"Törvényből adódó kötelességük elmulasztása" miatt a magyar állampolgárságát nyíltan vállaló Dolník Erzsébetet, Gubík Lászlót és Kassai Gyulát idézte be a lévai járási rendőrkapitányság.



Tényleg van mit ünnepelni

Az idézés arra szólítja fel az érintetteket, hogy a jövő héten jelenjenek meg a rendőrségen, és adjanak magyarázatot arra, hogy a felszólítás ellenére miért nem adták le személyigazolványaikat. Az idézésben a rendőrség azt is kilátásba helyezi, hogy amennyiben az érintett nem jelenik meg a kihallgatáson, akkor a hatósági szervek elővezetik és egyidejűleg közrend elleni vétség miatt eljárást indítanak ellene.

Dolník Erzsébet, az egyik beidézett felvidéki magyar az MTI-nek azt mondta: nem ez az első hasonló idézés, amit a rendőrségtől kapott, ám továbbra sem hajlandó leadni a személyigazolványát, és a rendőrségi kihallgatásra sem megy el. Állítja: semmilyen jogszabályt nem sértett meg, a szlovák állampolgársági törvényt - amelyre hivatkozva a rendőrség a személyigazolványa beszolgáltatását kérte - pedig alkotmányellenesnek tartja, így nem ért egyet azzal sem, hogy elveszítette volna szlovák állampolgárságát. "A rendőrség legújabb idézésére ismét levélben válaszolok, ebben közlöm azokat az okokat, amelyek alapján a rendőrség hivatkozási alapját indokolatlannak tartom" - fejtette ki Dolník Erzsébet.

Hasonló állásponton van az ügy egy másik érintettje, Gubík László is. Ő azt mondja: a mostani a rendőrség sokadik próbálkozása. Az idézésben csupán azok a törvényi cikkelyek változtak, amelyekre általában a rendőri idézésekben a hatóság hivatkozik. A rendőrségi kihallgatásra - elmondása szerint - ő sem megy el önszántából. "Álláspontom nem változott, és azt már az előző idézések alkalmával közöltem a hatóságokkal. Ha a rendőrség úgy dönt, hogy elővezettet, állok elébe" - szögezte le Gubík László.

(MTI)

Kapcsolódó: 

- Fico válasza Orbán hason csúszására: "Semmit nem fogunk változtatni a kisebbségpolitikán"

- Szlovák házzal hálálta meg Orbán az állampolgársági és a nyelvtörvényt

- Újabb ajándék Orbán "román barátaitól": hálából Sagunáért ismét Budapest elfoglalását fogja hirdetni a bukaresti diadalív

- Úgy járt Orbán az oláhokkal, mint a tótokkal: hiába egyezett bele a Saguna-szoborba, nem temethetjük újra Nyirőt