Közösség tagja elleni erőszak gyanúja miatt vettek őrizetbe a rendőrök egy sajóbábonyi cigányt. Ő volt az, aki egy baltával beverte egy személyautó ablakát. Társai elmenekültek, keresik őket. Rajta kívül eddig három embert hallgattak ki gyanúsítottként a vasárnapi erőszakos események után.

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a fokozott rendőri jelenlétnek köszönhetően nyugodtan telt a hétfő Sajóbábonyban. A településen történt erőszakos cselekmények miatt a megyei rendőr-főkapitányság közösség tagja elleni erőszak gyanúja miatt őrizetbe vett egy fiatalembert. Úgy tudni, ő az a 23 éves helyi retek, aki társaival egy személyautóra támadt: baltával és botokkal rongálták meg a kocsit. A gyanúsítottat nem sokkal az eset után előállították, a baltát is megtalálták nála. A rendőrök kezdeményezik, hogy a bíróság helyezze előzetes letartóztatásba.

A miskolci rendőrök ezen kívül három embert gyanúsítottak meg, kettőt testi sértés, egyet pedig zaklatás miatt. A rendőrség hétfő esti közleménye szerint „a nyomozások folytatása, valamint a bizonyítékok összegyűjtése során látókörbe kerülő személyek elszámoltatása a szükséges erők bevonásával, soron kívül történik”.

A Független Hírügynökség úgy tudja, a falunapot szervezők, illetve a településre később érkező gárdisták ellen eddig nem indult eljárás (milyen rendesek - a szerk.). Az esetleges további jogsértések megelőzésére a megyei főkapitány a megye egész területén fokozott rendőri ellenőrzést vezetett be, és fokozott rendőri jelenlétet biztosít.

A helyi romák azt hazudták, azért támadtak vasárnap este egy gárdista autójára, mert az autók bevonultak egy cigányok lakta utcába, és az első autó "elsodort egy romát", aki a baleset következtében még mindig fájlalja a lábát (ilyenkor pedig törvényszerűen lincselni kell - a szerk.).

Soron kívül tárgyalnak

A Nemzetbiztonsági Kabinet soron kívül tárgyalja a Sajóbábonyban történteket. A titokminiszter által irányított testület tárgyal az esetleges kormányzati intézkedések összehangolásáról is.

A kormányszóvivő közleményében azt hazudja, az Új Magyar Gárda tagjai provokálták és csendőrséggel fenyegették a helyi cigányokat a hétvégén. Szollár Domokos ugyanakkor elutasította a cigányok önbíráskodását is.

A kormányszóvivőhöz hasonlóan nyilatkozott a rendészeti miniszter is, aki szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hatékonyan lépett fel a közrend védelmében, és eredményesen előzött meg egy komolyabb összecsapást.

(HírTV - FH nyomán)