A BYD és alvállalkozói a szegedi beruházásnál szinte ugyanannyi harmadik országbeli munkavállalónak kértek és kaptak csoportos munkavállalási engedélyt, mint ahány munkahelyet ígértek - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.

Velkey György László úgy fogalmazott: miután a BYD-hoz szerződött, Szijjártó Péter igyekezett gyorsan leszögezni, hogy új munkakörében ő kizárólag a kínai multi nemzetközi kapcsolataiért fog felelni, és semmi köze nem lesz a nagyvállalat magyarországi beruházásaihoz.

Vajon azért, mert nem akar itthon vendégmunkásokkal együtt dolgozni? - tette fel a kérdést. Velkey György László szerint Szijjártó Péter pontosan tudja, hogy a BYD és alvállalkozói a szegedi beruházásnál szinte ugyanannyi harmadik országbeli munkavállaló számára kértek és kaptak csoportos munkavállalási engedélyt a magyar hatóságoktól, mint ahány munkahelyet ígértek. És itt sok ezer munkahelyről beszélünk - tette hozzá.

Ez azt jelenti, hogy a hosszú éveken át migránsokkal riogató Orbán-kormány nem magyar munkavállalókkal tervezte feltölteni a majdani BYD-s álláshelyeket, hanem harmadik országbeliekkel - mutatott rá a parlamenti államtitkár

Pedig a bukott miniszterelnök alig néhány évvel ezelőtt azt mondta, hogy "mi nem hívtunk ide soha senkit se vendégmunkásnak, se semmilyen más okból, hogy itt éljenek velünk" - emlékeztetett. Megjegyezte: az eddigi kormányzati átvilágítások alapján most már azt is látni, hogy ez a hazugság is megdőlt. Ennyit a bukott kormány híres szuverenitásvédelmi harcairól - fogalmazott Velkey György László.

Közölte, hogy a beruházási szerződést a kormány részéről Szijjártó Péter tárgyalta le és írta alá a BYD-val, a minisztériumi dokumentumok alapján pedig nyilvánvaló, hogy Szijjártó Péter a tárgyalások során azért dolgozott, hogy minden szükséges segítséget megadjon a BYD-nak. Így ő maga szorgalmazta a nemzetgazdaságilag kiemelt státusz biztosítását és kínai munkavállalók vízumkérelmének gyorsított eljárását - tette hozzá

És nem csak ilyen könnyítéseket próbált kijárni az új munkahelyének - zárta közleményét a parlamenti államtitkár.

(MTI)