A Nemzeti Nyomozó Iroda elfogta azt a férfit, aki az úgynevezett „Anonymous-csoport” hekkertámadásai mögött állt. A férfit egy IX. kerületi lakásban fogták el, és drogot is találtak nála.

Számítógépek, szerverek feltörésével gyanúsítják azt a férfit, akit csütörtökön fogott el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A 35 éves budapesti férfi ellen visszaélés kábítószerrel és számítástechnikai bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – közölte az NNI.

A férfi a rendőrség szerint a nemzetközi Anonymous hackercsoport hazai tagja. A lakásán tartott házkutatás során számítástechnikai eszközöket, adathordozókat, valamint egy kisméretű marihuánaültetvényt foglaltak le a nyomozók. Az akciót több hónapig tartó előkészítő munka előzte meg.

A csoport feltörte az amerikai igazságügy minisztérium és az FBI honlapját. A magyar kormánynak először tavaly augusztusban, a médiatörvény nyomán küldtek fenyegető üzenetet, amelyben arra figyelmeztettek: „figyelik (a magyar kormány) minden lépését”, és ha a kormány elnyomja a sajtószabad­ságot, „úgy fog járni, mint a maláj vezetés”.

Júniusban a csoport 99 maláj kormányzati honlapot támadott meg, miután a délkelet-ázsiai országban meggátolták a WikiLeakshez és a PirateBay torrentoldalhoz való hozzáférést. ­De­cemberben újabb fenyegetés érkezett: „Orbán és a Fidesz elnyomó törvényekkel gyilkolják meg a demokráciát Magyarországon. Kelj fel, Anonymous, itt az idő véget vetni ennek” – szólt az angol nyelvű üzenet, amelyet a csoport finn ága, az AnonFinland Twitter-csatornáján jelentettek meg.

– Az első vizsgálódás azt mutatta, hogy a finnországi Twitter-csatornán elhelyezett fenyegetésnek köze van ma­gyarországi IP-címekhez, vagyis itt található számítógépekről került fel az üzenet – árulta el egy, a hatóságok munkáját ismerő informatikai szakértő, aki azt is elmondta: úgy tudja, külön programot írtak a kalózok megtalálására.

A hivatalos NNI-közlemény szerint az eljárás alá vont férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy különböző tulajdonú és kezelésű, de egyenként is nagy látogatottságú weboldalak kiszolgáló szervergépeit törte fel. Emellett azok háttértárolóiról megpróbált bizalmas, illetve személyes adatokat megszerezni, néhány szerver működésében időszakos működési zavart okozott. A laká­sa bútorzatában elrejtett „miniatűr” kábítószer-ültetvény az átlagot meghaladó professzionalitással volt kiépítve. A miniültetvény energiaigényét engedély nélkül vételezett elektromos árammal biztosította.

(Bors nyomán)

Kapcsolódó:

- Nem létező Jobbik-honlapot "tört fel" az Anonymous - Photoshoppal

- Az egész nemzeti oldalt célba vette az Anonymous antimagyar csoportja - nem sok sikerrel

- Repedezett álarc - a "magyar" Anonymous működése belülről