Még Fidesz-elnökként, de már a kormányzásra készülve Orbán Viktor is egyeztetett szűk körben a sukorói kaszinóberuházás egyik megálmodójával, Ronald Lauder üzletemberrel - írta forrás megjelölése nélkül a keddi Népszava.

A napilap információjára Havasi Bertalan, a kormányfő sajtóstábjának vezetője úgy reagált: a stábnak "ilyen találkozóról nincs tudomása".

A Népszava értesülései szerint a megbeszélést Estée Lauder fia, a Magyarországon is iskolákat alapító korábbi bécsi amerikai nagykövet maga kezdeményezte, mert meg akarta tudni az okát annak, hogy a Fidesz miért ellenzi hevesen az országnak milliárdokat hozó és munkahelyeket teremtő kaszinóprojektet. Ronald Lauder az azóta külügyminiszterré kinevezett Martonyi Jánost kérte fel, hogy szervezze meg a találkozót.

A napilap úgy tudja: a Martonyi házában megtartott megbeszélésen az üzletember felvetésére Orbán Viktor állítólag azt mondta, hogy Magyarországon jelenleg négy kaszinóberuházás van előkészületben, közülük Lauderé az egyetlen, amelynek ügyében vele nem egyeztettek. "Márpedig Orbán nem tűri el, hogy bár ellenzékben van, ilyen horderejű ügyeket nélküle intézzenek" - hangzott el a megbeszélésen a napilap értesülései szerint.

(MTI)

Kapcsolódó anyagok:

 - Nyilvánossá váltak a sukorói telekrablás dokumentumai + felhívás olvasóinkhoz

 - Hamisan tanúskodott Gyurcsány és Bajnai a Sukoró-ügyben - mikor tartóztatják le őket?

 - Kicsoda Kovács Bence János, a pátyi golffalut építő Orbán-haver?

 - Kaszinóvárosok után: Városállamot is alapítana a Magyarországot bekebelező zsidó maffia

 - Velencei-tavi polgármesterek Izraelben