Már több száz tüntető gyűlt össze az Operaház melletti színpadnál, és folyamatosan érkeznek az újak az Oktogon felől. A demonstrálók magukkal hozták a szilveszterről megmaradt trombitákat is, és folyamatosan dudálnak - jelenti az Origó.

/Frissítések a cikk alján./



Kép: Origó

A HVG szerint ugyanakkor már ezrek lehetnek a helyszínen. Az Andrássy utat lezárták, a Nagymező utcán pedig már szintén csak a trolibuszok járnak. Az Andrássy úton a tüntetők egy színpadot állítottak fel, amely az Oktogon felé néz, a szervezők szeretnék, ha a tüntetők nem mennének a színpad mögé.

Ugyancsak a HVG írja, hogy összekeveredtek a különböző szervezetek tüntetői az Operaház előtt. Az ellentüntetőknek a balettintézet előtt kellene gyülekezniük, míg a ballibeknek a színpadnál lenne a helyük, de egyelőre nem mindenki találja a helyét. Az eseményekbe a rendőrök egyelőre nem avatkoznak be, az önkéntes rendezők próbálják jó irányba terelgetni a tüntetőket.

Az Index ma reggeli írásából kiderül: nemcsak az új, hanem a régi SZDSZ is megjelenik a tüntetésen, akárcsak a JESZ nevű (úgyanúgy nem létező) MDF-maradvány (friss: közben felbukkant Bokros Lajos is). Együtt van tehát a teljes hazaáruló söpredék, szépemlékű Ostenburg-Moravek Gyuláéknak nem kellene sokat keresgélniük, ha netán feltámadnának poraikból...

Frissítés: Egymásnak ellentmondó számok érkeznek a ballib lapok helyszíni tudósítóitól a tüntetők számát illetően. A HVG "óriási tömegről" ír, az Index és az Origó kb. ezerről. Utóbbi szerint az Andrássy út és a Nagymező utca sarkán mintegy két tucat embert lehet látni Árpád-sávos zászlókkal. Ők az ellentüntetők, akiket a tudósító szerint senki nem választ el az Operaháznál demonstrálóktól, így teljesen körbevette őket a gyülekező tömeg. Rendőröket csak távolabb, a Nagymező utca torkolatánál lehet látni.

Az Árpád-sávos zászlóval álldogálók egyike a tudósítónak azt mondta, azért vannak ott, hogy tiltakozzanak az új alkotmány ellen, és mert nem akarják, hogy csak a baloldal legyen az utcán. "Orbánt és Gyurcsányt is börtönben szeretnénk látni. Lehetnének egy cellában, hogy rosszabb legyen mindkettőnek" - mondta.

Frissítés#2: Lökdösődés: Az Index szerint dulakodás alakult ki a Nagykörút és az Andrássy út sarkán: lökdösődésbe torkollott, amikor néhányan Árpád-sávos zászlóval odamentek Szanyi Tiborhoz és Szekeres Imréhez azt kiabálva, hogy "Gyurcsány, takarodj!". Ők visszavágtak azzal, hogy "Nácik haza!", aztán megérkezett úgy féltucat rendőr, hogy szétválasszák őket. Közben Bródy énekelt a zsidók örömére, aztán sajnos kiderült, hogy még mindig létezik az SZDSZ-es tehenekből álló Pa-dö-dö...

Az MTI képe: Akik visszasírják az MSZP-SZDSZ-kormányzást:




Közben a rendőrség sorfallal választotta el a tüntetőket és az ellentüntetőket.

Frissítés#3: Rendkívül értelmes programokkal szórakoztatják az agyhalottakat: az MTI beszámolója szerint 18:47-kor a Magyar Fokhagyma Front kapott szót. A "cinikus előadást prezentáló aktivista" arra kérte a tömeget, hogy egyperces néma csenddel adózzanak elhunyt támaszaiknak, Oszama bin-Ladennek, Kim Dzsong Ilnek és Kadhafinak. A szónok az In fokhagyma veritas mondattal köszönt el.

Frissítés#4: Buzik, komcsi nyugdíjasok, antifasiszták - mi kell még?

