25,7 milliárdos forgalom mellett 3,75 milliárd forintos nyereséggel zártak a Fidesz-közelinek mondott médiavállalkozások 2011-ben.

Május végén jelentek meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium holnapján a 2011-es üzleti eredmények beszámolói, így tanulmányozható, hogy milyen eredménnyel zártak a kormánypárt szekerét toló sajtóorgánumok.

A Fidesz-közeli médiavállalkozások összesen 25,7 milliárdos forgalom mellett 3,75 milliárd forint nyereséget termeltek tulajdonosaiknak 2011-ben. Ez árbevételben 21 százalékos, míg nyereségben 108 százalékos növekedést jelentett 2010-hez képest, míg 2009-cel összevetve az árbevétele a médiabirodalomnak 64 százalékkal, a nyeresége majdnem a hétszeresére nőtt.

Ez a médiabirodalom alapvetően négy személy tizenöt, egymással több szálon is kapcsolódó médiavállalkozásából áll. A négy személy: Simicska Lajos, Nyerges Zsolt, Fonyó Károly és Liszkay Gábor. Simicska Lajoshoz tisztán csak az Euro Publicity nevű közterületi cég köthető. A Mahir Zrt. médiaholdingban a Magyar Nemzetet kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadóval közösen tulajdonolt B-Reklám Kft.-n keresztül van ötven százaléknyi tulajdonrésze, a Mahir Zrt. pedig ötven százalékos tulajdonosa a Mahir Cityposternek. A Pro Aurum Zrt.-n és a Neo-Met Kft.-n keresztül ugyanakkor résztulajdonosa a Publimont és az A Plakát közterületi cégeknek, a Pro Aurumon át pedig szintén résztulajdonosa a Hír Televíziónak és a Magyar Nemzetnek is. Nyerges Zsolt portfoliójába a Simicskával közösen tulajdonolt Publimonton és A Plakáton kívül az Infocenteren keresztül a Heti Válasz és a Lánchíd Rádió, valamint az Infocenter tulajdonolta Advenio Zrt.-n keresztül a Class FM tartozik. Liszkay Gábor résztulajdonos a Hír Tv-ben, a Magyar Nemzetben és a Lánchíd Rádióban. Fonyó Károly résztulajdonosa az EuroAWK nevű közterületi cégnek, ezen keresztül a Mahir Cityposternek, illetve az MTG Metro Gratis felvásárlásával a Metropol ingyenes napilapnak is a tulajdonosa a Megapolis Media Zrt.-n keresztül.





A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) honlapján szereplő taggyűlési határozatok alapján Simicska 2011-ben a médiavállalkozásaiból 1,27 milliárd forintot, Nyerges 543 milliót, Fonyó 490 milliót míg Liszkay 307 millió forintot vett ki nyereségként. Tavaly a médiabirodalom teljes árbevételének 14,6 százaléka nyereség volt, és a nyereség 70 százalékát vette ki a négy személy. Ez a nyereségráta a magyar médiapiacon 2011-ben magasnak mondható.

Terjedelmes Simicska-háló

Simicska Lajos a feleségével közösen tulajdonolt Neo-Met Kft., valamint a Pro Aurum Zrt. további 2,5 és 2,1 milliárdos osztalékot fizetett ki a tulajdonosainak, ám nem tudni, hogy ezeknek a cégeknek a nyereségéhez milyen mértékben járultak hozzá a médiavállalkozásaik, illetve milyen egyéb tevékenységet folytatnak, noha az Opten cégadatbázisában szereplő adatok szerint az értékesítésből származó árbevételük idén is elhanyagolható volt. Így csak azokat a médiavállalkozások szerepelnek ebben az összesítésben, amelyekben a Neo-Met és a Pro Aurum tulajdonos, önállóan a számításokban ez a két cég nem jelenik meg.

