Magyarországon tíz év alatt háromszorosára nőtt a termékenységi zavarok aránya: az ügy nemzeti szintű válsággá vált. Férfiakat és nőket egyaránt érint, párok családalapítási álmát teszi tönkre. Genetikai, fertőzéses, pszichológiai okok is lehetnek a háttérben, illetve a nők tömegeit érintő endometriózis felelős minden harmadik esetért. A párok közel 70 százaléka későn kér segítséget, nem tudják, hová fordulhatnak, ami a tájékoztató kampányok elmaradásának következménye, írja közleményében Dúró Dóra országgyűlési képviselő, alább a folytatás.
A meddőségi klinikák rendkívül fontos szerepbe kerültek. Mára a születések 4-5 százaléka már reprodukciós eljárás által valósul meg, évente négyezer gyermek születik így. Mióta államosították a magyarországi meddőségi klinikákat, többszörösére nőttek a várólisták. Ráadásul miközben Magyarországon 16 százalék körül mozog a beavatkozások sikerrátája, Európában átlagosan 34,6 százalék, az Egyesült Államokban 54 százalékban születik kisbaba.
A meddőség egyik fontos oka a szülés időpontjának későbbi életkorra tolódása, amelyre semmilyen válasza nincs a kormánynak. Köztudott, hogy az ivarsejtek az életkor előrehaladtával növekvő arányban válnak nem működővé. Már 35 évesen is 40-45 százalék, 45 évesen pedig már 95 százalék ez az arány. Kiemelten fontosak az életmódbeli tényezők is: a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a mozgás hiánya, az elhízás vagy a drogok használata is növeli a meddőség kockázatát.
A demográfiai katasztrófát is már érdemben befolyásoló jelenséggel az államnak aktívan kell foglalkoznia. Ennek eszközei lehetnek a Mi Hazánk szerint:
- a meddőségi kezelésekre fordított összegek növelése, a szakemberhiány célzott orvoslása,
- a várólisták azonnali csökkentése,
- ki kell terjeszteni azon, meddőségkezeléshez szükséges gyógyszerek körét, amelyeket a tb teljes egészében finanszíroz,
- egészségügyi prevenciós lépések, egészséges étkezést, stresszkezelést elősegítő kampányok és állandó programok,
- a gyermekvállalás korábbi életszakaszban való vállalását támogató gazdasági intézkedések,
- a környezeti tényezőket feltáró vizsgálatok, kutatások figyelem központjába helyezése, ezekre források elkülönítése.
Kapcsolódó: Novák Előd: Tabutémák és 15 programpont a demográfiai vészhelyzetben