Súlyosításért fellebbezett az ügyészség az állam elleni bűncselekményre és emberölésre szervezkedő terheltek ügyében.




A tényállás szerint az elkövetők az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hoztak létre. A terheltek 2021 szeptemberében összehívott gyűlésükön a cél megvalósítása érdekében 33 személyre, jellemzően közjogi vezetőkre kiszabott „halálos ítéletet” hirdettek, annak végrehajtására vállalkoztak, illetve a gyűlésről készült videófelvételnek az interneten való közzétételével az emberölések végrehajtására további személyeket hívtak fel.

Emellett két elkövető az otthonukban született gyermekük anyakönyvezését – mivel a magyar állam létét tagadták – megakadályozták, neki az előírt orvosi ellátást és vizsgálatokat nem biztosították, ezáltal a testi épségét veszélyeztették. E magatartásukkal a szervezkedésben résztvevő bűntársaik egyetértettek. Az elkövetők a gyámhatósági eljárásban részt vett hivatalos személy megfélemlítése érdekében, annak otthona előtt gyűlést tartottak, a fenyegetésekről videófelvételt készítettek, és azt az ügyben eljáróknak e-mailben elküldték.

A bíróság az ideológiai vezetőt és fő segítőjét alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntette, többrendbeli emberölés előkészülete bűntette, valamint zaklatás bűntette miatt 5, illetve 3 év szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra ítélte. A többi vádlott büntetőjogi felelősségét is megállapította a bíróság különböző bűncselekmények miatt, azonban részfelmentésekről is döntött, például a kiskorú veszélyeztetése miatt a szülők vonatkozásában.

Az ítélet ellen az ügyész az elkövetők terhére súlyosabb jogi minősítés és büntetés, illetve a részfelmentésnél a bűnösség megállapításáért fellebbezett.

A védelem négy terheltnél felmentésért fellebbezett, míg a szülők a döntést tudomásul vették.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblának küldött indítványában az ügyészi fellebbezést fenntartotta. A fellebbviteli főügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság a vezetőt ítélje foglalkozásától eltiltásra, valamint a szülőket tiltsa el minden olyan tevékenységtől, amelynek keretében kiskorúakkal kerülnének kapcsolatba - közölték honlapjukon.

Korábban írtuk:

Elítélték a halálos ítéleteket osztogató Posta Imre szektájának főkolomposait

Posta Imre szektája "halálos ítéleteket" küldözgetett a vezető politikusoknak

Kemény börtönéveket kaphatnak Posta Imréék - gondolatok a lekapcsolásukról jobboldali szemszögből