Végérvényesen távoznia kell a politikából Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnöknek, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselőjének, mert "újabb hazugságára derült fény" - mondta Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

Dúró Dóra, aki egyben a párt országgyűlési képviselője is, a Jobbik majálisán azt mondta: működnie kellene Magyarországon az elszámoltatásnak, mert ez már önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc ne lehessen parlamenti képviselő.

"Úgy gondoljuk, hogy ha Schmitt Pálnak távoznia kellett a köztársasági elnöki székből, akkor az a minimum, hogy egy ilyen - végül is Gyurcsány Ferenc által sem tagadott - botrány után a teljes közéletből vissza kellene vonulnia" - mondta a szóvivő.

Újságírói kérdésre válaszolva Dúró Dóra elmondta azt is, hogy felszólítják a tudomány képviselőit, hogy szólaljanak meg ebben a kérdésben, tegyék egyértelművé az álláspontjukat. Ha ezt nem teszik meg, akkor a Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság felállítását javasolja a kérdésben.

A HírTV Célpont című műsorában pénteken hangzott el, hogy Gyurcsány Ferenc a pécsi tanárképző főiskolán 1984-ben biológia-technika szakos hallgatóként ugyanazon a címen adott le szakdolgozatot, mint négy évvel korábban majdani sógora, Rozs Szabolcs. A férfi is megerősítette, hogy A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel adott be szakdolgozatot, azt állítva, nem tudott arról, hogy a politikus később ugyanezt a témát választotta. A korábbi kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke a HírTV kérdésére azt mondta: valószínű, hogy olvasta a dolgozatot, és merített is belőle.

(MTI)

Kapcsolódó: Gyurcsány: valószínűleg használtam a sógorom szakdolgozatát