„Az alapozó közismereti stúdiumok keretében a PPKE minden fakultásán 2015. szeptemberétől elindítja a Bevezetés a katolikus hit rendszerébe című kurzus mellett helyet kapó A holokauszt és emlékezete című tárgyat, amelynek tartalmi kidolgozását Dina Porat és Raphael Vago professzorok végezték el (University of Tel Aviv), szem előtt tartva a magyar sajátosságokat” – jelentette be az egyetem keddi sajtótájékoztatóján Szuromi Szabolcs Anzelm, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora. Új világnézeti tárgyat vezet be tehát a magát katolikusnak nevező egyetem; a bejelentés váratlan pünkösdi ajándék a katolikus híveknek. S persze minden hazáját szerető magyarnak.
Ön is részt venne a Pázmány holokausztos szakmai gyakorlatán vagy nyári táborában? - Voksolhat szavazásunkon a portál jobb oldalán!Olvasgatom az olvasói véleményeket a különböző hírportálokon. Általános a felháborodás, még a szélsőbalos lapok olvasóit is feldúlta a hír. Volt, akit a tantárgy részletei érdekeltek („Tessék mondani, lesz gyakorlati oktatás is?”), volt, aki ébresztőt fújt („Mi lesz itt még??? Minden meg lehet tenni velünk és mi nem lázadunk fel? Ébresztő, magyarok!!!!”). Úgy gondolom, a katolikus egyház vezetése (fogalmazzunk precízen: Erdő Péter bíboros úr) most túllőtt a célon. Méghozzá nagyon. A következmények beláthatatlanok.
Tudjuk, a régi, kommunista világban kötelező tárgy volt a hazai egyetemeken a marxizmus-leninizmus, minden évre jutott valami speciális csemege (politikai gazdaságtan, történelmi materializmus, a munkásmozgalom története stb.). Akkoriban természetesen nem működött katolikus egyetem, tehát nem is kellett idomulnia a környezethez. Most van katolikus egyetemünk, amely a „katolikus hit rendszere” című tantárgy mellett szeptembertől a holoideológiát is oktatni fogja, s aki nem mélyed el ebben a tárgyban, diplomát sem kaphat.
Első reakcióm a szégyen volt. Magyar katolikusként szégyellem magam. Az egyik hírportálon olvastam az alábbi hozzászólást:
Erdő Péter és köre katasztrófát jelent a magyar katolikusok számára.
Sokan gondolják így, s nehéz ezzel a véleménnyel vitába szállni. Az elmúlt években nem találkoztam olyan katolikussal, aki elismerősen szólt volna a bíborosról. Tekintélyes paptól hallottam olyan szaftos véleményt, amelyet szeméremből inkább nem osztok meg a nyilvánossággal. Hogy miért fontos ebben az ügyben Erdő Péter szerepe? Azért, mert a PPKE (Pázmány Péter Katolikus /rabbiképző/ Egyetem) jelenlegi rektora báb, minden fontos döntés a bíboros úré. Azé a bíborosé, akiről egyik ismerősöm egyszer azt mondta: lehet, hogy annak idején a rabbiképzőbe igyekezvén eltévedt, s véletlenül a papneveldében kötött ki.
Hosszú ideje szomorúan figyelem a hazai katolikus egyház vezetésének különös viselkedését, s szomorú vagyok, hogy ezt most le kell írnom. Mert, ahogy mondani szokás, az ember nem köp a saját levesébe. Katolikus ember nyilvánosan nem száll szembe püspökével. Erdő Péter bíboros úr azonban most átlépett egy határt. A holoideológia kötelező tárggyá emelése nemcsak a katolikusok arculcsapása, hanem behódolás a holokausztipar előtt, a keresztény társadalmakat züllesztő újpogányság „szentesítése”. Nincs más hátra, tiltakozni kell.
Nézzük, mi is történt most kedden. Ezen a napon Szuromi Szabolcs Anzelm premontrei szerzetes, a PPKE rektora egy asztalhoz ült Ilan Morral, a magyar gyarmat Gauleiterével, aki a múlt feldolgozásának fájdalmas folyamatáról és egyebekről fecsegett.
A Magyar Kurír beszámolójából idézek:
Az izraeli nagykövet kifejezte sajnálatát, amiért sem a zsidók, sem a katolikusok körében nem eléggé ismert a Nostra Aetate kezdetű zsinati dokumentum, amely felmenti a zsidóságot a vád alól, amelyből a klasszikus antiszemitizmus kiindul: Jézus megölésének vádja alól.
