Sok összeesküvés-elmélet kering arról, hogy Magyarország miként válik Izrael gyarmatává, és hogy milyen előjogok illetik meg a zsidóságot. A következőkben bemutatott eset is rávilágít arra az abszurditásra, hogy a magyar rendőrség olyan szenzitív és egyébként biztonságilag fontos adatokat szolgáltat ki egy másik államnak, ami felvet nemzetbiztonsági kérdéseket is. A Mazsihisz által foglalkoztatott biztonsági őrök kaptak olyan dokumentumokat, amik esetén több a kérdés, mint a válasz… - írja a Szent Korona Rádió.




 

Amit tudunk biztosan: Budapest rendőri biztosítási tervét osztották ki a Dohány utcai zsinagóga védelmét ellátó biztonsági őröknek az elmúlt hétvégére. Feltüntették rajta a Várban lévő eseményeket, becsület napi rendezvényeket, sőt, az antifa gyülekezőhelyeket és saját, zsidó megemlékezések eseményeit is, illetve a város egészére kiterjedő rendőri ellenőrzéseit bemutatva. Felvet eleve kérdést, hogy a hitéleti helyet védőknek miért kell tudniuk Budapest egészén zajló megmozdulásokról és a rendőri erők elhelyezkedéséről, de az igazán érdekes az, hogy a címerek, pecsétek alapján Izrael és az “izraeli külügyminisztérium biztonsági irodája” adta ki ezt a Mazsihisznek, és onnan került az egyébként teljesen átlagos biztonsági őrökhöz.

A mi általunk közzétett formátum a már digitalizált változatról készült képernyőmentések, de az eredeti verziót megvizsgáltattuk grafikusokkal: a címer és a pecsét biztosan nem utólagosan, digitális rászerkesztéssel kerültek a papírokra, hanem a kinyomtatott és szétosztott lapokon már biztosan rajta voltak, írja a Szent Korona Rádió.

És hogy mik ezek a címerek, pecsétek? A jobboldali, hanukkiát ábrázoló pecsét Izrael Állam hivatalos címere, a másik pedig az “izraeli külügyminisztérium biztonsági irodájának” címere.




Ami megdöbbentő, hogy vélhetően a rendőrség adta ki egy harmadik félnek, idegen országnak a rendezvények körülményeit, sőt, magyar állampolgárok adatait (bejelentők neveit, akiket a közzétevők viszont kitakartak, kivéve V. Naszályi Márta nevét, aki eleve közszereplő). De feltünteti a rendőrség a saját ellenőrzéseinek helyszíneit, a járőrök pozícióit és azok időbeosztását. Ez akkor is felháborító volna, ha másik ország címerei nélkül látnánk a dokumentációt, hiszen egyértelműen illetéktelenek kezébe kerültek ezek az adatok – a lap által megkérdezett rendvédelmi szakember szerint ezeket az információkat csak hivatásos szervek vezető beosztásában lévői ismerhetik, még a kiküldött járőr sem tudja az egész város biztosítási tervét egy eseménysorozatra vonatkoztatva. Egy biztonsági őrhöz pedig pláne nem juthatnának el ezek a dokumentumok. Mindezt a fiaskót egy háborús veszélyhelyzetben követik el, akkor, amikor állítólagos terrorfenyegetettség van egész Európában.




Felmerülnek kérdések:

(A szerkesztőség már február 6-án megkapta ezt a dokumentációt, de megvárták a közzététellel az utolsó eseményt.)

Mivel a Mazsihisz gyakorlatilag parancsolgat Magyarország elvileg független kormányának, így felmerül bennünk a gyanú ezen dokumentációk fényében, hogy valóban nem egy hitéleti szervezetről, egyházról van szó, hanem egy másik ország helytartó és nyomásgyakorló szervéről, ami nyíltan beavatkozik Magyarország politikájába, és nem mellesleg komoly kapcsolataik (informális vagy formális) vannak a magyar rendvédelmi szervekhez, írja a lap.