Az Orbán-kormány néhány napon belül két kulcsfontosságú ügyben is kénytelen volt beismerni gazdaságpolitikájának tarthatatlanságát: feladta a nemrég még körömszakadtáig védett egykulcsos adórendszert, és újabb megszorító csomagot fogadott el.

Ezúttal kormányhatározat formájában rendelt el az idei évre vonatkozóan 577 milliárd forintos maradványtartási és 37 milliárd forintos zárolási kötelezettséget. Egyebek mellett a tervezettnél 103 milliárd forinttal kevesebbet költ idén az egészségügyre, az oktatásra, a kultúrára, 136 milliárd forinttal karcsúsítják meg az uniós fejlesztésekre szánt pénzeket, 35 milliárddal jut kevesebb vidékfejlesztési célokra, és az egyébként is válságos helyzetben levő rendőrség helyzete is tovább romlik a Belügyminisztériumot érintő 31 milliárd forintos elvonás miatt.

A Fidesz által készített 2011-es költségvetés sorsa igencsak hányatott volt: mindössze egyetlen hónappal a költségvetés elfogadását követően jött az első megszorító csomag egy 250 milliárd forintos stabilitási tartaléknak nevezett megszorítás formájában. A mostani, 614 milliárd forintos megszorítással a kormánynak már idén sikerült lepipálnia Bokros Lajost, a megszorítások koronázatlan királyát, holott az éves szinten 900 milliárdos megszorítást jelentős Széll Kálmán terv és a 750 milliárdos Országvédelmi Terv névre hallgató megszorító csomag még hatályba sem lépett. A gazdaságirányítás szakszerűtlen voltát mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a Fidesz nagyobb összegű korrekciót hajtott végre a saját maga által készített költségvetésen, mint a tavalyi, még a szocialista parlamenti többség által elfogadotton.

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy ne folytassa tovább a szocialisták által megkezdett megszorító politikát, mert az a magyar emberek életszínvonalának csökkenését, a középosztály elszegényedését, a társadalom kettészakítottságának növekedését és a magyar gazdaság összeomlását okozza - írja közleményében Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

Kapcsolódó:

- Tízezreket rúg ki, béreket fagyaszt be, támogatásokat szűkít a 2012-es költségvetéssel a kormány

- Eddig nem ismert adóemeléseket is hoz a 2012-es költségvetés