Bizonyítottság esetén halmazati büntetésül akár húsz év szabadságvesztést is kaphat Posta Imre, valamint gyanúsított-társa, K. Áron, írja a Magyar Nemzet. (A szélsőjobboldali és más rájuk aggatott jelzőktől megkíméljük kedves olvasóinkat, hiszen épp az efféle futóbolondok járatják le az épelméjű nemzeti radikálisokat - a szerk.)




A fideszes lap szerint mindketten alaposan gyanúsíthatók emberölés előkészülete bűntette mellett az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntettel. Az előbbinek a büntető törvénykönyv (Btk.) szerinti büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés, az utóbbit azonban jóval súlyosabban bünteti a törvény: öttől húsz évig terjedő vagy életfogytiglani szabadságvesztést helyez kilátásba.

A Magyar Nemzet jelenlegi információja szerint azon túlmenően, hogy a gyanúsítottak közéleti szereplőkből álló halállistát állítottak össze, a kivégzendőket felsorolták, majd ezt nyilvánosságra is hozták, mást nem tettek. Például nem fogtak hozzá a gyilkosságok megszervezéséhez. Amennyiben az utóbbit is elkezdték volna, akkor lehetett volna a várható büntetés felső határa az életfogytiglani elzárás.

A nyomozó bíró egyébként harminc napra elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását, ami indokolt a várható büntetési tételek nagysága miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség részletesen kifejtette, hogy miért gyanúsították meg Postát és K. Áront az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntettel. A lényeget tekintve a megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak létrehozták az úgynevezett Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya nevű, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet.

Egyiküket, K. Áront "bírói hatalommal ruházták fel", míg a másik gyanúsított, Posta Imre feladata a végrehajtói hatalom megszervezése volt. A gyanúsítottak "új alkotmányt is megfogalmaztak", melynek egyik pontja szerint a társadalom minden tagjának mindazzal szemben, aki vagy ami megsérti az alkotmányos alapelvek előző pontokban megfogalmazott értékrendjét, joga és kötelessége a hűtlenség vádja nélkül akár élete árán is ellentmondani és ellenállni.

A gyanúsítottak részben nyílt, részben konspirált tagságú szervezetet működtettek, amit a közösségi médiában népszerűsítettek. A gyanúsítottak – "az antiszemita nézeteik hangoztatása mellett", amit mindig megemlítenek, pedig ez még nem bűncselekmény, és önmagában ettől még nem is lesz rendben lévő ember valaki – "az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására konkrét intézkedéseket tettek, amikor tagságukat a gyűlésükön és az interneten közéleti szereplők megölésére szólították fel".

Az idén 52 éves Posta Imre 1992-ben vegyvédelmi szakmérnökként diplomázott a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán, 1998-ban szerzett pszichológusi diplomát Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Volt többek közt a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyvédelmi Ezred századparancsnoka, majd a 93. Háry László Vegyes Repülőosztály pszichológusa, a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetének pszichológusa, a Pest Megyei Munkaügyi Központ családtámogató munkatársa, a Grafológiai Intézet megbízott szakpszichológia-oktatója. Az ORFK Köztársasági Őrezredben pszichológusként és laboratóriumvezetőként dolgozott, mígnem 2006-ban azonnali hatállyal elbocsátották.

Posta és szervezete tavaly januárban Dusnokon is feltűnt.

Mint ismeretes, január 22-én Dusnokon, a Bercsényi utcában rendőrök állták el B. István és H. Ágnes autójának útját, majd miután nem voltak hajlandók a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal bajai járási hivatala határozatának eleget téve átadni négy hónapos gyereküket a gyámhivatal embereinek, erőszakkal vették el tőlük. A helyiek szerint a Dusnokon élő fiatal pár – több más környékbeli családhoz hasonlóan – egy szektának, egy földalatti, azaz nem formális politikai szerveződésnek, paramilitáris csoportosulásnak a tagjai. Nem voltak hajlandók az újszülött gyermeküket anyakönyveztetni, megtagadták a védőoltásokat tőle.

A "Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya Legfelsőbb Bírósága" többeket halálra ítélt a gyermek szülőktől való elvétele miatt (is). A "Magyarok Felelős Nemzeti Kormányát" egyébként még 2010-ben hozták létre. Programjukban a halálbüntetés visszaállítása mellett a jogállam teljes átalakítása szerepel alkotmányozó nemzetgyűlésen hozott döntések alapján.

