Rudolf, a "történész"
Alább közöljük egy tót "történész" nemrég kiadott könyvéről megjelent
cikk szöveghű fordítását (a könyvismertető gyakorlatilag a kiadványból átvett részekből áll):

A szlovák királyságok legrégebbi történelme

Avagy hogyan vesztették el a szlovákok a történelmüket

Szvatopluk egyértelműen a legismertebb és legjelentősebb szlovák király, akit más történetírások is magukévá akarnak tenni, mostanában főleg a morvák. Ez tudatos manipulációval történik, mely által Szvatopluk mint király, aki a szlovák Nyitrán székelt, mindenféle bizonyíték nélkül részfejedelemnek titulálnak, akit Rasztiszláv helyezett a helyére, miképpen szintén bizonyítékok híján Rasztiszlávról azt állítják, hogy nem szlovák, hanem morva uralkodó volt, mert állítólag az ő királysága a mai Morvaország (Csehország része) területén helyezkedett el. Ami nem igaz, illetve nem lehet hitelesen bizonyítani.



Szvatopluk szlovák királysága

Jelmagyarázat:

Zöld mező: Cseh fejedelmek (7 – Prága) és Visztulai térség (4 – Krakkó)
Narancssárga mező: Nyitra – Marharok
Rózsaszín mező: Bratislava (Pozsony - a szerk.) – Régi vár
Sárga mező: Belehrad (Fehérvár)
Piros mező: Korutánia (Az Avar birodalom szétesése után Szlovákia területe hozzá tartozott)
Világoskék mező: I. Mojmír Magymorva birodalma – vulgárok és merehanok földje
Sárga nyíl: Az avarok kiűzése után a morvák a magyar nomád törzseket engedték be erre a területre, melyek később birtokba vették az egész Tisza mentét
3. Pobedim (Pobedény)
5. Blatnohrad (Zalavár)
6. Ostrihom (Esztergom)
Kék nyíl: Az erdélyi morvák betörése a Nyitrai fejedelemségbe 822-ben, Pribina kiűzése, Nyitra odacsatolása Mojmír erdélyi Moráviához.
Zöld nyíl: Szvatopluk nyitrai szlovénjei felszabadítják a morvákat a magyar megszállástól, és Moravát Nyitrához csatolják. Létrejön Szvatopluk szlovák királysága – Szvatopluk birodalma. 

 

Szamo avar birodalma és a Vag krajna

Jelgyarázat:

Középen Szamo birodalma
A Tisza és Duna mentén van az avar birodalom
A Dunántúlon vannak a szlovének és a korutániai szlovének

Ha ezeket a forrásokat ugyanolyan feltételezésekkel használjuk fel, pontosan az ellenkezőjét is állíthatnánk, miszerint Rasztiszláv valóban a németek által lett a helyére helyezve, de a nyitrai király jóvoltából. 

A középkori krónikások semmilyen nemű alá vagy fölérendeltségről nem tudnak I. Szvatopluk és Rasztiszláv szlovák királyok között. Rasztiszláv eltávolítása és Pannónia odacsatolása után a Nyitrai királysághoz már csak egy szlovák király marad a térségben, I. Szvatopluk. Ebből a szemszögből azt állítani, hogy Szvatopluk állama „nem volt sem cseh, sem szlovák állam, hanem morva“, pontosan mutatja, hogyan lehet kiforgatni a forrásokat. Ebből az következne, hogy Szvatopluk, mint a Nyitrai királyság független uralkodója odacsatolta az ő nagy királyságát egy idegen kisebbhez és a szlovák uralkodóból morva uralkodó lett. Ilyen még nem volt a történelemben, és Szvatopluk esetében sem lehetett, mert egy nagyon hozzáértő uralkodóról beszélünk. A „csehszlovák Szvatopluk“ létrehozói nem akarják tudatosítani, hogy a mai Morvaország csak egy kis része a réginek, mely a balkáni Dunától a kárpáti vonulatokig és az Alpokig terjedt. Amikor ebbe a nagy medencébe betörtek a magyarok és elfoglalták, a Morava kifejezés csak a szélső területeken maradt meg a mai Csehország területén és Szerbiában. 

Szvatoplukot azért hívják a szlávok és morvák királyának, mert a szlávok királyságai azon területen helyezkedtek el, amit a külföldi forrásokban morvának neveznek, és a szlovák lakosait ezért marharoknak, ókori szlávoknak vagy merhereknek neveznek. A marharok székesfővárosa Nyitra volt – a legnagyobb város az országban. 



Korutánia és Mojmír Morvaországa

Jelmagyarázat:

1. Nyitra, Szvatopluk szlovák királyságának a fővárosa
2. Bratislavai várhegy – Rasztiszláv székhelye
A Duna menti helyzet 800 körül: Korutánia és I. Mojmír Nagymorva birodalma birtokolja e területet



Korutánia Nyitrai fejedelemség és Mojmír Morvaországa

Jelmagyarázat:

1. Nyitra, Szvatopluk szlovák királyságának a fővárosa
2. Bratislavai várhegy – Rasztiszláv székhelye
A Duna menti helyzet 820 körül: Korutánia, Nyitrai fejedelemség és Mojmír Morvaországa birtokolja e területet 

Természetesen Szvatopluk történelmileg a mai szlovákoké is, mint ahogyan a Morvaországi lakosoké is, és mindazon népeké, melyeknek szlovák gyökereik vannak. Egy ideig a cseh törzsek, luzsinai szerbek, pannóniai szlávok és horvátok uralkodója is volt. De a mai szlovák Nyitráról emelkedett fel, ahol királyságának a székhelye volt, és ahol a középkori krónikák szerint meghalt. Ebből úgy következtetni, hogy Szvatopluk nem szlovák, hanem morva uralkodó volt, csak az tud, aki csak ebben akar hinni a logika és tények figyelmen kívül hagyásával.



