Magyarország új konzulátust nyitott Liechtensteinben, ami hozzájárulhat a gazdasági együttműködés fejlesztéséhez, és aláhúzza, hogy mennyire fontos lenne a kölcsönös tisztelet visszatérése a nemzetközi politikába - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Vaduzban.

A tárcavezető a megnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy a két ország hosszú közös történelmi múlttal rendelkezik, minthogy a 19. század második felében még közös monetáris és vámunióhoz tartoztak az Osztrák-Magyar Monarchia részeként, ami máig pozitív hatással van a gazdasági együttműködésre.

Beszédében rámutatott, hogy tavaly megdőlt a kétoldalú kereskedelmi forgalom rekordja, és úgy tűnik, hogy idén is új csúcsot sikerül majd elérni.

Kiemelte, hogy Liechtensteinben hatvan olyan cég van bejegyezve, amely Magyarországon is befektet, ezek közül a legnagyobb és legismertebb a Hilti.

Szijjártó Péter ennek kapcsán arra is emlékeztetett, hogy az Európai Unió legalacsonyabb adókulcsait, valamint a jól képzett magyarországi munkaerőt kihasználva a liechtensteini Neutrik úgy döntött, hogy tízmillió eurós beruházással gyárat nyit Ózdon, amihez a kormány is pénzügyi támogatást nyújtott.

Kitért emellett az emberek közötti kapcsolatok fontosságára is, és elmondta, hogy Magyarország mindig emlékezni fog arra, hogy Liechtenstein szolidaritásáról és emberségességéröl tanúbizonyságot téve az 1956-os forradalom után több száz magyar menekültet fogadott be.

"És mindig emlékezni fogunk arra is, hogy a Liechtensteini Vöröskereszt lehetőséget biztosított a nagyon nehéz sorsú magyar gyerekeknek, hogy itt, ebben a csodálatos országban tölthessék nyaralásukat" - fogalmazott.

"Büszkék vagyunk arra, hogy a liechtensteini kormány beleegyezett a konzuli képviselet létrehozásába, amely biztosan hozzájárul majd a két csodálatos ország és a két csodálatos nemzet közötti barátság elmélyítéséhez és az együttműködés javításához" - összegzett.

A miniszter végezetül kifejtette, hogy a konzulátus megnyitása és a kétoldalú kapcsolatok is világosan mutatják, hogy mennyire fontos lenne a kölcsönös tisztelet visszatérése a nemzetközi politikai életbe.

"Ma azt látjuk, hogy ellenségeskedés, háborúk, fegyveres konfliktusok és viták jellemzik a világpolitikát. A világ pedig ismét a blokkosodás nem kívánt útjára lép" - figyelmeztetett.

Majd aláhúzta, hogy Magyarország ezen egyszer már rajtaveszített, ezért inkább az összeköttetések erősítésében, a diplomácia érvényesülésében érdekelt.

"Az ellenségeskedés és a háborúk helyett a tiszteleten alapuló globális együttműködés mellett állunk" - szögezte le.

(MTI)