Visszavonta az MSZP azt a törvényjavaslatot, amelynek hétfőn kezdődött volna az általános vitája, és amely rendezné a letartóztatáskor járó fizetés kérdését többek között a polgármesterek esetében.

Tukacs István, Balogh László, és Balogh József előterjesztők visszavonták az egyes munkaügyi tárgyú törvényeknek az előzetes letartóztatás miatti távolléttel összefüggő módosítását. Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt állította, hogy a lex Hunvald néven emlegetett javaslatot néhány napon belül új változatban ismét a Ház elé terjesztik.

A Távirati Iroda úgy tudja, hogy azt a kérdést szabályoznák újra, hogy milyen pontos eljárási mechanizmust kell alkalmazni többek között a polgármester fizetésének megvonásakor: ki kezdeményezheti ezt, milyen szerepe van a munkáltatónak, adott esetben a képviselő-testületnek ebben.

(MTI nyomán)