Ugrás a cikkhez
Reklám

Június 4-én az Európai Emberi Jogi Bíróság elutasította Fehér István és Dolník Erzsébet, két állampolgárságát vesztett felvidéki magyar panaszát. A tót külügyminisztérium közleményben üdvözölte a döntést, mely szerint Strassburg nem lát jogsértést abban, hogy Fehér és Dolník elvesztette szlovák állampolgárságát, miután bejelentették, hogy felvették a magyart.




A bíróság szerint a panasztevők szabad akaratukból döntöttek a magyar állampolgárság felvétele mellett abban az időben, mikor hatályosak voltak a Fico-féle szlovák állampolgársági törvény rendelkezései, melyek szerint aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszti a szlovákot.

A bíróság a döntésben úgy fogalmaz, a panasztevők tudták, hogy a magyar állampolgárság felvételével elveszik a szlovákot, a tárgyalt esetekben tehát az állam nem önkényesen vette el szlovák állampolgárságukat.

Külügy: precedensértékű a döntés

A külügyminisztérium üdvözli a döntést, mivel az helyt ad régóta hangoztatott álláspontjának, mely szerint az állampolgárság önkéntes elvesztésének kérdését nem lehet összekötni az emberi jogok megsértésének kérdésével.

A tárca szerint a bíróság precedensértékű döntése kétségbevonhatatlan és elég egyértelmű jel mindazok számra, akik "az állampolgárság problematikáját Szlovákia befeketítésére igyekeznek felhasználni a hazai és a külföldi nyilvánosság szemében".

Fehér István: 2017-ig érvényes a szlovák személyim

Fehér István, az ügy egyik érintettje elmondta: nem örül a döntésnek, de valahol számított erre. Nem akarja minősíteni ezzel kapcsolatban sem "Szlovákiát", sem az EU-t, de hozzátette: Európában sem tudnak igazságot szerezni ügyüknek. "Pofátlanság, és undorító, amit a magyarokkal művelnek" – tette hozzá, és kijelentette: véleménye szerint az EU-nak egyetlen pozitívuma volt eddig, hogy útlevél nélkül mehetünk át a határon.

Arra a kérdésre, mi következik most, azt mondta, sok függ attól, hogy dönt az ügy kapcsán a szlovák alkotmánybíróság. Hozzátette: az ügyben az egyetlen reményt ahhoz fűzi, hogy az EP petíciós bizottsága szakbizottságokhoz utalta a Benes-dekrétumok ügyét, és az állampolgársági ügyet is, nem söpörte le tehát az asztalról. "A harcot semmi esetre sem adom fel, nem fogok meghátrálni. A szlovák személyimet nem adom le, 2017-ig érvényes" - zárta Fehér István.

(Bumm nyomán)

Korábbi értelmes strassburgi döntések:

- A vörös csillagos és a hitgyülis után Hagyónak is igazat adott Strassburg - 20 ezer eurót kell fizetni neki

- A kommunisták után a hitgyülis őrülteket is védelmébe vette Strassburg: kártérítést kell fizetnünk egy "hittérítőnek"
- Jogerős: Strassburg támogatja a vörös csillag viselését, még "kártérítés" is jár egy sztálinistának


Friss hírek az elmúlt 24 órából