Az idézett szöveg a katolikus egyház hivatalos hírportálján jelent meg, s még zárójelben sem korrigálták Ilan Mor ostobaságait. Először is a „klasszikus antiszemitizmus” (!?) kiindulása nem Jézus kereszthalála, botorság ilyet állítani. Másodszor az említett zsinati dokumentum (amely az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról szól) NEM menti fel egyetemlegesen a zsidóságot Jézus megölésének a vádja alól. Épp az ellenkezője az igaz. Olvassuk el figyelmesen a Nostra aetate alábbi szövegrészletét:
Jóllehet a zsidó hatóságok követőikkel együtt Krisztus halálát követelték, mindaz, ami az Ő szenvedésében történt, sem az akkor élő zsidóknak, sem a mai zsidóknak nem számítható be megkülönböztetés nélkül.
(A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai. Bp., 2000, 402. o. - kiemelés tőlem)
A dokumentumhoz írt magyar bevezetőben pedig ezt olvassuk:
Isten nem vetette el véglegesen ószövetségi népét.
(I.m. 398. o.)
Foglaljuk össze az olvasottakat. A zsidó nép „elvettetése” nem végleges, hiszen a katolikus tanítás szerint a zsidóság is föl fogja ismerni Jézusban a várt Megváltót, tehát az „elvettetés” korszaka után a zsidó nép megtér (jelenleg azonban az „elvettetés” állapotában van). A zsinati dokumentum hangsúlyozza, hogy a zsidó hatóságok és követőik felelősek Jézus haláláért, a zsidóság egyetemlegesen azonban nem felelős, vagyis Jézus megölése „megkülönböztetés nélkül” nem róható a zsidók terhére. Ez így igaz, hiszen maguk az apostolok is zsidó népből származtak. Nincs tehát semmi meglepő újdonság a zsinati dokumentumban, az Egyház korábban sem tanított mást, Ilan Mor viszont azt sugallja, hogy a zsidóság „megkülönböztetés nélkül” bűntelen Jézus halálában. Ez hazugság, a katolikus tanítás kiforgatása, az igazság kimetélése; s döbbenetes, hogy a héber Gauleiter szavai épp a katolikus egyetemen hangzottak el úgy, hogy a rektor meg sem mukkant.
Persze azt se feledjük, hogy Máté evangéliumában mit mondanak a zsidók Pilátusnak:
Az egész nép azt felelte: „Az ő vére rajtunk és gyermekeinken.”
(Mt, 27, 25)
Az Újszövetség régebbi kiadásaiban, lábjegyzetben azt olvassuk, hogy az idézett kijelentéssel „a zsidó nép Isten és a történelem előtt magára vállalta Jézus megölésének a felelősségét”. (Újszövetségi Szentírás. Fordította Békés Gellért és Dalos Patrik. 9. kiadás. Róma, 1982, 81. o.) Megjegyzendő, hogy az idézett Újszövetség-kiadás jóval a zsinat után jelent meg, a lábjegyzet azonban nem mond ellen a zsinati dokumentumnak. A „zsidó nép” ugyanis azon zsidókat jelöli, akik nem fogadták el Jézust, akik a halálára törtek. Az apostolok s híveik viszont Jézus-követők voltak, tehát már túlléptek a törzsi/faji vallás keretein. Érdekességként megjegyzem, hogy nemrég ismét megjelent ez a fordítás, a kellemetlen lábjegyzetet természetesen törölték. Szerencsére Máté evangéliumát még nem cenzúrázzák.
Az Újszövetségről szóló, zsinat utáni írások is hangsúlyozzák a zsidóság vezetőinek felelősségét. Wilhelm Egger közkézen forgó vékony könyvében írja:
A négy evangélium egymással teljesen megegyezve mondja el, hogy a zsidó hatóságok – mindenekelőtt a legfőbb hatóság, a főtanács – terveiben ott szerepelt Jézus megsemmisítése: nézetük szerint halálbüntetést érdemelt.
A zsidó nép hatóságainak mértékadó szerepük volt Jézus elítélésében. /…/
A zsidó hatóságok felfogása szerint Jézusnak meg kellett halnia, mert küldetése és működése teljes mértékben veszélyeztette a zsidó nép megmaradását.
(W. Egger: Bevezetés az Újszövetségbe. Bécs, 1981, 94. o.)
