Ugrás a cikkhez
Reklám

Nem lehet megváltoztatni a Benes-dekrétumokat, Magyarországnak és Szlovákiának elsősorban a gazdasági problémákkal kell foglalkoznia – vágta a képünkbe Robert Fico felvidéki miniszterelnök, aki a Duna TV Közbeszéd című műsorának adott kedden interjút, magyarországi látogatása alkalmából (ahova ugyancsak Magyarországról, Felvidékünkről érkezett).




A magyar-szlovák együttműködésről, a "két ország" viszonyáról, valamint a felvidéki magyar és a csonka-magyarországi szlovák kisebbség helyzetével kapcsolatos kérdésekre válaszolva Robert Fico azt mondta, hogy "Szlovákiának" és Magyarországnak sikerekre van szüksége, és mint ennek kapcsán fogalmazott: "valóra vált a konstruktív párbeszéd trendje" (ami alatt az értendő, hogy a magyar kormányfő benyal neki prosztatáig, ő pedig cserébe fenntartja az összes magyarellenes intézkedéseit, sőt még újakat is hoz - a szerk.).

A "kisebbségek" helyzetéről elmondta, hogy szerinte a róluk való gondoskodás elsősorban az anyaországok feladata (ebben tökéletesen igaza van, arról pedig 22 éve leginkább mi tehetünk, hogy csak nemzetáruló kormányaink vannak, akik nem állnak ki a megszállás alatt élő magyarokért - a szerk.).

Hangsúlyozta, hogy a szakpolitikai kérdésekkel foglalkozó kormányközi vegyes bizottságokban "meg lehet beszélni" a kisebbségeket érintő témákat, valamint a szlovák állampolgársági törvénnyel kapcsolatos kérdéseket is (de persze változtatni nem fognak egyiken sem - tehetjük hozzá mi).

(Kuruc.info - MTI nyomán)

Frissítés: Az interjú: "Semmit nem fogunk változtatni a kisebbségpolitikán"

Kapcsolódó: Szlovák házzal hálálta meg Orbán az állampolgársági és a nyelvtörvényt



Friss hírek az elmúlt 24 órából