Posta Imre lekapcsolásáról valódi jobboldali szemszögből

Az alábbi írás a Szent Korona Rádió oldalán jelent meg:

Mi történt Posta Imrével és szektájával? Néhány gondolat Postáék tevékenységéről, mi az “UCC” nevű, joginak nevezett honlap, miért veszélyesek az ilyen tömörülések a jobboldali-hazafias közegre nézve. Zsidók és ügynökök mindenhol, üldözési mánia, észnélküli öldöklésre való nyílt felhívás gyermekek előtt. Rövid elemzés következik.




Bilincsben a szektavezér

Futótűzként terjedt a hír, miszerint emberölésre készülődő csoportot kapcsolt le a TEK. A magukat “Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának” nevező elmebetegeket emberölés előkészületének gyanújával vették őrizetbe. Később kiegészítették a vádat alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntettel is.

Posta Imréék szektájáról van szó. Még egy szeptember 11-én tartott gyűlésükről feltöltött videóban látható, hogy a szektavezér közli a jelenlévőkkel, miszerint “hadiállapot van”, és az igazságszolgáltatásban dolgozókra, kifejezetten a devizahiteles kérdésekben eljáró bírókra és hozzátartozóikra halálos ítéletet mond. Szintén a videóban látható, hogy egy általuk bírói jogkörrel felruházott személy felszólítja a jelenlévőket arra, „hogy ha ölnek, öljenek szépen”, emellett közéleti szereplőkre és politikusra halálos ítéletet hirdet. Mindezt úgy, hogy közben gyermekek sétálnak-játszanak a háttérben…

A Posta Imréhez köthető PÍ-kör facebook oldalán olvasható, hogy:

FIGYELEM!

Imre feleségétől, Verától jött az üzenet!

“Szia! Ma 1/2 10 után Imrét lerohanta a TEK. Kiszedték az autóból, leteperték, majd a készenléti rendőrség bilincsbe verve hazahozta és házkutatást tartottak. Kb. 20 perce mentek el. A vád: emberölés előkészületének bűntette. Ez a legutóbbi kulcsi találkozó következménye. Úgy néz ki, hogy Áront és Emőt is elvitték. Egyelőre max. 72 óra fogda, kihallgatás végett, a többit majd megtudjuk…

A gyűlésen önhatalmúlag, teljesen elmebeteg módon az alábbi személyekre mondtak ki halálos ítéletet:

Orbán Viktor, Gulyás Gergely, Toroczkai László, Gyurcsány Ferenc, Áder János, Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Kásler Miklós, Benkő Tibor, Szijjártó Péter, Varga Judit, Nagy István, Palkovics László, Semjén Zsolt, Máger Andrea, Novák Katalin, Kincses Gyula, Müller Cecília, Sulyok Tamás, Parti Tamás, Bánáti János, Jelasics Radován, Balogh János, Halmosi Zsolt, Mészáros József, Karas Mónika, Oravecz Márton, Merkely Béla, Rusvai Miklós, Szlávik János.

Őszintén reméljük, hogy rácsok mögött maradnak. Ismerjük meg jobban Posta Imre és elmebeteg különítményének tevékenységét!

Posta és szektája és az UCC

Posta Imre és szektája évek óta ontja magából az összeesküvés-elméleteket, melyek folyamatosan hangoztatják a magyar állam illegitim voltát, mindenhol és mindenkiben zsidókat és ügynököket látnak, akik nem értenek egyet a törekvéseikkel vagy egyszerűen csak nem szimpatikusak a közösségük számára. Állítják, hogy Magyarországon különböző bevásárlóközpontok mélygarázsaiban izraeli harcjárművek állomásoznak parancsra várva, hogy lerohanhassák hazánkat…

Szintén hozzájuk köthető az a gondolat is, mely szerint Magyarország jogilag nem létezik, csak egy cégként, mint “Magyarország Kft.” van jelen a New York-i tőzsdén (?), és az ország összes állampolgára valójában az említett “Magyarország Kft.” tulajdona. Továbbá, hogy a “cég állampolgárait” 7. életévük betöltésével halottá nyilvánítják, hogy csak ügyvéd képviselhesse őket. Ez ellen hozták létre az UCC nevű “jogi” honlapjukat is…

