Kövér László a Magyar Írószövetségben tartott előadása folyamán félreérthetetlenül sejtette, hogy a Jobbikot Oroszország pénzeli. A fideszes politikus nem volt hajlandó válaszolni Király Andrásnak, a Barikád munkatársának, a Jobbik szóvivőjének civilizált kérdésére. Kövér szerint a politikai elit, azaz a Fidesz nem tudja megvédeni a vidék lakosságát a cigánybűnözéstől, ha azt a magyar emberek sem igazán óhajtják...



Korábbi fénykép

Kövér László, a Fidesz-választmány elnöke a Magyar Írószövetség Budapest, Bajza utcai klubjában csütörtökön este tartott előadásában minden eddigi formáját alulmúlva mindvégig a Jobbikot és annak vezetőségét igyekezett dehonesztálni, mocskolni. Kövér kirohanásai arra vallanak, hogy bajban van a Fidesz.

Miután elmesélte, hogy nagyapja a múlt század első felében tisztességes asztalos és szociáldemokrata volt, Kövér vad kirohanásokat intézett a Jobbik ellen. Félreérthetetlenül sugallta a közönségnek, hogy a Jobbikot Oroszország támogatja. „Ha Meciar Szlovákiáját el tudta tartani Oroszország, akkor miért ne tudna eltartani egy pártot?” – vélekedett Kövér.

Fázsy Anikó, az est háziasszonya félős, és, hogy ki nem kelljen mondania a cigánybűnözés szót, utalásokkal teli kérdése arról szólt, hogy a politikai elit hajlandó-e tenni valamit például a kiszolgáltatott helyzetben élő észak-magyarországi magyar lakosság megvédéséért. Kövér válasza erre az volt, hogy ez nem könnyű, amikor a magyar lakosság sem nagyon óhajtja ezt a segítséget... Azt viszont megjósolta, hogy, mivel a Jobbik napirenden tartja ezt a kérdést, az áprilisi választásokon sokkal több szavazatot kap, mint az európai parlamenti megmérettetésen.

A Fidesz politikusa később azt is kijelentette, hogy a Jobbik nem magyar és nem keresztény párt! Azt nem fejtette ki, hogy miért nem keresztény (biztos eszébe jutott, hogy egyesek éppen őket nevezik zsideszeseknek), de a Jobbik magyarságát azzal az „érvvel” vonta kétségbe, hogy Vona Gábor és a Jobbik vezérkara Oroszországhoz kíván közeledni, s ez pedig nagyon nem szép, mert a Szovjetunió annak idején egész népeket költöztetett el egyik helyről a másikra, és felejtette el velük még az anyanyelvüket is.

A Radikalizmus Magyarországon címmel tartott előadás után Király András, a Barikád.hu szerkesztője és a Jobbik szóvivője föltette a kérdést Kövérnek: Az egyetlen Révész Máriuszon kívül a Fidesz vezérkara, beleértve őt is, miért hagyta magára a rendőrség által megtámadott magyarokat 2006. október 23-án?

Kövér László erre azt mondta, hogy nem hajlandó válaszolni, majd miután Király András udvariasan figyelmeztette a demokrácia játékszabályaira, gúnyosan hozzátette, hogy majd postán megküldi neki a választ.

Kövér kérdésre válaszolva azt is kijelentette, hogy a Fidesz az MSZP-vel és a Jobbikkal semmiféle parlamenti fölállásban nem hajlandó együttműködni.

Hering József
– Kuruc.info

Kapcsolódó:

- Kövér László a kétfrontos harc élvonalában

- Őspatkányozza a Jobbikot az aljas Kövér, miközben azt magyarázza, miért nem lesz elszámoltatás

 - Ismerjük meg fideszes politikusainkat II. - Kövér László
 - Kövér: A MIÉP hagyta, hogy azt tegyünk, amit akartunk, de a Jobbikkal nem így lesz; antimagyar Németh Zsolt az LMP-nek szurkol
 - A Kövér "szentháromság"
 - Kövér "guruló gyógyszer" Laca a Jobbiktól félti a "nemzetközi erőteret"
 - "Nem jobbikos politikus volt a MISZOT-ban Gyurcsány Ferenc alelnöktársa, hanem Kövér László"