A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy nappal a politikai koncepciós ítéletek ellen és a politikai foglyok érdekében tartandó tüntetésünk előtt egy, az ötvenes éveket idéző közleményt adott ki. Ebben a rendőrség vezetése azt hazudja, hogy "2009. július 4-re egyetlen demonstráció megtartását sem vette tudomásul a Budapest V., Szabadság térre". Ez az állításuk egyszerűen nem felel meg a valóságnak, hiszen pontosan két hete egyeztettünk először velük, és 2009. június 22-én jegyzőkönyv is született arról, hogy a Szabadság térre bejelentett demonstrációnkat tudomásul vették.

Friss: Gárda-közlemény: Ott leszünk a Szabadság téren - egyenruhában!

Mi, szervezők nagyszabású békés demonstrációra készültünk, amit a Magyar Köztársaság jelenleg hatályos törvényei szerint be is jelentettünk a rendőrségen. Rendezőinkkel a békés jelleget a leghatározottabban igyekezni is fogunk fenntartani. A Magyar Gárda - amelyet külön ki is emel a hazug közleményében a BRFK - tagjai civilben és magánszemélyként, tehát nem szervezeti formában (viszont egyenruhában - a szerk.) vesznek részt a tüntetésen. 

Felhívjuk a BRFK figyelmét arra, hogy a rendőrségnek a jelenlegi jogszabályok értelmében a Szabadság téren, ahol a közlekedést nem akadályozhatjuk, csak tudomásulvételi lehetősége van, semmiféle jogszabály nem ad neki lehetőséget a rendezvény feloszlatására.

A BRFK közleménye azt is tudatja, hogy Budapest egész területén ismételten vegzálni kívánják a tüntetésre igyekvőket. Kérjük a hazafiakat, hogy legyen náluk kamera, s rögzítsenek minden rendőri intézkedést. Ehhez joguk van, a jogaikból pedig ne engedjenek jottányit sem.

A rendőrség már több esetben törvénytelenül lépett fel velünk szemben, emiatt számos jogerős ítélet született, a rendőrség bűncselekményei miatt többen az adófizetők pénzéből kártérítést kaptak, s jelenleg is több nyomozást folytat az ügyészség a kárunkra elkövetett hivatali visszaélés miatt. Felhívjuk a bűnpártoló és bűncselekményeket elkövető rendőri vezetők figyelmét arra, hogy tüntetésünkkel éppen az ilyen politikai jellegű koncepciós intézkedések, ítéletek és hatósági terror ellen, az alapvető emberi jogaink érdekében kívánunk élni a gyülekezési jogunk gyakorlásával. Esetleges újabb jogsértésekkel csak minket fognak igazolni.

Felhívjuk továbbá a rendőrség figyelmét arra, hogy a demonstrációt tudomásul vevő rendőrségi jegyzőkönyvről a tüntetőknek másolatokat fogunk kiosztani, a helyszínen pedig kérésünkre jelen lesz az ombudsman (országgyűlési biztos), a nemzeti jogvédők és európai parlamenti képviselők is figyelemmel kísérik az eseményeket. Mivel egy nappal a tüntetés előtt a BRFK illetékesei még nem is tudtak a fenyegetőző közleményről, egyértelmű, hogy a politikai döntést a legfölsőbb vezetők hozták meg. A becsületes közrendőrök figyelmét emiatt arra hívjuk fel, hogy kötelességük megtagadni a törvénytelenségre utasító parancsot.

A törvényesen bejelentett, békés demonstrációnkat pedig természetesen megtartjuk, rendőrállami fenyegetésekkel sem lehet minket eltántorítani alapvető jogaink gyakorlásától.  

Szabadságot a politikai foglyoknak! Le a koncepciós ítéletekkel és a rendőrterrorral!

“Halál az izraeli vízágyúkra“! 

A szervezők nevében:

Zagyva Gy. Gyula és Toroczkai László 

Kapcsolódó: A Függőség Napja: minden holnapi tüntetés betiltva




A jegyzőkönyv: