Míg 2010-ben a magyar autósok több mint fele mondta, hogy egy év alatt 10 ezer kilométernél többet tesz meg autójával, addig idén már csak a megkérdezettek 44 százaléka nyilatkozott így - derül ki a Robert Bosch Kft. legújabb, MTI-hez eljuttatott felméréséből.

A Kft. megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet immár harmadik alkalommal készített országos, reprezentatív felmérést a magyar lakosság autóhasználati és javíttatási szokásairól, a szervizek ismertségéről és választás okairól. A kutatás során összesen 2400 embert kérdeztek meg, az adatfelvétel 2012 januárjában és februárjában történt.

Az eredményekből kiderül: napjainkban a budapestiek is kevesebbet autóznak, 2010-ben még ők használták legtöbbet gépjárművüket és közel 60 százalékuk tett meg évente több mint 10 ezer kilométert. Idén a fővárosiaknak már csak alig több mint 40 százaléka utazik ennyit személyautójával.

A 2012-es kutatási adatokból az látszik, hogy jelenleg a vidéki városokban élők teszik meg a legtöbb kilométert gépjárművükkel. A férfiak és a háztartásban egy főre jutó jövedelem szerint a legjobb helyzetűek idén is többet autóznak, mint a nők és az alacsonyabb jövedelműek.

A fiatalabb személygépkocsik a legmagasabb jövedelemmel rendelkezők birtokában vannak, ezért az 5 évesnél fiatalabb gépjárműveket használják a legtöbbet, azonban még a 20 évesnél idősebb autók is átlagosan évi 11.000 kilométert tesznek meg - derül ki a felméréséből.

A Medián 2012. évi kutatásának adatai azt mutatják, hogy az autókat egyre kevésbé javíttatják márkaszervizekben, mert a tulajdonosok többnyire a független szervizekhez fordulnak. Ennek hátterében jórészt az autópark elöregedése áll.

A Magyarországon több mint 80 márkafüggetlen szervizzel jelen lévő Bosch Car Service hálózat a kutatás eredménye szerint továbbra is az egyik legismertebb autószerviz hálózat az országban.

(MTI)