Istvánffy András, a 4K! koordinátora fölolvassa a csatlakozó szervezetek neveit. Különösen nagy az éljenzés a Nyugdíjasok Országos Képviselete és a Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű Szövetsége, valamint a Civilek a Szélsőjobb Ellen nevének említésekor. Nem sokkal nagyobb az ováció, amikor a szónok az LMP és az MSZP nevéhez ért. Az SZDSZ-t - kis túlzással - néma csönd fogadja.

Frissítés#5: MTI-hír: köpködés a Nagymező utcában:

Fél hét előtt kevéssel nagyobb lökdösődés kezdődött a Nagymező utca sarkánál, ahol a civilek által szervezett tüntetésre érkező szocialistákkal keveredtek nézeteltérésbe "szélsőjobboldali szervezetek tagjai".

A közösen érkező szocialista képviselőket, köztük Szekeres Imrét és Nyakó Istvánt az utca sarkán álló "szélsőjobboldali tüntetők" közül többen elkezdték szidni, lökdösni, illetve volt, akit le is köptek.

A nézeteltérés szópárbajjal indult, az egy csoportban vonuló MSZP-seket szidni kezdték, illetve "Gyurcsány, takarodj!" rigmusokkal fogadták, közülük többen visszaszóltak és ők, illetve a környéken álló demonstrálók a "Nácik, haza!" rigmussal válaszoltak. A "szélsőjobboldaliak" közül többen az egész arcukat eltakaró símaszkot viseltek, egyikőjük a lökdösődés közben egy fotós kezéből kiverte a fényképezőgépet. Ezután tovább folytatódtak a "tumultuózus jelenetek", de ekkor már a civilek közül rángattak többeket.

Frissítés#6: Csak a szokásos: köztársaság, demokrácia stb.:

"Az Operaház narancsos fantomjai halotti tort készülnek ülni ma este a köztársaság, a jogállam és a demokrácia fölött" - mondja Kónya Péter, a Szolidaritás nevében. Orbán nevének említésekor zeng az Orbán, takarodj! 2006 őszén valamiért sem a jogállamot, sem a demokráciát nem féltették.







Frissítés#6: Origó: verekedés a Nagymező utcában:

Ugyan a rendőrök a Nagymező utca és az Andrássy út sarkán megpróbálták szétvélasztani az ellentüntetőket a többiektől, mégis konfliktus alakult ki. A lap tudósítója szerint ketten ököllel kezdték ütni egymást, mire nagy csődület támadt körülöttük, és ismét plexipajzsot viselő rohamrendőröknek kellett közbelépniük.

Frissítés#7: Százezren vagyunk - hazudják a ballibek

"Közel százezren vagyunk, a Nagykörúton leállították a forgalmat" - mondta a tüntetés műsorvezetője, Ámon Betti.

Frissítés#8: A cigánybűnöző-védő Iványi is ott van

Az MTI tudósítói szerint a civilek által szervezett demonstráción az ellentüntetők közül többen eltakarták az arcukat, a rendőrök pedig sorfalat húztak a tüntetők és az ellentüntetők közé.

A tüntetők oldalán az MTI tudósítói az MSZP-frakciójának több tagját látták, többek közt Nyakó Istvánt, Ujhelyi Istvánt, Szekeres Imrét, Iváncsik Imrét. Az ellentüntetők közt Bertha Szilvia jobbikos országgyűlési képviselő tűnt fel, s közben felszólalt a cigányimádó Iványi Gábor, aki arról mesélt, milyen köztársaságot szeretne ő.

Az Operaház közvetlen közelében, a kordon mellett szórakoznak az emberek, többeknél fáklya, magyar zászló látható - jelentette az MTI egy másik tudósítója. A vendégek sorra érkeznek az Operaház épületéhez, közben a tömeg folyamatosan szidalmazza a kormányfőt.

Frissítés#9: Az Operaházhoz közel a tüntetők fújolnak és kifütyülik az érkező politikusokat.