Miért veszélyeztette Jézus működése a zsidó nép megmaradását? A válasz:
(A zsidók) fennmaradásukat csakis úgy biztosíthatták, hogy minden zsidó következetesen kitart az ősatyáktól vett szokások és erkölcsök mellett, megőrzi sajátos népi jellegét, és tudatában marad kiválasztottságának. Aki ilyen helyzetben bírálattal illette a zsidó nép hagyományos szokásait, vagy változtatásokat ajánlott, az máris a nép ellenségének számított. Így történt ez Jézussal is: megszentelt intézményeik elleni támadásnak fogták fel, hogy szabadulást hozott a törvénytől; az Istentől megállapított rend megdöntésének számított, ha Jézus már nem tartotta fontosnak a szokásos elkülönítést, amely szerint zsidónak és pogánynak, igaznak és bűnösnek mondták ki az embereket.
(I.m. 95. o.)
Jézus küldetése tehát nem volt összeegyeztethető a népi/törzsi vallással, a többi néptől való elkülönüléssel. Ismerős, nem? Tessék a mai Izraelre gondolni. S most ennek a törzsi vallásnak a pótlékát, az Auschwitz-mítoszra épült ideológiát (amely Izrael állam fundamentuma) fogják oktatni Magyarországon, egy katolikus intézményben, ráadásul kötelező jelleggel. Remélem, ebben az ügyben az egyetem diáksága, s a szélesebb katolikus közvélemény is hallatni fogja a hangját.
Érdekes egyébként, hogy a katolikus hírportál, a Magyar Kurír Facebook-oldalán a cenzor azonnal törölte az első méltatlankodó-csodálkozó hozzászólásokat. Egy férfiú például (idézve és kommentálva az egyetemi rektor szavait) ez írta:
„Aki katolikus, az nem lehet antiszemita.” Katolikus vagyok. Nem vagyok antiszemita. Ugyanígy nem vagyok cionista sem! Egy pillanatra sem fogadom el egy gyilkos állam „útmutatásait” és erkölcsi felfogását sem. Akkor sem, ha „egyházam” néhány pozícióban lévő tagja ezt most így látja hasznosnak. Lelkük rajta!
Mint mondtam, ezt a hozzászólást hamar törölték, mert nem felelt meg a héber Gauleiter által diktált elvárásoknak. Késő este sokáig figyelemmel kísértem a Magyar Kurír Facebook-oldalát. Szépen lassan minden hozzászólást töröltek, mert minden hozzászólás antiszemitának minősült a cenzor szerint.
Aztán éjfél után magát a hírt is törölték, azóta sem bukkant fel újra a Magyar Kurír Facebook-oldalán. Ez a fölháborodott, de nem gyalázkodó olvasók picinyke diadala; példájukat mindenki követheti (a Magyar Kurír bármelyik híréhez hozzászólhatunk például így: „Éljen Prohászka Ottokár!” Ezt csak nem törlik?)
Volt hír, nincs hír
A keddi nap tehát meghozta a nagy pünkösdi holoajándékot. Szégyenkezem ugyan, de nem háborog a lelkem. Azért nem háborog, mert hiszek a gondviselésben. Hiszek a Gondviselőben. Akinek az útjai kifürkészhetetlenek, de azért sok-sok idő múltán (éppen az ő segedelmével) megértjük a lehangoló történések valódi üzenetét. Azért hiszek ebben nagyon, mert most kedden még más egyéb is történt. Más pünkösdi ajándékot is kapott a magyarság zsidó részről. S ez az igazi pofon a katolikus egyház megalkuvó vezetésének.
Minden olvasó tudja, a Saul fia című holofilm nagy sikert aratott Cannes-ban.
A Népszava keddi számának címoldalán olvastam:
Ez a mozi a magyar történelemről szól. Arról a két hónapról, amikor félmillió állampolgárát küldte gázhalálba ez az ország. A mi hazánk és egyházaink tevőleges asszisztálásával. Erről is beszélt lapunknak a Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza.
(Népszava, 2015. május 26., 1. o.)
A Népszava című gettólap fontosnak tartotta, hogy pünkösd múltán Röhrig nyilatkozatából éppen az idézett részt tegye ki címoldalra. Az idézet első három mondata ugyanis Röhrig Gézáé.
