Ugrás a cikkhez
Reklám

Magyarellenes fenyegetések, szidalmazások közepette gépkocsikat, ablakokat és kerítéseket rongált meg randalírozó fiatalok egy csoportja a horvátországi Várdarócon, a rendőrség három elkövetőt őrizetbe vett - jelentette az Új Magyar Képes Újság című horvátországi magyar hetilap hétfőn internetes kiadásában. A beszámoló szerint az incidens vasárnapra virradóra történt.

A túlnyomórészt horvátok lakta Bellyéről érkező tizenöt fős társaság - fiúk ás lányok vegyesen - három autóban tett kárt, s megrongálta a falu központjában álló szalmakakast is, amely az Árpád-kori falu szimbóluma is egyben.

A lap szerint Varga Gábor, a bellyei járás elöljáró-helyettese mélységesen elítélte a történteket, és emlékeztetett arra, hogy hasonló eset még nem történt a járásban, ahol a magyarok és a horvátok eddig békében éltek.

Jankovics Róbert, a horvátországi magyarok egyik szervezetének, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének az ügyvezető elnöke úgy vélekedett, hogy a horvát média, a horvát politikusoknak az INA-Mol ügyben tapasztalt kirohanásai, a gazdasági helyzet romlása és a kisebbségi jogok megnyirbálásának szándéka megtette hatását: mind hozzájárult ahhoz, hogy az emberekben haragot keltsenek.

Az ügyvezető hozzátette: nem fogja hagyni, hogy a rendőrség egyszerű vandalizmusként állítsa be az ügyet, és további lépések megtételére készül.

(MTI)



Friss hírek az elmúlt 24 órából