Egy munkaegészségügyi szempontból aggályos, terjedőnek látszó jelenséget szeretnék ismertetni.

Magyar tulajdonú, ledes világítással foglalkozó cég vagyunk, egyik termékünk a ledes fénycső, a hagyományos T8 fénycsövek kiváltására. Nem kínai, vagyis nem olcsó, ezért a multik felé kell kacsintgatunk az értékesítésben, őket valahogy nem sújtja a válság... Több helyen kaptuk azt a választ, hogy ők már megoldották a spórolást, frekvenciaváltóról hajtják a fénycsöveiket, ez így jó. Mi belenyugodtunk, hiszen nagyfrekvencián hajtva a csöveket, valóban javul a fénykibocsátás/felvett teljesítmény arány. Közel nem annyit mintha ledre cserélnének, de kétségkívül kisebb beruházás.

Tévedtünk.

A multik ennél okosabbak, annyira, hogy nem is értjük műszakilag, hogy mit is csináltak.
Nemhogy nagyobb, hanem valahogy kisebb frekvenciával, nem mellesleg kisebb fényerővel járnak a csövek. Ezt jól lehet érzékelni, ugyanis láthatóan villognak. Egy erős, olyan kb. 30Hz-nek látszó komponens van benne, meg még ki tudja mi - az ember 10 perc után már nem érzi jól magát tőle. A megkérdezett dolgozók szerint 1-2 óra után már egész komoly szemkifáradás, idegrendszeri kifáradás, fejfájás a következmény. És akkor már csak a maradék 6-7 órát, vagy ki tudja mennyi időt kell kibírni a műszak végéig, minden áldott nap.

Ha a kedves olvasók közül valaki meg tudná mondani, műszakilag mi is történik, mérnökként kíváncsi lennék, nem értjük a jelenséget. Emberként viszont azt mondom: a Jóisten nem teszi őket a "haddnemondjam hova", azért a néhány százalék megtakarításért cserébe.

(Mérnök olvasónktól)