Családi tragédia a szekta miatt

2020-ban egy dusnoki házaspár gyermekét vette el a gyámhatóság, akik az említett szekta tévtanításait olyannyira elhitték, hogy nem voltak hajlandók anyakönyveztetni Bátor Nyilas nevű gyermeküket, mert ezzel “lemondanának” róla az elméletük szerint, és ezzel a gyermek a “Magyarország Kft.” tulajdonává válna, emellett megtagadtak minden egészségügyi ellátást is a gyermeküktől. Szinte könyörögtek a szülőknek a hatóságok, hogy ne hallgassanak az elmebetegekre, de ők továbbra is ellenállást tanúsítottak. Mindez Postának olyannyira tetszett, hogy egy rendezvényükön hősnek nevezte a csecsemőt súlyosan veszélyeztető házaspárt. Ezután megtörtént a tragédia, egy ártatlan gyermeket emeltek ki a családjából.




A kormányhivatal így fogalmazott az esettel kapcsolatban:

A család Magyarország joghatóságát nem fogadja el, minden jogi szabályozástól, minden állami szervvel való kapcsolatfelvételtől elhatárolódnak, a gyermekre vonatkozó minden egészségügyi ellátást elutasítanak. Miután a szülők a többszöri kötelezések ellenére sem teljesítették a jogszabályban előírtakat, a kormányhivatal döntött a gyermek családból történő kiemeléséről és az ideiglenes gondozási helyének kijelöléséről.

Információink szerint a kisgyermek azóta visszatérhetett családjához, őszintén reméljük, hogy szüleinek sikerül kigyomlálniuk magukból a mániákus összeesküvés-elméleteiket, és szerető családi legkört tudnak biztosítani a gyermek számára.

Közösségi bázis

Posta és köre rendszeresen tartottak összejöveteleket. Ezeken az alkalmakon a szektavezér nem ritkán többórás előadások keretében hangoztatta aktuális gondolatait, melyeket rendszerint videómegosztókra fel is töltöttek. A közösségük pontos létszáma nem ismert, azonban a videómegtekintéseik száma ijesztően magas, akár a 20-50 ezres számot is rendszerint elérték, magas aktivitással a kommentszekciókban is.

Tehát a gondolataiknak befogadására igen nagy közeg mutat érdeklődést. A fantasztikumkereséssel egybekötött konteózás ellenségképteremtéssel párosítva egyébként is óriási tömegeket képes megmozgatni, azonban ez akkor a legveszélyesebb, ha már gyilkolásra is felszólítja a közeget alkotó személyeket. Utóbbira még visszatérünk…

Semmi köze a jobboldalhoz

Korábbi tevékenységeivel sem váltotta ki hazánkban az aktív, valódi jobboldali mozgalmak szimpátiáját Posta munkássága. A HVIM és a Szent Korona Rádió korábban már világosan kimondták, hogy nem hajlandók közösséget vállalni ezzel a lejárató figurával. Fontos megjegyezni, hogy ez az elhatárolódás nem azt jelenti, hogy Posta és szektája valaha is jobboldaliak, vagy normalitáspártiak lettek volna, ez sajnos Postáéknak az általános, nemzeti közegben való “nyilvántartottsága” okán volt szükséges. Ugyanis ők is használják a nemzeti oldalon megjelenő zászlókat, jelképeket és az említett közegből is jócskán akad támogatójuk. Nem vitatjuk, hogy vannak köztük hazaszerető emberek, de a súlyos elmebetegség, szektariánus viselkedés nem egyeztethető össze semmiféle normalitással, jobboldalisággal. A jobboldaliság ismérve a minőség, nem pedig a gyenge tolerancia. Nem vagyunk toleránsak az őrültekkel, nem fogadjuk magunk közé az anarchista konteógyáros felforgatókat. Nem hagyjuk magunkat lejáratni.

Mindenki zsidó, mindenki ügynök

Posta pusztító tevékenységére a HVIM vezetői több alkalommal felhívták a figyelmet, melyekre természetesen a szektavezér reakciója sem maradt el. Több videójában gyalázza például Barcsa-Turner Gábort és Zagyva György Gyulát, a HVIM társvezetőit, az egész nemzeti oldalt zsidózza, ügynöközi, legutóbb pedig Toroczkai Lászlóra, a Mi Hazánk elnökére (is) mondott ki halálos ítéletet az általa vezetett közösség “bírója”.

