Novák Előd
A szükséges számú képviselő aláírásával, az Alkotmány kötelező erejével idézte be az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának ellenőrző albizottsága saját kormánypárti tagjait, akik obstrukciójuk miatt eddig egyetlen ülésen sem vettek részt, megakadályozva többek közt Alföldi Róbert munkásságának és a Such György által a Magyar Rádió munkatársainak szétosztott 162 millió forint ügyének vizsgálatát - áll Novák Előd albizottsági elnök pikáns közleményében, alább a folytatás.

A Kulturális és sajtóbizottság hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kísérő albizottság kormánypárti képviselői a Jobbik felszólítására októberben le is mondtak albizottsági tagságukról, miután egyetlen ülésre sem mentek el álláshalmozásuk vagy szándékos obstrukciójuk miatt.

Novák Előd lett az ellenőrző albizottság elnöke, bár mindent elkövettek ez ellen. A Kulturális és sajtóbizottság hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kísérő albizottságnak ellenzéki kell legyen az elnöke, mely posztért nem jár tiszteletdíj és költségtérítés sem. Mivel a megválasztáskor a komcsiktól csak a vén, ambíció nélküli Vitányi Iván volt jelen, aki 1990 óta tagja (a Pufajkás idején elnöke is) a bizottságnak, így a következő az erősorban a Jobbik volt. Pörzse Sándor Novák Elődöt jelölte. Bár ettől megrettenve Pálffy István az ellenzéki belügybe beleszólva Karácsony Gergelyt is javasolta, de ő nem vállalta, miután a főbizottságnak alelnöke, és mindkét albizottságnak tagja.
(Kuruc.info)

Ezután az albizottság végre érdemi munkát tudott végezni (szokatlan módon pusztán ellenzéki tagokkal), például a kiegyensúlyozatlan médiaszolgáltatások miatt határozati javaslatot is elfogadva szankciók megalkotására. Emiatt azonban később ismét fideszesekkel duzzasztották fel az albizottságot, akik megint szabotálták az üléseket. A Házszabály 13. § (3) bekezdése szerint a képviselőknek kötelességük részt venni a bizottsági üléseiken is, így a Fidesz távolmaradása elfogadhatatlan. Vagy mondjanak le, vagy jöjjenek el! A kormánypárti többség persze leszavazhatja az ülés elején a jobbikos napirendjavaslatot, vagy akár módosíthatja is például erre a címre: "Alföldi Róbert soron kívüli állami kitüntetésének kezdeményezése".

Az Alkotmány 21. § (3) bekezdése szerint minden állampolgár köteles az Országgyűlés bizottságai előtt vallomást tenni; beidézni a Házszabály 68. § (3) bekezdése szerint a bizottság tagjai 40%-ának kérésére kell. Így három albizottsági képviselő kezdeményezésére akár a Fidesz szabotőrei is vallomástételre kötelezhetők. A Jobbiknak sikerült a kérelem támogatására rávenni a hét fős bizottság két másik ellenzéki tagját, Karácsony Gergelyt és Hiller Istvánt, bár utóbbi Alföldi Róbert beidézését nem támogatta, és a fideszes politikusok pellengérre állítását is csak egy külön íven volt hajlandó aláírni, mert a bukott miniszter nem akart egy lapon szerepelni a Jobbikkal.








Kissé szokatlan, hogy egy testület saját tagjait idézze be, de így a Fidesz eddig obstruáló albizottsági tagjait most már nemcsak a Házszabály, hanem az Alkotmány is kötelezi a csütörtöki ülésen való megjelenésre. A Jobbik Magyarországért Mozgalom bízik benne, hogy Lukács László, Menczer Erzsébet, Németh Zoltán és Szabó Csaba nem lép Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György nyomába, hanem alkotmányos kötelezettségüknek eleget téve végre részt vesznek saját albizottságuk ülésén. Hacsak nem módosítják pl. az Alkotmányt ismét a saját érdekeik szerint, alkalomszerűen személyekre szabva.

A hivatalos napirendi javaslat

1. A Such György által a Magyar Rádió munkatársainak szétosztott 162 millió forint ügye
A botrány itt került nyilvánosságra: http://kuruc.info/r/2/69654/
Meghívott vendég: Such György korábbi rádióelnök.