Igaz, nem sokat nem látnak az érkezők közül, mert a reflektorok éppen a tüntetőket világítják meg.

A rendőrök eközben laza sorfalat állnak.

További agyhalottak (és ellentüntetők):



HVG













Frissítés#9: A hivatalos tüntetés végert ért

A szervezők a színpadon azt kérték a tüntetés résztvevőitől, hogy békésen és nyugalomban fejezzék be a demonstrációt, az Oktogon felé hagyják el a helyszínt. Ezzel a tüntetés véget ért, zárásképpen Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse hallható a hangszórókból.

Frissítés#10: Oszlanak

Oszlik a tömeg, a ballib tüntetők egy része, néhány száz, akár ezer ember is elindult hazafelé a Nagymező utcán. Az Opera előtt kitartó pár ezres tömeg lelkesen azt üvölti az Operában bálozó politikai elitnek: "Gyertek ki!"; volt "Hazaárulók"-kórus is.

Frissítés#11: Néhányan nem unták még meg

200-300 fős keménymag maradt az Opera előtt a tüntetés után. Folyamatosan kiabálják, hogy "Orbán, takarodj!" - jelenti az Origó. Tudósítójuk szerint az Andrássy út Nagymező utca sarkánál Árpád-sávos zászlókkal felszerelkezett emberek kisebb csoportja anyázza a kormányellenes tüntetőket. Azt kérik rajtuk számon, hogy "Hol voltatok 2006-ban?" A rendőrök körülvették őket.

Két Index-videó:

Frissítés#12: Orbánék nem a főbejáraton át jutottak az Operába

Orbán Viktort és a közjogi méltóságokat nem a főbejáraton vitték be az Operába, de azt, hogy hol jutottak be, a biztonsági őrök nem akarták elárulni - írja az Origó.

Frissítés#13: A végére Pintér is kiment

Pintér Sándor belügyminiszter kijött az Operából, és megtekintette az ott maradt tüntetőket. A Hajós utca-Andrássy út sarkánál vonták össze a rohamrendőröket.

Frissítés#14: A komcsikat nem oszlatják, szemkilövés sem lesz

Az Origó tudósítója villáminterjút készített az Opera bejárata mellett álló, a kint zajló tüntetést figyelő belügyminiszterrel. Pintér Sándor először azzal hárította el a kérdést, hogy most nem ér rá, mert "dolgozik". Erre a tudósító megkérdezte, hogy részt vesz-e a rendőri akció irányításában, vagy csak érdeklődésből nézi az eseményeket, mire elnevette magát. A kérdésre, hogy szükség lesz-e komolyabb rendőri fellépésre, azt felelte: "Nézze meg: nyugodt emberek, nyugodt rendőrök, higgadt vezetők... szerintem nem." Még annyit mondott, hogy neki tetszett Schmitt Pál köztársasági elnök beszéde az Operában.

Frissítés#15: Véget ért az ünnepség

Az Opera előtt néhány száz gyurcsányista várja a kijövőket.

Frissítés#16: A hátsó oldalon távozott a kétharmad

Nem elöl, ahol bementek, hanem az Opera oldalsó és hátsó kijáratán át távoznak a vendégek a gálaestről - jelentették az Origó tudósítói. A tüntetők ettől függetlenül meglátták őket, fújolnak, és azt kiabálják nekik: "sunnyogjatok, sunnyogjatok" vagy gyáváknak nevezik őket. Többek között távozott már Gíró-Szász András kormányszóvivő, Réthelyi Miklós miniszter és Németh Lászlóné, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium frissen kinevezett vezetője is.

Az Operaház Révay utca felőli hátsó kijáratához állt fel szorosan Orbán Viktor kisbusza. A kisbusz több száz méterre volt a tömegtől, de a kormányfő sűrű rendőrsorfal között ugrott be a kocsiba.

(MTI - Híradó - Origó - HVG - Index nyomán)

Kapcsolódó: 

- Zsidóvárás a "Magyar" Nemzeti Galériában: jobb kétszer, mint egyszer sem

- "A Jobbik elítéli a rongyrázást és az arrogáns liberális képmutatást"