Ugrás a cikkhez
Reklám



Erről van szó - igen, egy ilyen alak lehet a Nemzeti<br>főigazgatója 2010 Magyarországán
Alföldi Róbert, a budapesti Nemzeti Színház homokos főigazgatója Arisztophanész komédiáját, a Lüzisztratét rendezi a fiumei Ivan Zajc Horvát Nemzeti Színházban. A premiert szombaton tartják, annak ellenére, hogy az INA horvát olajtársaság megvonta a támogatást az előadástól annak beteges plakátja miatt.

A jelenleg Fiumében tartózkodó zsidó rendező az MTI-nek elmondta: a színház intendánsa, Nada Matosevic Oreskovic látta Szarajevóban 2008-ban a kisszínházak nemzetközi fesztiválján a Bárka Színház Szentivánéji álom című előadását, ez alapján kérte fel a fiumei munkára. Arisztophanész komédiáját közösen választották ki a színház vezetésével, mivel az ottani nemzetiben ezt az évadot az antik görög drámának szentelik.

A történet főhősei az athéni nők, akik megelégelik, hogy férjeik csak a spártaiakkal való háborúskodásnak élnek. Ezért a címszereplő, Lüzisztraté vezetésével megegyeznek az ellenséges város asszonyaival, hogy addig nem engedik férjeiket a hálószobájukba, amíg azok véget nem vetnek a küzdelemnek.

A bemutató nagy nyilvánosságot kapott a horvát sajtóban, amely az előadás plakátjára is felhívta a figyelmet: a Magyar Ádám és Szabó Árpád által jegyezett plakáton ugyanis - Alföldi Roberta legnagyobb gyönyörűségére - egy kerek tortácskára helyezett rózsaszín marcipán fallosz látható.

A homoerotikus plakát, amely városszerte hirdeti a bemutatót, arra indította az INÁ-t, hogy megvonja szponzori támogatását az Arisztophanész-előadástól (nálunk még több támogatót vonzana, tán még ki is tüntetnék a perverz köcsögöt - ez az egyik különbség a horvát és a mai, magyarnak nevezett mentalitás között - a szerk.). Ez azonban nem befolyásolja a Lüzisztraté szombati premierjét - erősítették meg az MTI-nek a színház sajtóosztályán.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- A buzeráns Alföldi Roberta egy ratyit hívott a Nemzeti Színházba

- Hitlerből próbálnak gúnyt űzni a Nemzetiben buzi segítséggel a zsidók

- Nem voltak kíváncsiak Alföldi Robertára a New York-i magyarok

- Nagypapa erőszakol kamaszlányt, csoportszex és trágárság - tovább "építi" a héberek Robertája a Nemzetit

- Újabb pornográf darabbal zülleszti az egykori Nemzetit a buzeráns zsidó
- János vitéz a tündérkurvák országában - Alföldi Roberta csodás alkotása
- Nincs eléggé elzsidósodva színházi életünk, Alföldi izraeli együttműködést egyenget
- Homokosok, síkosító és genitáliák - beteges rác pornóval indította a "magyar" kulturális fesztivált a "Nemzeti" Filmszínház

Ajánló: A liberalizmus bűn! - Vége a gyilkos kórnak?  (x)



Friss hírek az elmúlt 24 órából