Kedden „civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél, a létesítményüzemeltető, rendezvényszervező önkormányzati cégnél. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon ugyanis jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt van folyamatban nyomozás” – írta ki a közösségi oldalára Pintér Bence.

Győr polgármesterét telefonon értesítették arról, hogy érkezni fognak a nyomozók. Hozzátette, a Győr-Szol Zrt.-nél elfolyt 1,7 milliárd forintos lakáskassza-ügy újabb fejleményeiről kérdezték. Kijelentette, ebben az ügyben is büntetőeljárás zajlik, a gyanú különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntette. A városvezető több iratot adott át az egyenruhásoknak. „Több dokumentumot helyben át is néztünk a nyomozókkal, illetve bizonyító erejű videófelvételeket is a rendelkezésükre bocsátottam” – írta.

A nyomozókat többek között a Győr-Szol feletti tulajdonosi jogokat gyakorló, Fekete Dávid elnökölte, fideszes többségű Városstratégiai Bizottság, és a cég Antal Imre elnökölte, szintén fideszes többségű Felügyelőbizottsága érdekelte. Tagjairól, akik nagyrészt fideszes politikusok, információkat kértek: a rendőrökkel természetesen mindent megosztottunk – fogalmazott a városvezető.

Másfél év után ideiglenesen visszakapta az adatbetekintési jogát a győri önkormányzati cégek működésére Pintér Bence, miután a közgyűlés elfogadta az átvilágítást lehetővé tevő javaslatot. A döntés fordulatot jelent a városvezetés és a Fidesz-többség között hónapok óta húzódó konfliktusban.

Győr önkormányzati lakáskasszájából – amelyben harminckét év alatt csaknem 2 milliárd forint gyűlt össze – kilenc hónap alatt 1,7 milliárd forint tűnt el. A polgármester feljelentést tett, és kezdeményezte a közgyűlés feloszlatását, mondván: a győrieknek vissza kell adni a szavazat jogát. A Győr-Szol Zrt. is reagált a vádakra, közleményükben hangsúlyozták, hogy egy forint sem hiányzik a lakáskassza összegéből.

A rendőrség is nyomozni kezdett, Pintér Bence tanúkihallgatáson vett részt az ügyben, majd február 20-ra tüntetést szerveztek, „mert ez az ügy nem maradhat következmények nélkül, nem tűnhet el nyomtalanul 1,7 milliárd forint a város vagyonából”.

Pintér Bence információi szerint távozott a győri közszolgáltató cég gazdasági igazgatója, aki – a városvezető tájékoztatása szerint – előkészítette és aláírta azt a mérlegbeszámolót, amelyből kiderült, hogy hiányzik 1,7 milliárd forint a lakáskasszából.

(Index nyomán)