Veszprémben a Deák Ferenc Általános Iskolában nemrégiben megújult a tornaterem. Az valóban nagyszerű, ha a diákok egy felújított tornateremben rúghatják a focilabdát vagy tornázhatnak a testnevelő tanár vezetésével. A történetnek viszont van egy apró szépséghibája.

A fenntartó Veszprém város által finanszírozott burkolatcsere 8,6 millió Ft-ba került. A központi forrás mellett a szülők és a deákos technikai dolgozók segítségének és munkájának köszönhetően átalakult a testnevelő tanári, új labdafogó hálókat helyeztek el, és részben az öltözők is megújultak. Takács László sporteszközök vásárlására - képviselői keretéből - 400 000 Ft-ot adományozott az intézménynek.

A felújítást elvégző cég a Baumeister Kft. volt, a cég vezetője Németh Károly. Az említett iskolában tanít egy Némethné Károlyi Jolán nevű tanárnő is, aki a kivitelező cég vezetőjének a felesége, a hölgy Veszprém Város Képviselő-testületének tagja is.

Nem tudni, hogy miként sikerült pont ennek a kft.-nek megnyerni a felújításra kiírt pályázatot. Az sem lehet tudni, hogy a képviselő asszony tett-e lépéseket arra nézve, hogy a férje által vezetett cég nyerje a munkát.

Sok érdekes körülmény és véletlen egybeesés van ebben a történetben. Ennyire összejátszanak a véletlenek?

Veszprémi Hazafi