A miskolci egyetemisták meghívásának tett eleget ma Vona Gábor a Jobbik Magyarországért Mozgalom pártelnöke. A fórum előtt a nemzeti radikális párt első embere, Szegedi Márton miskolci elnök-frakcióvezetővel tartott sajtótájékoztatót az ország és legfőképp a felsőoktatás helyzetéről.




Szegedi Márton felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt évek miskolci városvezetői nem tettek semmit azért, hogy megtartsák a Miskolci Egyetemen magas színvonalú tudáshoz jutó helyi fiatalokat, akik értékteremtő munkahelyek és európai színvonalú fizetések híján tömegesen hagyják el a borsodi megyeszékhelyet. A frakcióvezető középkori módszernek nevezte a hallgatói szerződés bevezetését, egyben felhívta a hallgatók figyelmét arra, hogy amennyiben az állam kötelezi őket annak megkötésére, de nem biztosít a számukra végzettségüknek megfelelő munkát, úgy pereljék be az államot szerződésszegésért.

Vona Gábor pártelnök szerint a felsőoktatás végnapjait éli, ami összefügg a kormány elhibázott gazdaságpolitikájával. Amit a Fidesz reformnak állít be az nem más, mint megszorítás, amiről a választásokat megelőzően talán csak az amerikai nagykövet tudhatott. - utalt a politikus a kiszivárgott Wikileaks táviratokra. Ráadásul azzal, hogy a kormány a felsőoktatást a jelenlegi torz munkaerőpiachoz kívánja igazítani azt üzeni, hogy hosszútávon számol azzal a gazdaságpolitikával, ami Magyarországot a görög útra viszi. Az Orbán-kormány az államadósság újratárgyalása, a hazai tőke támogatása és a valódi keleti fordulat helyett nem tesz mást, mint felemel egy másfél milliós új elitet azért, hogy az gazdasági függéséből fakadóan bebetonozza a Fidesz hatalmát. Ez a politika társadalmi robbanást, éhséglázadást fog eredményezni – hangsúlyozta a Jobbik elnöke.

(Bors Vezér Népe)