Az MSZP alkotmánymódosítást kezdeményez, ami lehetővé teszi a "holokauszt-tagadás, a gyűlöletbeszéd, a gyilkos indulatokra való szóbeli felbujtás tiltását és büntethetőségét" - jelentette be Lendvai Ildikó pártelnök az MSZP majálisán pénteken, Budapesten.

"Ez kell, mert nyugalomban és biztonságban akarunk élni, mert tudjuk a történelemből, ha a zsidókkal és a cigányokkal kezdik, akkor a baloldaliakkal, a kisemberekkel folytatják" - fogalmazott a pártelnök a fórumon, amelyen Szekeres Imrével, az MSZP elnökhelyettesével és Kiss Péter alelnökkel közösen vett részt.

A kommunista terror ideje alatt cenzorként tevékenykedő rohadék szerint azért van szükség a "holokauszt-tagadás" büntethetőségéről szóló alkotmánymódosításra, hogy "senkit ne lehessen politikai meggyőződése, származása, hitvallása szerint megkülönböztetni". Az elmebeteg hozzátette: "e javaslat a kisembereket védi, hogy politikai meggyőződése, származása, hitvallása miatt senkit ne küldhessenek el állásából, ne írhassák fel a nevét, mert nem adta oda kopogtatócéduláját". Az idős korára teljesen becsavarodott kommunista egyszerűen nem érzi az ellentmondást szavaiban. Hiszen éppen a gondolkodó "kisembereket" akarják börtönbe zárni politikai meggyőződésük, magyar származásuk, hitvallásuk - véleményük miatt. De úgy tűnik, ez kell a magyarnak, hogy végre észhez térjen.

(MTI nyomán)