Anarchisztikus gyilkolásvágy, mindig “valami ellen” való önmeghatározás

Az ominózus szeptember 11-i szektatalálkozón elhangzott halálos ítéletekről még néhány gondolat… Postáék tevékenysége mindig valami ellen való önmeghatározásban gyökeredzik. A céljuk maga az ellenségkép, vagy az ellenség ellen való harc, melyek között fellelhetők valós személyek és általuk kitalált elméletekre alapozott kitalációk elleni küzdelem. A szektát alkotó egyénekben ez kialakít egy közös identitást, mely az összetartozás és közös harc érzését kölcsönözi, azonban sosem tudjuk, hogy miért folyik az a bizonyos harc…

Hogyan határoznák meg magukat az ellenségeik nélkül? Hogyan tudnák meghatározni magukat egy légüres térben? Bizonyosan elbuknák a “légpróbát.”1 Súlyos üldözési mániára vall, hogy mindenhol és mindenkiben zsidókat és ügynököket vélnek felfedezni, az pedig még súlyosabb elmebetegségre és finoman szólva is túlzott önbizalomra, hogy politikusokra és közszereplőkre kimondott “halálos ítéletüket” nyilvános videómegosztókra töltik fel…

A szektariánus működés sajátossága, hogy a közösség tagjait egy hamis kiválasztottságtudattal ruházza fel, mely nem ismer semmilyen határt. Így történhetett meg az is, hogy Postáék az említett gyűlésükön “szép gyilkolásra” szólították fel a jelenlévőket a legnagyobb természetességgel, miközben a háttérben gyermekeket láthatunk a felvételen sétálni és játszani… Nincs szellemi vezérfonal, nincs cél, nincs erkölcsi határ. Ez anarchia.

Érthetetlen és sajnálatos, hogy még a történtek után is akadnak olyanok, akik vígan tapsikolnak Postáéknak és támogatják őket…

Két tűz között

Két tűz között állunk. Az egyik oldalon a liberális média, a másik oldalon pedig az őrültek. Az őrültek problematikáját fentebb már említettük, lejáratják a valódi jobboldalt, a hazafias közeget. A másik oldalon pedig ezt a jelenséget kihasználva a liberális média áll, mely mindenhol tudja mutogatni, hogy előállították a “radikálisokat”, könnyedén összemosva a hírt a jobboldali mozgalmakkal.

Pozitív fejlemény, hogy néhány liberális híroldal már Postát úgy emlegeti, hogy a “szélsőjobboldalnak is ciki”. Az “is” itt nyilván egy lesajnáló jelző, mellyel utalni próbálnak arra, hogy a szélsőjobboldal a hülyék gyűjtőhelye, de a liberálisoktól ennél többet valljuk be, hogy nem várhatunk. Ez a különbségtétel a korábbi elítélő nyilatkozatainknak köszönhető, melyeket az írásban már említettünk.

Záró gondolatok

Mielőtt az olvasóban kételyek támadnának, mi sem vitatjuk, hogy lehetnek Magyarországon izraeli ügynökök, ahogy más országok ügynökeinek jelenléte is feltételezhető. Emlékszünk még a 2006-os rendőrterror idején az Izraelből iderendelt “rendőrökre”, de mégsem látunk minden sarkon, mindenkiben ügynököt, vagy összeesküvőt. Nem célunk védeni baloldali politikusokat, közszereplőket sem, de a mi utunk nem az anarchisztikus gyilkolászás, hanem a bátor és helyzetfelismerési képességgel rendelkező ellenállási formák megvalósítása.

Fontos, hogy igyekezzünk a dolgok mögé látni, ne hagyjuk magunkat birkák módjára vezetni, lássunk tisztán, kerüljük a pozitivizmus hazug légkörét. A konspiráció mánia helyett legyünk egészségesen gyanakvók. Legyünk Krisztus katonái, akik rendelkeznek a megfelelő szellemi vezérfonallal, célokkal, jelentsük ki világosan, hogy a normalitás megingathatatlan erődjét építjük, amelynek környékére sem tehetik be a lábukat a Posta Imre-félék és őrült szektáik.

1 Julius Evola – Jobboldali Fiatalok Kézikönyve – Az eszme előkészítése – A légpróba

(ZugTáltos – Szent Korona Rádió)

Korábban írtuk: Posta-ügy: előzetesben a "kormányfő" és a "főbíró"