Nem láttam a Saul fiát, nem is fogom megnézni, mert az alulmúlhatatlan két holokausztgiccs, a Schindler listája és a 2,5 milliárd forintot felemésztő Koltai-film, a Sorstalanság nekem bőven elég volt egy életre. Azt azonban tudom, miről szól a most díjazott alkotás. Röhrigék filmjét azért ünneplik, mert a Sonderkommando eddig nem került igazán az érdeklődés fókuszába. Legalábbis ezt mondják. (Persze van még kit-mit fókuszba helyezni: az auschwitzi szakácsok, borbélyok és egyebek munkásságát is fel lehetne dolgozni, a díjeső borítékolható.) Ha jól olvastam, a film a „sonderes”-eknek óhajt emléket állítani, s ahogy egy másik nyilatkozatában Röhrig elmondta, a „sonderesek”-et akarja rehabilitálni. Hiszen a hivatalos történetírás szerint ez a csapat volt az, amelyik a gázkamrából a krematóriumokba vitte a holtakat, tehát elvégezte a piszkos munkát.
Röhrig „a mi hazánk és egyházaink” rész után még ezt nyilatkozta:
A nyilasok, a parlamentben a zsidótörvényeket megszavazók nem a Sonderkommando kötelékébe tartoztak, ahogy nem sonderes a holokamuzó Jobbik sem. Nekik nincs mentségük.
(Népszava, 2015. május 26., 5. o.)
Minden zsidónak van mentsége, csak a nem-zsidónak nincs. Ezt üzente a véletlenül Magyarországon született, jelenleg New York-ban élő fajzsidó.
Röhrig Géza a sikertől elbódulva vélhetően nagy mennyiségű sóletet habzsolt, ami megfeküdte a gyomrát, ezért beszélt annyi butaságot.
Nézzük a részleteket.
Röhrig szerint ez a film a magyar történelemről szól. Nem igaz. Ez a film a „sonderes”-ekről szól. Ez nem a magyar történelem része. Ez a zsidó történelem része.
Röhrig szerint „félmillió állampolgárát küldte gázhalálba ez az ország”. Komoly ember ilyesmit ma már nem állít, ezzel a kijelentéssel tehát fölösleges foglalkozni.
„Hazánk és egyházaink tevőleges asszisztálásával” küldték „gázhalálba” a zsidókat – ez a sóletes ember harmadik tézise. Az egyházak „tevőleges” részvétele a zsidók „gázhalálában”? Ez valóban új elem a holoideológiában. Ilyesmit eddig még a legelvakultabb egyházellenes történészek sem írtak le.
Köztudott, hogy a keresztény egyházak felléptek a Sztójay-kormány zsidókat érintő rendeletei, így a gettósítás, a deportálás ellen (hiszen ezek a rendeletek a kikeresztelkedett zsidókat is érintették), ezt dokumentumok bizonyítják. Miért hazudik hát Röhrig? Miért rágalmazza a keresztény egyházakat? Miért nem beszél arról, hogy épp a saját felekezete, a zsidó hitközség buzdította engedelmességre a hazai zsidókat? Cáfolhatatlan tény, hogy a zsidó hitközség „tevőleges asszisztálásával” deportálták a vidéki zsidóságot, miközben a keresztény egyházak tiltakoztak, bujtatták az embereket.
Hogy nyilatkozata végén Röhrig még a Jobbik nevét is fölbüfizte, bizonyára senkit nem lep meg. Én sem lepődtem meg. Azon viszont elcsodálkoztam, hogy az amerikai fajzsidó szerint senkinek nincs mentsége, kivéve a zsidókat.
Van, aki nem így gondolja. Olvassuk csak el, mit írt Márai Sándor 1947-ben:
Egy zsidó, akit Auschwitzba deportáltak, s aki megmenekült, mert orvos létére a hírhedt dr. Mengele boncolóorvosa lett, egy pesti lapban, vértől csöpögő sorokban, leírja lágeremlékeit. Nem bírom elképzelni, hogy egy embert, még ilyen helyzetben is, kényszeríteni lehessen, akár élete árán is, ilyen boncolómunkára – valószínűbb, hogy ez az orvos lelke mélyén valahogyan egyetértett dr. Mengelével.
(Márai: A teljes napló 1947. Bp., 2007, 23. o.)
Egyetértek Máraival. Amiből logikusan következik, hogy nem értek egyet Röhriggel, s a Saul fia című film ideológiai üzenetével. De ez legyen az ő dolguk, mert, ismétlen, ez a „sonderes” sztori nem a magyar történelem része, nekünk ehhez semmi közünk.
