Nagy a készülődés Megyeren, hazánk legkisebb faluja közel egy hónap múlva rendezi a Megyer Camp Fesztivál néven elhíresedett rendezvényét.

Maga a program már kész, most a kis falu a vendégek kulturált fogadását készíti elő, az új táborhelyen új tusolók és wc-k épülnek, de megmaradnak a régiek is. Az eddigi augusztus 20-át váltó júliusi időpont még azért is szerencse, mert nem fordulhat elő étel-ital ellátási probléma a nemzeti ünnep miatt. A gyermekprogramokban mindig erős volt Megyer, hiszen célja is a szervezőknek a családdal érkezők szórakoztatása, de idén megpróbálkoznak a fürdőzésre vágyók kedvében járni a Marcal vizének felhasználásával. A táborhelyen foci és strandröplabda várja a vendégeket.
Nem kell fesztiválóriásnak lenni, hogy ízig-vérig legyártsák azt a hangulatot, amiért rendre nekivágunk az ország különböző pontjainak, és amiért pár napra elzavarjuk a külvilágot, ehhez pont tökéletes egy olyan életérzésben jeles fesztivál, mint a Megyer Camp, nem véletlen, hogy az egyik legnagyobb zenei portál közönségszavazata alapján a „2012 év legjobb fesztiválja” cím második helyét tudhatja magáénak.
