Jogszerűtlenül oszlatta fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2009 nyarán a Magyar Gárda Erzsébet téri tüntetését - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) hétfőn.




A Magyar Gárda tagjai, szimpatizánsai annak idején - a be nem jelentett, békés demonstráción - a Fővárosi Ítélőtábla két nappal korábbi, az egyesület, illetve a mozgalom feloszlatását jogerősen elrendelő határozata ellen tiltakoztak. A demonstráción több mint kétszáz embert állítottak elő a rendőrök, több tucatnyi szabálysértési eljárás indult, többek között Vona Gábor, a Jobbik elnöke ellen is.

A Fővárosi Bíróság tavaly ősszel első fokon jogerősen kimondta, hogy a rendőrség törvénysértő módon járt el. Ez ellen élt felülvizsgálati kérelemmel a rendőrség, többi között arra hivatkozva, hogy az Erzsébet téri rendezvény nem volt spontán, ugyanazon a napra a bazilika elé meghirdetett, ám tudomásul nem vett demonstráció résztvevői jelentek meg.

Az LB azonban hétfőn elutasította a BRFK felülvizsgálati kérelmét, és hatályában fenntartotta a Fővárosi Bíróság egy évvel ezelőtti jogerős határozatát. A szóbeli indoklás szerint az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból helyesen következtetett arra, hogy a rendőrség megsértette a gyülekezési törvényt, közbelépéséig a rendezvény nem vesztette el békés jellegét.




Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő, aki az eljárásban a felperes ügyvédjeként járt el, a hétfői határozat kihirdetése után az LB épületénél a sajtó képviselői előtt a jogsértések elszenvedőinek rehabilitálását, kártalanítását követelte és felelősségre vonásokra szólított fel.

Az ellenzéki politikus szerint az LB döntése után a rendőri vezetőktől elvárható, hogy tárgyalásokat kezdeményezzenek a jogsértések áldozataival és minél hamarabb megegyezésre jussanak, hogy megelőzzék a tömeges perindítást. Gaudi-Nagy Tamás követelte Martonyi János külügyminisztertől, hogy hívja vissza Bencze József jelenlegi macedóniai nagykövetet, aki az események idején országos rendőrfőkapitány volt és ily módon a politikus szerint a történtek fő felelőse. Gaudi-Nagy jelezte, hogy a gárda feloszlatása ügyében a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordultak.

Az Erzsébet téri oszlatás ügyében korábban több jogvédő szerv is véleményt nyilvánított, ezek azonban korántsem voltak egybehangzóak.

Szabó Máté ombudsman 2009 őszén nyilvánosságra hozott jelentésében visszásságokat állapított meg, többi között azt, hogy a rendezvény feloszlatásakor elhangzott felszólítások nem jelölték meg a feloszlatás indokát. Ugyanakkor a Független Rendészeti Panasztestület 2009. évi jelentése szerint jogszerű volt a rendezvény feloszlatása, mivel sértette mások jogait és szabadságát, azonban a bilincs, rendőrbot és könnygáz használata, valamint az előállítás körülményei jogszerűtlenek voltak. A panasztestület 3:2 arányban fogadta el állásfoglalását az ügyben, amely miatt az évben 160 panasz érkezett, ami a 2009-es panaszok negyede.

A testület többsége szerint amennyiben a rendőrség nem oszlatta volna fel a rendezvényt, a demonstráció "fokozott fenyegetésként" jelent volna meg az érintett kisebbséggel szemben, azt közvetítette volna számukra, hogy egy feloszlatott szervezet a bírói döntéstől függetlenül zavartalanul folytathatja tevékenységét.

(MTI)