A Jobbik a közpénzből keletkezett pénztári vagyon állami kezelésbe vételét üdvözli, ugyanakkor a megvalósítás módjával – az egyéni, tőkefedezeti számla megszüntetésével és az egyszeri költségvetési bevételek folyó kiadásokra költésével – nem értünk egyet, sőt: komoly veszélyt látunk benne a jövőre nézve - írja közleményében Hegedűs Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, alább a folytatás.

A kormány tegnap bejelentésével végképp kimondta a halálos ítéletet az 1997-ben kormányzati utasításra létrejött hárompilléres nyugdíjrendszerre, azon belül is a 2. pillért megtestesítő kötelező magán-nyugdíjpénztárakra. Az államosítás – ahogy azt a Jobbik korábban javasolta – lezárt kérdésnek tekinthető.

Egyik szemünk nevet, a másik sír. Örülünk, hogy véget ért a makrogazdasági szélhámosságot jelentő kötelező magánpénztári rendszer. Megszűnik az a gyakorlat, hogy állami erővel beszedett, jogszabállyal kikényszerített pénzeket (vagyis: közpénzeket) magánérdekeltségeknek adjunk kezelésbe, minimális hozam és bántóan nagy működési költség mellett.

A Jobbik korábbi javaslata szerint ugyanakkor nem szűnt volna meg az egyéni számlavezetést lehetővé tevő, tőkefedezeti 2. pillér, hanem állami kézben, de megmaradt volna. Ezzel együtt megmaradt volna mindazoknak a megtakarítása, akik most okkal nézik aggodalommal: hová lesz a számlájukon felhalmozódott pénz, ami a tulajdonukat képezi?

A válasz ma már világos: bekerül a közösbe, a felosztó-kirovó rendszerben működő 1. pillérbe. A kormányzati kommunikáció ugyan arról szól, hogy itt is lesz „egyéni számlavezetés”, csakhogy ez ott rendszeridegen vonás volna, így nem is valósítható meg. Ami várható, az inkább fog hasonlítani egy bevételi pénztárbizonylatra, mint valós számlára. A hivatalos tájékoztatás szóhasználata így félrevezető.
Mint ahogy hazug a szocialista pártnak az a demagóg kampánya is, miszerint a visszalépéssel a kormány „lenyúlja” majd az egyéni megtakarításokat. A kötelező erővel elrendelt járulék-átirányítás nem tekinthető valódi megtakarításnak, plusz forrás nem került a rendszerbe. A magánpénztár-tagoknak éppen annyi „megtakarításuk” gyűlt össze a számláján, mint amennyivel kevesebbel járultak hozzá a közkiadásokhoz. Ha a kötelező magánpénztárba fizetés időszaka teljes értékű nyugdíjszerző éveknek számít majd (ahogy hírlik), akkor valóban nem érhet kár senkit ahhoz képest, mintha az 1997-ben bevezetett rendszert létre se hozták volna. Az 1% alatti hozamokat tekintve pedig elmondhatjuk: a várható nyugdíjuk sem lesz kevesebb.

Demagóg ugyanakkor a kormány „szabad választást” hirdető szóhasználata is. Ma ugyanis kiderült: a magánpénztárakban maradókat olyan brutális hátrányba hoznák majd, ami után józan ésszel senki nem marad ott. Az eszköz alkotmányossága több, mint kétséges: ha a 24%-os munkáltatói járulék (ami a "nagybruttó" részeként éppen úgy a munkavállaló jövedelme, mint a fizetési papíron megjelenő összeg) ellenére egy fillér állami nyugdíjra nem számíthat az, aki magánpénztár tagja marad, akkor az valóban kisemmizést jelent. Pontosabban: jelentene, ha bárki is bent maradna a rendszerben. Ha az értékőrzés és a kisemmizés között lehet választani, az nem választás, hanem kényszer.

Aggasztó az is, hogy bár a „visszaállamosítással” az állam kvázi-hitelt vesz fel a volt magánpénztártagoktól, azt jórészt folyó kiadásokra költi, ami szembemegy a józan költségvetési gazdálkodás szabályaival. A kormány kockázatos játékba kezdett – a folyamat így nem fenntartható.

Összegzésképpen elmondható: a Jobbik a közpénzből keletkezett kvázi-megtakarítások állami kezelésbe vételét üdvözli, a megvalósítás módjával – az egyéni, tőkefedezeti számla megszüntetésével és az egyszeri költségvetési bevételek folyó kiadásokra költésével – ugyanakk or nem értünk egyet, sőt: komoly veszélyt látunk benne a jövőre nézve.

Hegedűs Tamás
Jobbik Magyarországért Mozgalom, frakcióvezető-helyettes

(Kuruc.info)

Kapcsolódó: Elveszíti jogosultságát az állami nyugdíjra, aki magánnyugdíj-pénztári tag marad