Bár hivatalosan tavaly óta a Nemzeti Összetartozás Napja június 4-e, a Jobbik szerint nem ünnepelni, hanem gyászolni kell a trianoni diktátum 92. évfordulóját. A párt ennek szellemében emlékezett Szegeden, a Klauzál téren, ahol mintegy 150-200 érdeklődő előtt Novák Előd, a párt alelnöke is felszólalt. A megmozdulást – hagyományoknak megfelelően – a román konzulátus előtti demonstráció zárta.




A Jobbik szegedi rendezvényének egyik alaptétele, hogy június 4-e nem ünnep, hanem gyásznap. A Klauzál téri felszólalók azt vetették politikai ellenfeleik szemére, hogy vagy ünnepnapot csinálnak az évfordulóból, vagy kinevetik őket, mert megemlékeznek. A párt másik alaptétele, hogy hazánknak ki kellene lépnie az Európai Unióból, mert az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

“Szeged városából, az ország közepéből külföldi hatalmak diktátuma által határmenti város lett, Bácska és Torontál elveszítette nyersanyagának felvásárlóját, Szeged pedig elveszítette feldolgozóiparának számító hátországát” – mondta Rácz Tibor, a Jobbik szegedi alelnöke, majd hangsúlyozta: mélyen egyetért azzal az 1920-as években elfogadottnak számító alapelvvel, miszerint “a régi határok lehetőség szerinti teljes visszaállítása a magyar társadalom legszentebb célja”. Hozzátette: “nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás. Ha belenyugszunk hazánk sorsába, akkor vagyunk vesztesek”. Rácz Tibor élesen bírálta a Fideszt és az MSZP-t, közöttük Botka László szegedi polgármestert.

"Mi sem úsztuk volna meg Szegeden"

Tóth Péter, a Jobbik szegedi elnöke rövid történelemórával kezdte beszédét, felvázolva a 20. század legeleje, az első világháború és a párizsi "békekötés", a Horthy-korszak, valamint a második világháború korszakának összefüggéseit. Az antant hatalmak 1916-ban már odaígérték Erdélyt Romániának, egészen a Tisza vonaláig. Ha ez bekövetkezik, “mi sem úsztuk volna meg Szegeden” – monda Tóth Péter, majd a Tanácsköztársaság korszakára áttérve Sigmud Freudot idézte Károlyi Mihállyal kapcsolatban: “A magyaroknak sok okos grófjuk van, de pont a legbutábbat kellett elnökké választaniuk”. Tóth hozzátette: ezt a hibát az ország már többször is elkövette az elmúlt 22 évben. A Jobbik szegedi elnöke Botka Lászlót és az MSZP-t “műveletlen bunkónak” nevezte a Nyirő József-üggyel kapcsolatos nyilatkozatai miatt. Tóth bejelentette: a Jobbik szegedi szervezete támogatná, ha Nyirő József – Wass Alberthez hasonlóan – szobrot kapna Szegeden.

Nem kérdezik, zavarnak-e a holokauszt-megemlékezések

Novák Előd, a Jobbik alelnöke egy szónoki tréfával kezdte beszédét: “Trianon fájó seb nemzetünk történelmében, és bizony a sebeket nem jó feltépni, talán jobb is volna elfedni, a múltat eltemetni. Gondolnunk kell bizony e kényes sebek feszegetésekor a szomszédos nemzetek érzékenységére” – mondta, sietve hozzátéve: reméli, hogy senki nem gondolta, hogy ezek az ő gondolatai lennének, mert ezek “a fősodratú médiából ránk ömlő, a hazaáruló, kettős mércét alkalmazó politikusok gondolatai”. Novák Előd szerint azt senki sem kérdezi meg, hogy a többségi magyar társadalmat zavarják-e a holokauszt-megemlékezések.




A Jobbik országos alelnöke szerint a magyarság legnagyobb tragédiájának gyásznapját narancssárgára festették. Novák Előd élesen bírálta Orbán Viktort és a Fideszt, valamint a baloldalt is. Szerinte nem igaz, hogy a Trianon okozta sebek begyógyultak, akárhogy is állítják egyesek. “Nem kell szégyellnünk becsülettel gyászolni, szégyellnünk kell viszont azokat a politikusokat, akik arról beszélnek, hogy a sebek begyógyultak” – mondta Novák Előd, aki a Fidesznek azt is felrótta, hogy 2005-ben miért fogadták el feltétel nélkül Románia uniós csatlakozását.




A beszédek után a megemlékezők együtt átvonultak a román konzulátus épülete előtt, ahol “Erdély nem Románia, Délvidék nem Szerbia, Felvidék nem Szlovákia!” és “Vesszen Trianon!” kiáltások után elénekelték a Székely himnuszt.

(Szegedcafé.hu nyomán)