Miért idéztem Röhrig Géza szavait? Azért, mert ennek az embernek a nyilatkozata a keddi Népszavában jelent meg, s ugyanezen a napon, délután Szuromi Szabolcs Anzelm, a PPKE rektora az izraeli nagykövettel együtt a holotanítás fontosságáról elmélkedett csekély médiaérdeklődés mellett. A rektor úr nem reagált a Népszava rágalmaira, pedig kíváncsi lettem volna a véleményére. Lehet, hogy Röhrig tézise is az Izraelben kidolgozott (!!) kötelező tananyag része lesz? Azt fogják majd tanítani a Pázmányon, hogy a katolikus egyház is részt vett a deportálásban, sőt ők küldték „gázhalálba” a zsidókat?
Megszoktuk, hogy a honi katolikus egyház jelenlegi vezetése soha nem válaszol az alaptalan vádakra, durva rágalmakra. Tavaly márciusban a népszabis gettó egyik jelese tanácsot adott, mit kellene nyilatkozniuk (persze saját felelősségüket feltárva, ruhájukat megszaggatva) „Magyarország keresztény vezetőinek” az antiszemitizmus ügyében. Részlet Révész Sándor elképzelt homíliájából:
Kedves híveink! Horthy Miklós és Teleki Pál, akik büszkén antiszemitának minősítették magukat, a mi felfogásunk szerint nem keresztények. Ne higgyetek azoknak, ne kövessétek azokat, akik olyan ezeréves magyar keresztény hagyomány hordozóiként lépnek fel, melynek nevezett urak is részesei. Kedves híveink! Prohászka Ottokár, aki részletesen kifejtette, milyen pusztító a zsidó morál, a mi szemünkben nem keresztény. És nem az a hét évtizeddel ezelőtti Magyar Katolikus Egyház sem, melynek hivatalos kiadója, a Magyar Sion Az én antiszemitizmusom címmel külön kötetbe gyűjtve kiadta Prohászka Ottokár zsidó tárgyú írásait, ráadásul éppen a zsidók üldöztetése idején.
(Népszabadság 2014. március 25.)
Csak az utolsó mondatra hívom fel a figyelmet. A hazai katolikus egyház hivatalos kiadója a Szent István Társulat volt (ma is az). Magyar Sion nevű kiadó soha nem létezett. Az én antiszemitizmusom című kötet 2003-ban jelent meg Budapesten, egy magánkiadónál, ebben az évben pedig tudtommal éppen szünetelt a holokauszt. Révész Sándor rágalmára a katolikus egyház részéről senki sem válaszolt.
A népszabis tintazsidó írásáról egyébként eszembe jutott Márai Sándor egyik hatvan évvel ezelőtti naplójegyzete:
Nehéz összhangot találni a zsidókkal. Ha egy zsidó nem legalább zseniális, akkor inkább buta.
(Márai: A teljes napló 1954-1956. Bp., 2010, 260. o.)
Révész Sándorról jóindulattal sem állítható, hogy „legalább zseniális”.
Még egy példa, az előzővel ellentétben egészen friss anyag. Heisler András Mazsihisz-vezér nemrég mérleget készített a holokauszt-emlékévről. Ebben a hosszú írásban olvassuk:
Miközben sorra érkeznek a gesztusok a kormánytól a zsidóság irányába, miközben az IHRA program lassan elindul, számos jelenség megbonthatja ezt a nyugalmat. Hóman Bálint rehabilitálása vagy a Prohászka Ottokárról elnevezett intézmények csak a felszínét jelentik azoknak a folyamatoknak, melyekben antiszemita nézeteket valló egykori politikusokat vagy közszereplőket próbálnak tisztára mosni.
(Népszabadság, 2015. április 8.)
Milyen intézményeket neveztek el az elmúlt évben Prohászka püspökről? Heisler hülyeségére sem reagált az egyház részéről senki. Pedig lehetne okosan, megfontoltan válaszolni. Hadd meséljek el egy történetet.
Közel száz éve történt. Az egyik zsidó hetilap durva támadást intézett Prohászka Ottokár ellen. A püspök természetesen nem válaszolt (a keresztény sajtó viszont ütötte-vágta a zsidó lapot). Néhány hét múltán az egyik keresztény napilap megkérdezte az éppen Budapesten időző püspököt, mit szól a személyét ért támadáshoz. Prohászka Ottokár így válaszolt:
Őszintén szólva csupán közvetett úton értesültem a zsidó szaklap cikkéről. Nem tudom, ki írta, s aziránt sem érdeklődtem, mit állít rólam a kis írásmű. Arról azonban tudomásom van, hogy nem magyar ember vett a tolla hegyére, s általában olyan helyen hangzott el a támadás, amelyet nem vagyok hajlandó reflexióimmal megtisztelni.
