszindulatú megjegyzést leszámítva, a lelkészek eddig is méltányolták a múzeum élén és a városi önkormányzatban végzett munkáját.

Hogy a hitgyülizés mennyire nem csak - vagy inkább: elsősorban nem - vallási tevékenység, jól mutatja az alábbi rejtett kamerás felvétel:

"A felekezeti hovatartozás nem lehet követelmény"

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, Brassai Zsombor cáfolta, hogy a lelkészek kifogást emeltek volna Soós felekezeti hovatartozása miatt. "Erről nem volt szó, legalábbis addig, amíg a teremben voltam. Úgy értettem, a lelkészeknek egyetlen elvárásuk van, tisztességes előválasztásokat akarnak" – szögezte le Brassai, aki a meghívottak előtt távozni kényszerült. A szövetség megyei vezetője úgy érzi, a csütörtök megbeszélések után képletesen az egyházakat is a marosvásárhelyi magyar-magyar összefogás részének tekintheti. Arra a kérdésre, hogy neki, mint valamikori református lelkésznek, vannak-e fenntartásai Soós felekezeti hovatartozásával kapcsolatosan, kitérő választ adott. "Nekem már nincs lelkészi státusom. Politikusként viszont hangsúlyozni kívánom, hogy az előválasztások lényege a nyitottság, és semmiképp nem a kizárás" – hangsúlyozta Brassai Zsombor.

Szintén a kör kiterjesztéséről beszélt Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt vezetője is, aki szerint a felekezeti hovatartozás nem lehet követelmény a megmérettetés során. "Mi nem arra buzdítottuk az egyházi vezetőket, hogy álljanak ki Soós Zoltán mellett, hanem arra kértük, hogy próbálják meg az előválasztásokat népszerűsíteni" – mondta el az MPP országos elnöke.




A néppárt nem áll be a hitgyülis mögé

Mindenképpen saját jelölttel szeretne részt venni a marosvásárhelyi közös magyar előválasztáson az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – erősítette meg Szilágyi Zsolt, az alakulat országos elnöke. A pártvezér múlt csütörtökön tett bejelentése némiképpen meglepetésként hat, hisz eddig úgy tűnt, hogy az EMNP Maros megyei elöljárói is az eddig egyetlen bejelentkezettet, Soós Zoltán RMDSZ-es önkormányzati képviselőt támogatják. Az is köztudott, hogy a néppárti ötletként létrejött Vásárhelyi Forgatag szervezésében az EMNP-sek nagyon jól együttműködtek a "politikai kiegyensúlyozottságáról" ismert Soóssal.

Szilágyi Zsolt elmondta, a jelölt kiválasztása az utolsó száz méteren van, napok kérdése, és bejelentik kilétét. A képben lévő személyekről Szilágyi nem akart nyilatkozni. Mint hangsúlyozta, a jelölt kiválasztásának ügyét nem párt, hanem a vásárhelyi magyarság ügyének tekinti. "Egy olyan személyt nevezünk meg, aki amennyiben május 31-én megnyeri az előválasztásokat, jó volna, ha 2016-ban a marosvásárhelyi összmagyarság támogatását élvezné. Ha átlátható, tiszta és korrekt előválasztások lesznek, hiszem, hogy a közös jelöltünk jövőben majd jó eséllyel száll versenybe" – fejtette ki Szilágyi.

Arra a kérdésre, hogy ki nevezi meg a versenybe szálló személyt, az elnök azt válaszolta, hogy ez a megyei szervezet feladata, de mivel Marosvásárhely ügye túlmutat a város és a megye határain, a kérdés is országos jelentőségű; ezért értelemszerűen közös döntést készülnek meghozni. Arra a felvetésre, hogy amennyiben nem a néppárt által megnevezett személy nyeri az előválasztást, az alakulat kiáll-e majd teljes mellszélességgel valamelyik politikai ellenfele jelöltje mellett, Szilágyi igennel felelt, hozzátéve, hogy ezt viszont a másik két magyar pártnak és jelöltjeinek is fel kell vállalniuk. Ennek érdekében az EMNP elnöke egy olyan írásos szerződés megkötését szorgalmazza, amely kizárná az utólagos félreértéseket és félremagyarázásokat.

(Székelyon nyomán)

Kapcsolódó:

- Újra látható a rejtett kamerás felvétel: imán a Fidesz történelmi egyháza: "rombold le a Jobbik társadalmi támogatottságát, űzd ki őket a Parlamentből, oszlasd fel őket, Uram!"
- Új rejtett kamerás felvétel érkezett: a valódi történelmi egyházakat is gyalázza a Gyűlölet Gyülekezete
- A hitgyülis logika: "ha nem bélyegzünk potenciális népirtásnak minden nemzeti érzést, öntudatra ébredhetnek"
- Imaprogram Németh Sándoréknál: a Jobbik ellen, a cigányok mellett
- Ugráló, ordító, rángatózó, földön fetrengő agyhalottak - újabb felvétel került elő a Hitgyüli szeánszairól
- Ez a Fidesz "egyháza": rejtett kamerával a Hitgyüli vonagló szektásai között
- Felsültek a zsidók a Best of Hitgyülivel: töröltették öt oldalról, most több mint ötven másikra töltöttük fel
- Hitgyülis beismerés: minden párttal tartják a "szakmai" kapcsolatot - a Jobbik kivételével