Ugrás a cikkhez
Reklám




A német küldöttség szerint "nem megfelelő himnuszt" játszottak le pénteken a szervezők a női K-2 1000 m eredményhirdetésekor a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A házigazdák úgy vélik, hogy nem hibáztak, ennek ellenére elnézést kértek az érintettektől.

A németek azt nehezményezik, hogy az Anne Knorr és Debora Niche tiszteletére eljátszott dalban a szöveg harmadik versszaka helyett az első csendült fel.

A Das Lied der Deutschen (Joseph Haydn szerzeménye) 1922-ben, a Weimari Köztársaság idején lett Németország Himnusza, ma azonban csak a harmadik szakasza képezi a hivatalos változatot. Az első szakasz azért lett kvázi betiltva, mert a hitleri Németországban is merészeltek himnuszt énekelni (igaz, ők csak az első szakaszt fújták, utána következett a párt Horst-Wessel-Liedje), s szájuk tán összepiszkolta azt, a második szakaszt pedig néhány aberrált nőellenes feminista szervezet tiltatta be. Az első szakaszt még 1952-ben kivonták forgalomból a megtört lelkű germánok, a most játszott harmadikat pedig '91-ben szentesítették kizárólagosan, a nőegylet hisztériája után.Az eredetileg három versszakos szövegből jelenleg a harmadikat használja Németország nemzeti himnuszként. A nemzetiszocializmus időszakában is énekelt himnusz első versszaka "sokakban visszatetszést" kelt, emiatt inkább nem használják az öngyűlölővé nevelt szerencsétlenek.

"A szegedi kajak-kenu világbajnokság szervezőbizottsága a világversenyeken megszokott gyakorlat szerint az összes résztvevő országgal ellenőriztette a nemzeti himnuszokat. A német csapat képviselője is meghallgatta a világbajnokság döntői előtt a felvételt, és nem emelt ellene kifogást" - reagált az MTI érdeklődésére a szervezőbizottság, amelynek közleménye ugyanakkor hangsúlyozza: ennek ellenére elnézést kérnek a "tévedésért".

Friss: MKKSZ: A német csapat rábólintott a himnusz első szakaszára, utána sem tiltakoztak

(Kuruc.info - MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- "Németország mindenek felett" - énekelte Doherty a színpadon, el is vezették

- Szűkölnek a franciák: véletlenül a Hitlerék által énekelt himnuszrészletre emlékeztették a cionista Merkelt

- A Deutschland, Deutschland über alles éneklésére biztatott egy kedves svájci TV



Friss hírek az elmúlt 24 órából