Nyilvánosságra került annak a titkos hatástanulmánynak egy részlete, amely szerint a tankötelezettség korhatárának 16 évre való leszállítása szakképzetlen fiatalok tízezreinek megjelenésével és több ezer pedagógus elbocsátásával járhat.

A Kettős Mérce blogon most közzétett, korábban a sajtóban már ismertetett tanulmány azzal számol, hogy 2015-ig 73 milliárd 230 millió forintot lehet megtakarítani a tankötelezettségi korhatár 16 évre csökkentésével. Ez a háttérszámítások szerint 4094 pedagógus elbocsátásával jár majd.

A második legnagyobb spórolási tétel a gyereklétszám fogyásából adódó pedagógusszám-csökkenés. Ez 4183 tanárt érint, és több mint 52 milliárd megtakarítást jelent. Megtakarítást remél a tárca a felső tagozatos osztályok összevonásából és a szakiskolák 3 éves, duális rendszerre való átállításából is. A tervezet szerint 633 feladatellátási hely szűnik meg, több mint 50 ezer gyerek kerül át más intézménybe, és közel 3 ezer pedagógus kerül az utcára. A megtakarítás 2015-ig közel 28 milliárd forint.

A dokumentum szerint azokról a településekről, ahol megszűnik a felső tagozat, amelyik szülő teheti, már alsóból is kiveszi a gyereket és inkább egy nagyobb iskolába viszi. A szakiskolák 3 éves képzésében szinte teljesen megszüntetik a közismereti órákat. Ettől közel 25 milliárdos megtakarítást vár a tervezet. A hatásvizsgálat szerint „a lemorzsolódott diákok számából megtakarított teljes évi dologi kiadás 5,53 milliárd forint, amely összesen mintegy 69 ezer lemorzsolódó diák utáni megtakarításból fog összejönni.

Összességében az derül ki a háttérszámításokból, hogy a 178,92 milliárdos spórolással szemben Hoffmann terveinek megvalósításához 538,39 milliárdos többletköltségre lesz szükség 2015-ig. Ebből a legnagyobb tétel a tanárok bérének emelése (2015-ig 381,5 milliárd forint). Emellett az egész napos iskolákra 45 milliárd forint többletet, az államhoz került iskolák fenntartására pedig 136,2 milliárdot számolnak. A mindennapos testnevelés bevezetéséhez is 82,4 milliárd forintra lenne szükség, a tornatermek építése ezen felül további 2020-ig 224 milliárdra rúghatnak.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár korábban azt mondta: ez annyira titkos hatástanulmány, hogy ő sem tud róla. Később kiderült, hogy a dokumentumon Hoffmann Rózsa láttamozó aláírása is szerepel.

(Index)