Aztán Prohászka még azt is megjegyezte, hogy a zsidó lap túlbecsülése lenne, ha ő polémiába bocsátkoznék. A zsidó újság következő számában a „nem magyar ember” természetesen őrjöngött, hogy a püspök nem hajlandó megmártózni a zsidó pocsolyában.
Van mit tanulni Prohászka Ottokártól. A mai hazai főpapoknak is.
Az egyik hírportálon olvastam az alábbi hozzászólást:
Katolikus mozgalom kell a Pázmány visszafoglalásáért!
Tiltakozó levelek, bojkott! Nyilvános viták, fórumok. Nem adhatjuk oda nekik az egyetemünket. Szuromi Szabolcs menjen valahová messze, misszióba.
Helyes. Mozgalom kell, tiltakozás, vissza kell hódítani az egyetemet. Jó lenne, ha a Pázmány hallgatói között valaki felmérést végezne, vajon hányan ismerik például Rogerius mester Siralmas énekét. Vajon hányan olvasták, mi történt például Vácott a tatárjárás idején:
Miután elfoglalták és legyőzték a várost, és nagy vitézül megadásra kényszerítették azokat, akik az egyházban vagy az egyház kőépületeiben – amelyeket megerősítettek – kerestek menedéket: mind a városból, mind a körül fekvő falvakból a nép megszámlálhatatlan tömegét, és miután az egyház kincstárát birtokukba vették, a kanonokokat és más személyeket, úrasszonyokat és leányokat, akiket nem akartak karddal elpusztítani, tűzben elégették. És így a kínhalálról elnevezett vasárnapon kínhalált szenvedtek a váciak, hogy kiérdemeljék osztályrészüket az Úr Jézus Krisztussal.
(Thuróczy: A magyarok krónikája. Rogerius mester: Siralmas ének. Bp., 2001, 415. o.)
Esztergom lakói sem jártak jobban. Mielőtt a tatárok betörtek volna a városba, minden értéket (szőnyeget, ruhát, lovat) elpusztítottak, a bosszú nem is maradt el:
De a tatárok megtudták, hogy mindazt, amiből meg akartak gazdagodni, elégették, nagy haragra gyúltak, és hirtelen körülzárták a várost fapalánkokkal, hogy aki menekülni próbál, a kard torkába jusson. És azután hozzákezdtek a paloták ostromához. Ezeknek gyors elfoglalása után – hogy megvalljam az igazat – az egész városban talán ha tizenöten voltak, akiket nem öltek le hitvány módon, vagy bent, vagy kívül. Megrészegítették kardjukat a vérrel, és a védők elleni izzó haragjukban elevenen sütötték meg az embereket, mint a malacokat.
(I.m. 425. o.)
A holokauszt annyit jelent: teljesen elégő áldozat. Látjuk, Vácott és Esztergomban is holokauszt volt a 13. században. Tatárok égettek magyarokat (Sonderkommando sem szükségeltetett, kedves Röhrig Géza). A Pázmány egyetemen vajon hány hallgató ismeri ezt a történetet? Vajon Rogerius mester megrázó elbeszéléséből miért nem készült film? Miért forgatnak ki újra s újra a múltunkból?
Befejezésül az utolsó nagy esztergomi érseket, Mindszenty József bíborost idézem. 1947 pünkösdjén többek között ezt mondta a mártír sorsú főpap:
Az Egyház második legnagyobb ünnepén ünnepeljük a Szentlelket, az igazság Lelkét, aki bizonyságot tesz az igazságról, és aki vizsgálja az Isten mélységes titkait, aki szemben áll a világ lelkével és a hazugság, a Sátán szellemével.
Semmire sincs akkora igénye ma a szerencsétlen emberiségnek, mint az igazság Lelkére. Ha mindenkor áll a kinyilatkoztatás, hogy a világ a gonoszon épül fel, soha annyit nem gonoszkodott és nem hazudott a világ szelleme, mint épp ma.
(Esztergom, 1947. május 25.)
Bízzunk benne, hogy a pázmányos diákokban és a hazai katolikus társadalomban is munkál a pünkösdi szellem, az igazság Lelke. Csak követni kell Mindszenty József példáját, aki soha nem alkudott meg a gonosszal.
Bistrán Demeter
(Kuruc.info, 1. és 2. fénykép: Béli Balázs - alfahir.hu)
