Korábbi harcos kirohanásai után tegnap visszavonulót fújt és lényegében önkritikát gyakorolt Gusztos Péter a köztévében. Az SZDSZ ügyvivője ma már indokoltnak tartja, hogy a rendőrség számon tartsa és a nyomozás érdekében nyilvánosságra hozza a bűncselekmények gyanúsítottjainak származását.
„Természetesen lehet relevanciája egy-egy bűncselekménynél annak, hogy ha azt roma emberek követték el, akkor ezt mondjuk is ki. Én (…) most sem gondolom, hogy ezt el kellene titkolni. Sőt kifejezetten vannak olyan esetek, ahol a rendőrségi munkát segíti az, hogy ha például szökésben van valaki, és el kell őt fogni, személyleírást kell adni valakiről egy súlyos bűncselekmény miatt, akkor szerintem nem lehet vitatni azt, hogy fűződhet ahhoz érdek, hogy a rendőrség ezt az információt is nyilvánosságra hozza. (…) Statisztikák mutatják azt, hogy azokon a területeken, ahol sok cigány ember él együtt, ott nyilván a bűncselekmények jelentős részét is ők követik el, és vannak bizonyos bűncselekmények, amelyek jellemzőek ezeken a vidékeken, ezt én soha nem vontam kétségbe.”
Gusztos Péter, a Szabad Demokraták Szövetségének parlamenti frakcióvezető-helyettese és ügyvivője így folytatta a köztévében: „Amikor cigány bűnözőkről van szó, akkor bizonyos esetekben érdemes kimondani, mint például ebben a veszprémi esetben is érdemes volt, mert ez segítette a nyomozást”. A balliberális politikus annak ellenére, hogy átolvasta nyilatkozatait és megnézte korábbi tévészerepléseit, tegnap már nem emlékezett a január 30-án többek között a Magyar Távirati Irodának tett kirohanására, amelyben durván megtámadta Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányt. Akkor ugyanis iskolás módon, őt kioktatva arra kérte a rendőrkapitányt, adjon tájékoztatást arról, hogy miként tartja számon a bűnelkövető magyar állampolgárok nemzetiségét, hogy „a faji alapú kartotékját magáncélra vagy a rendőrség keretei között vezeti-e”, illetve hogy a „származásvizsgálat alkalmazása kiterjed-e a sikkasztók és hivatali visszaélések bűnelkövetőire, vagy csak bizonyos bűncselekménytípusokra, lopásra, rablásokra”.
Gusztos Péter azt is hangoztatta, mint ahogyan neki sem, a liberális politikusoknak sem szokása a rasszista vád hangoztatása másokkal szemben: „Egyetlenegy liberális politikus sem rasszistázott Miskolc ügyében sem, van egy előítélet a liberális politikusokkal szemben is, hogy ez a szokásuk”. Mondandóját mintegy alátámasztva a hét végi, Veszprémben történt brutális gyilkosság cigány elkövetőiről szólva kijelentette: „Csak azért nem nevezem állatiasnak, mert annál jobban tisztelem az állatokat. Akik ezt elkövették: véglények. Nagyon remélem, hogy a gyilkosok hamarosan már bíróság előtt fognak felelni tettükért, amire nincs magyarázat, nincs mentség. Példás, elrettentő büntetést várok.”
A balliberális politikus saját honlapján röviden közzétette e tévébeli beszélgetés részleteit. A nyilatkozathoz hozzászólók közül azonban többen is kétségbe vonták Gusztos Péter és pártja őszinteségét. Az egyik, Piove például ezt írta: „»Példás, elrettentő büntetést várok.« Ön, mint liberális ember? Ahol csak a bűnelkövetőknek vannak jogaik? Hogy is van ez, jóember????”
Egy másik, Eszkep így kommentálta Gusztos szavait: „Gusztos Péter, Mohácsi Viktória, Mohácsi Erzsébet, Horváth Aladár, Hell István, Iványi Gábor többéves országpusztító »munkája« beérett: Magyarország nem ország többé, hanem állatkert, ahol »véglények« tobzódnak.”
(MN)
Kapcsolódó cikk:
- Olvasó: képzelt Gusztos-nyilatkozat Veszprémről