2. Az albizottság fideszes tagjainak vallomástétele az Alkotmány 21. § (3) alapján arról, hogy miért nem tesznek eleget Házszabály 13. § (3) szerinti részvételi kötelezettségüknek az albizottságban
Beidézett állampolgárok (a Házszabály 29. § (2) és 68. § (3) szerint, a három ellenzéki tag mellékelt, írásos kérésére): Lukács László, Menczer Erzsébet, Németh Zoltán, Szabó Csaba.

3. Az előadó-művészeti törvény végrehajtása a Nemzeti Színházban, társadalmi hatásai
Meghívott vendég: Alföldi Róbert igazgató.

4. A Jobbik kampányfilmjének letiltása a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban, a két közmédium elhatárolódása a Jobbiktól, illetve Szegedi Csanádtól
Az utóbbi eset: http://kuruc.info/r/6/69695/
Meghívott vendég: a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának képviselője.

5. Egyebek

Novák Előd
a Kulturális és sajtóbizottság ellenőrző albizottságának elnöke

(Kuruc.info)

Kapcsolódó: - Szaniszló: Egyéni ízlés, hogy ki dugja Robertát

- Robertáékhoz keveredett egy tüntetőnk a Nemzeti Színháznál

- Videó: Miért nem váltották le még Alföldi Robertát? Itt a válasz

- Facebook-oldal Alföldi leváltásáért
- Alföldi és Such elszámoltatását szabotálták a fideszesek - itt az elérhetőségeik
- Novák, Alföldi és egy olvasónk frappáns levélváltása - Szóljon hozzá Ön is!
- A fideszesek szerint "terroristamódszer", hogy megteremtettük a kapcsolatot köztük és az emberek között
- Alföldi kirúgásáról és a Gárda helyzetéről vitáztak az Echo TV-ben (Novák Előd részvételével)
- Alföldi és az őt védelmező fideszesek e-mail címeinek közzétételével próbál jobb belátásra bírni a Jobbik - mi pedig nyilvánossá tesszük a telefonszámaikat is
Ellentüntetés is lesz a Nemzeti Színháznál - a Facebookon fej-fej mellett
- Ennyit ér Robertánk adott szava: mégsem megy el az albizottság ülésére
- "Mikor lesz vége a liberális kultúrterrornak?" - kérdezte Szávay a fideszeseket
- Várható lépés: a Fidesz szaboltálja az Alföldit meghallgató bizottságot
- Nemet kell mondani a Nemzetiben zajló perverzitásra - Novák Előd volt a Szemközt vendége
- Ellenőrző bizottság elé áll Alföldi Roberta, leváltásáért tüntet a Nemzeti Színháznál a Jobbik
- Pörzse frappáns kérdése az államtitkárnak Alföldiről
- Szávay István: Legközelebb Kovi fog családi darabot rendezni a Nemzetiben?
- A Závada-Alföldi-duó nagy dobása: nyílt színi gruppen-onánia Izrael térképére
- Találja ki, milyen származású és melyik pártnak volt országgyűlési képviselője Alföldi Roberta apja!
 
Korábbi bűnlajstrom: - Buzikat reklámoz és a keresztényeket sértegeti a köcsög Alföldi "Nemzetije"
- A buzeráns Alföldi Roberta egy ratyit hívott a Nemzeti Színházba
- Hitlerből próbálnak gúnyt űzni a Nemzetiben buzi segítséggel a zsidók
- Nem voltak kíváncsiak Alföldi Robertára a New York-i magyarok
- Horvátországban járatja le a magyar színházat a buzi Alföldi
- Nagypapa erőszakol kamaszlányt, csoportszex és trágárság - tovább "építi" a héberek Robertája a Nemzetit
- Újabb pornográf darabbal zülleszti az egykori Nemzetit a buzeráns zsidó
- János vitéz a tündérkurvák országában - Alföldi Roberta csodás alkotása
- Nincs eléggé elzsidósodva színházi életünk, Alföldi izraeli együttműködést egyenget
- Homokosok, síkosító és genitáliák - beteges rác pornóval indította a "magyar" kulturális fesztivált a "Nemzeti" Filmszínház