A számításnál csak médiatulajdonosokat és médiafelületeket vették figyelembe, de a Simicska-birodalomhoz köthető Hung-Ister Zrt. nevű gyártócég, amely többek között a Szerencsejáték Zrt. sorsolásainak műsorait is készíti 715 milliós, míg a Mahir-cégcsoporthoz tartozó Mahir Kiállításszervező Zrt. nevű rendezvénycég 80 milliós nyereséggel zárt. A HVG ma megjelent gyűjtése szerint szintén Simicskához köthető médiavállalkozások még a Budamédia és Budamédia Rózsadomb nevű cégek,a Pro Aurumon keresztül a Budapesti Riport Kft., az Euro Publicityn keresztül pedig a Patient Média és a VM Eger nevű cégek is.

Tudatos építkezés

A 2011-es összeredményt jelentősen megdobta a Metropol felvásárlása, amely a Megapolison és az MTG Metro Gratison keresztül összesen 648 milliós nyereséget tett hozzá a portfolióhoz. A közterületi médiacégek különösen jól teljesítettek a korábbi évekhez képest, a Publimont egymilliárdos nyereségéhez az EuroAWK 202, a Mahir Cityposter 119, az Euro Publicity 74 milliót tett hozzá, de még a korábban csak veszteséget termelő A Plakát is 37 millió forint nyereséget termelt. A portfolióban a Hír Tv 528 milliós profittal zárt, meglepő ugyanakkor a Class FM, a Heti Válasz és a Magyar Nemzet gyengébb teljesítménye, ugyanis mindhárman sokkal nagyobb nyereséget produkáltak 2010-ben. Különösen a Class FM teljesítménye kirívó annak ellenére, hogy állami hirdetési pénzekkel nagyon is el voltak látva 2011-ben.

A tudatos médiaépítkezés jeleit mutatja, hogy míg 2008-ban 9 céget lehetett a Fidesz-közeli médiaportfolióban vizsgálni, addig 2011-ben már 15-öt. A felvásárlások jó üzleti befektetésnek bizonyultak, ugyanis a Metropol és a Publimont a két legnagyobb nyereséget hozták a médiacsoportba.

Szélesnek továbbra sem megy

A szintén fideszes szimpátiájáról ismert Echo TV és Magyar Hírlap ugyanakkor tavaly sem voltak képes meglovagolni a kormányváltás adta hirdetési lehetőségeket, noha 2011-ben némileg mérséklődtek a Széles Gábor üzletember tulajdonába tartozó médiumok veszteségei. De az Echo és a Hírlap még így is 233 és 306 milliós veszteséget termelt. Ehhez a rossz üzleti eredményhez alighanem hozzájárul az is, hogy a Magyar Hírlap és az Echo TV nincs kitömve állami hirdetésekkel, illetve Széles Gábor is egyre türelmetlenebb a kormány gazdaságpolitikájával szemben.

A Bencsik András tulajdonába tartozó Demokrata pozitív eredménnyel zárta a 2011-es évet is ötmillió forintos adózás utáni nyereséggel. Igaz, a Demokratában számos önkormányzat hirdetett 2010-ben és 2011-ben is.

A médiapiac 2011-ben

A Marketing & Média június 12-én megjelent számában részletesen ír a médiapiac 2011-es teljesítményéről, közülük is a 30 legnagyobb árbevételű cégről. Ezeknek a cégeknek az összforgalma 190 milliárdról 201 milliárdra nőtt 2011-ben, de megjegyzik, hogy a 11 milliárdos bővülés felét épp a Hír Tv, a Publimont és a Hung-Ister műsorgyártó hozta.

Szintén beszédes, hogy a 30 legnagyobb médiavállalkozásból 11 veszteséges volt (több, mint 18 milliárdos volt az összveszteségük) 2011-ben, illetve, hogy csupán három cég tudott egymilliárdnál magasabb nyereséget termelni: A Magyar RTL Zrt., a Lapcom és a Publimont.

Az árbevétel-arányos nyereség tekintetében a legjobban teljesítő három vállalat szintén a kormány-közeli médiabirodalom tagja: A Hung-Ister, a Publimont és a Metropolt kiadó MTG Metro Gratis.

(Kreatív Online nyomán)