Németh Sándor, a Hit Gyülekezete „vezető lelkésze” felszólalt az Izrael Szövetségesei Alapítvány elnevezésű szervezet Washingtonban rendezett konferenciáján. A Fidesz által egyházi státuszba avanzsált Izrael-imádó szekta vezére beszédében azzal dicsekedett, hogy az úgynevezett holokauszt tagadását büntető törvény a Hit Gyülekezete ténykedésének nyomán született meg.




Németh Sándor felszólalásában hosszasan sorolta mindazokat az erőfeszítéseket, melyeket a Hit Gyülekezete a zsidó országhódítás érdekében az elmúlt bő két évtizedben kifejtett. A lista meglehetősen hosszú, ami persze egyáltalán nem csoda, végtére is Németh Sándor szektájának egyedüli és kizárólagos feladata Izrael Állam és a zsidóság világuralmi törekvéseinek szolgálata.

Németh Sándor végül is nem kertelt, őszintén megmondta, hogy a Hit Gyülekezetének egyik legfontosabb célja bemutatni „a magyar zsidóság pozitív szerepét a magyar nemzet történetében és jelenében”, valamint a küzdelem „az antiszemita és anticionista szervezetekkel és mozgalmakkal szemben”. Nem rejtette véka alá azt sem, hogy kiemelt feladatuknak tekintik a médián keresztül történő agymosást: „Mivel a politikusok többnyire a közgondolkodást figyelik, ezért álláspontunk szerint a közgondolkozást célravezetőbb színvonalas médiatevékenységgel befolyásolni” – jelentette ki a magyargyűlölő szektavezér, utalva a Hetek című hetilapra, valamint az ATV-re, amely a Magyarországot leigázó zsidó gyarmatosítók egyik legfontosabb propagandaeszköze.




Németh ezen kívül eldicsekedett a Hitgyüli tulajdonában álló általános és középiskolákkal, felekezetének kiterjedt könyvkiadó hálózatával, valamint azokkal a „konferenciákkal, közéleti, tudományos, turisztikai és sportprogramokkal”, melyek révén a gyarmatosítók iránti feltétlen tiszteletre és engedelmességre kívánják nevelni a magyarokat.

Németh végezetül büszkén közölte, hogy az egyetemes emberi jogok elvét súlyosan sértő holokauszt-tagadó törvény is az ő undorító felekezetének a műve: „Networking rendezvényeken segítjük elő a magyar és izraeli politikusok, gazdasági szakemberek és közéleti személyiségek közötti kapcsolatfelvételt. E networking egyik eredménye például, hogy a holokauszt-tagadás tilalma azután vált hazánkban jogszabállyá, hogy egy Benny Elon úr (az Izrael Szövetségesei Alapítvány elnöke – P.O.) által vezetett izraeli politikusokból álló küldöttség megbeszélést folytatott vezető magyar politikusokkal” – avatott be az alkotmánysértő jogszabály születésének körülményeibe a magyargyűlölő szektavezér.

Perge Ottó - mazsihisz.hu nyomán

Kapcsolódó: Ez a Fidesz "egyháza": rejtett kamerával a Hitgyüli vonagló szektásai között