Korutánia és Mojmír Nagymorva birodalma

Magyarázat:

A Duna menti helyzet 820 után: a Duna középső részét Korutánia és Mojmír Nagymorva birodalma birtokolja. A korutániaiak által támogatott vári-fejedelem Bratislavában később Rasztiszláv székhelye.

A szlávok történelmének meghamisításával a cseh történetírók a morva öntudat felemelkedésén fáradoztak, amikor elválasztották a morvaországi szlovákokat a nyugat-szlovákiai szlovákoktól, amivel el akarták csehesíteni őket. A középkorban a csehek kiirtották a morva nemességet, és ez szolgált volna alapul annak, hogy a csehek elfoglalják az Ősi Szlovákia területének egy részét. Ezért Morvaországra terelik Ciril és Metód munkásságának színhelyét, ott keresik Szvatopluk székhelyét, és próbálják ezeket betáplálni a helyi emberek fejébe. Ez gyakori jelenség a világban is, amikor a nagyobb nemzetek átalakítják a kisebbségeik hovatartozását, főleg amikor a nyelvük is rokon. Így például nemrég a ruszin és más kisebbségek széttelepítésével egyesítették a lengyel népet, de hasonló folyamatok zajlanak Ukrajnában, és német, illetve román nyelvű területeken is.

A történelem átalakítása más nemzet számára, „mondák“ és „dekrétumok“ gyártása ennek a folyamatnak a része. A történelem nem a múlt dolga, mert akkor a közelmúlt történészei nem az akasztófán végezték volna, hanem jobb esetben a börtönben vagy a padlón.



Szvatopluk szlovák királysága és a magyar Morávia

Jelmagyarázat:

Középen van a Nyitrai fejedelemség
Tisza mente: Morvák és magyarok
Sárga nyíl: Az avarok kiűzése után a morvák a magyar nomád törzseket engedték be erre a területre, melyek később birtokba vették az egész Tisza mentét



Szvatopluk szlovák királysága

Jelmagyarázat:

Kék nyíl: Az erdélyi morvák betörése a Nyitrai fejedelemségbe 822-ben, Pribina kiűzése, Nyitra odacsatolása Mojmír erdélyi Moráviához.
Piros nyíl: Szvatopluk nyitrai szlovénjei felszabadítják a morvákat a magyar megszállás alól, és Moravát Nyitrához csatolják. Létrejön Szvatopluk szlovák királysága – Szvatopluk birodalma.

Könyvborító:

A szlovák királyságok legrégebbi történelme, avagy hogyan vesztették el a szlovákok a történelmüket



Rudolf Irsa: A szlovák királyságok legrégebbi történelme

- a szlovének elfelejtett „Magna Szláviája”
- a szlovák tudomány mások szolgálatában
- Mojmír I. erdélyi uralkodó
- Pribina, Szvatopluk és Rasztiszláv szlovák királyok
- Szvatopluk szlovák birodalma
- „Nagymorva birodalom”, a szlovákellenes legenda 

Tartalom:

Szlávok, szlovákok és történelmük
A szlovákokról és az ő Morvaországukról
Nagymorva birodalom Erdélyben?
A morvák – idegen harci törzs
Szvatopluk – szlovák király
A Szvatopluk királyság fővárosai
Wogastisburg – erőd a Vág folyón
Szlovák királyi koronák és a szlovák címer

A szerző: Rudolf Irsa

Honlapja („művei”): http://www.irsa.szm.com/

(Kuruc.info - olvasónktól)

Kapcsolódó: "Magyarországnak kanyec!" - Trianont éltető pólókon dicsekszenek az országrablással a felvidéki tótok

Korábbi tót történelemhamisítások:
- "Mikszáth Koloman leghíresebb regényei Szlovákiában játszódnak, és bizonyítva van szlovák eredete"
- A legújabb tót "találmány": Mednyánszky László a legnagyobb szlovák festő
- Markusovszky Lajos honvédorvos is szlovák lesz - egy csonkaországi tótocska szerint
- "Szlovákia" hadtörténete - a Krisztus előtti negyedik századtól
- "Politikai és hatalmi viszonyok fejlődése Szlovákiában a XIV. század első felében"
- Hiába mondja a dédunoka, hogy Osztróvszky József lengyel származású volt, a tótok őt is "magukévá tennék"
- Telekiho lesz Telekiből a saját hazájában: tótosított utcanévtáblák Szegeden
- "Frantisek List" azt vallotta, magyar, tehát ő is szlovák volt - fedezte fel egy tót "tudós"
- "Ivan Saric", a magyar repüléstörténet ősrepülője
- Így válik "szlovákká" a híres Benyovszky Móric is
- Kapaszkodjanak: "Szlovákiától a történelem során elrabolt" műkincseket követelnek "vissza" a tótok
- Visszahívják a felvidéki magyar konzult, amiért kimondta az igazságot "Szlovákiáról"
- 15 évig írták "Szlovákia történelmét" - 424 oldalas hazugságáradatot terjesztenek a világban
- Stefan I., Belo IV., Jan Hunady, Matej Korvin - íme Szlovákia uralkodói!
- "Sándora Petőfiho" - ez volt a Felvidék elrablóinak ajándéka március 15-re