Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke hétfőn megerősítette az MTI-nek a Népszabadság információját, miszerint Elie Wiesel június 7-i keltezéssel levelet küldött Kövér Lászlónak, amelyben jelezte, hogy lemond az államfőtől 2004-ben kapott kitüntetéséről. A levélre a házelnök szerdán válaszol – közölte Veress László.



A Parlament 2009-es zsidó megszállása - az idióta Balog elnökletével

A levélben az áll, hogy a zsidó szélhámos "megdöbbenéssel és felháborodással értesült arról, hogy a magyar Országgyűlés elnöke is részt vett a szerinte nyilas eszméket valló erdélyi író, Nyirő József újratemetési kísérletében".

Írásában a magyargyűlölő patkány kitér azokra a "nyugtalanító hírekre", amelyek szerint Magyarországon köztereket neveznek el Horthy Miklósról és rehabilitálják Wass Albertet, illetve "a világháborús fasiszta kormánnyal együttműködő más közéleti szereplőket, és a tanrendbe kerülnek a szélsőjobboldali eszméket hirdető szerzők".

Az MTI washingtoni tudósítójának megkeresésére Wiesel titkársága is megerősítette, hogy az író levelében lemondott a kitüntetésről.

A hungarofób élősködő 2004-ben Mádl Ferenc köztársasági elnöktől vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét a "magyar" politikai osztály behódolása jeléül.

Íme a levele:

Kövér László úr őexcellenciájának, a Magyar Országgyűlés elnökének

Elnök Úr!

Mélységes aggodalommal és felháborodással értesültem arról, hogy Ön Szőcs Géza kulturális államtitkárral és a szélsőjobboldali Jobbik elnökével, Vona Gáborral együtt részt vett azon a szertartáson, amelyet Nyirő József, a nyilas parlament egykori tagja tiszteletére rendeztek Romániában. Gyalázatosnak tartom, hogy a Magyar Országgyűlés elnöke olyan eseményen jelenik meg, amelyen a Horthy- és a Szálasi-korszak fasiszta ideológusa előtt tisztelegnek. Ez a lehangoló hír ráadásul annak az újjáéledő gyakorlatnak a nyomában érkezett, hogy köztereket neveznek el az országot a háború idején vezető Horthy Miklósról, továbbá rehabilitálják Wass Albertet és más olyan figurákat, akik lelkesen együttműködtek a magyar fasiszta rendszerrel. Arról is tájékoztattak, hogy szélsőjobboldali értelmiségiek munkáit az iskolai kötelező irodalom-tananyag részévé tették.

A magyar Parlamentben 2009. december 9-én tartott beszédemben arra sarkalltam az Ön kollégáit, hogy „tegyenek még többet a közéletben és a sajtóban megjelenő antiszemita hangok és csoportok egyértelmű elítéltetése érdekében… mivel meggyőződésem szerint szégyent hoznak erre a nemzetre”.

Azóta csak még világosabb lett, hogy Magyarország irányítói támogatják a magyar múlt tragikus és bűnös időszakainak – nevezetesen a háború alatti Magyarország vezetői több százezer magyar zsidó deportálásában és meggyilkolásában játszott szerepének – tisztára mosását.

Nem szeretném, hogy bármiféle közöm lehessen efféle törekvésekhez, ezért ezennel visszaküldöm Önnek a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét, melyet 2004. június 24-én ítélt oda számomra a Magyar Köztársaság elnöke.

Üdvözlettel:

Elie Wiesel




(Mazsihisz.hu - MTI - Magyar Narancs nyomán)

Kapcsolódó: A Parlament szerdai zsidó megszállása képekben