Két Tolna vármegyei nőt is nagyon csúnyán lehúztak a napokban, akiket a közösségi médiában hirdető „mesterek” vertek át.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az egyik nő az elromlott hűtőjét szerette volna megjavíttatni. Feladott egy online hirdetést, de közben felhívott egy korábbról ismert szerelőt is, aki végül nem érkezett meg a várt időre. A hirdetésre még aznap jelentkezett egy „mester”, aki előreutalást kért. A megadott bankszámlaszám és hozzá tartozó név alapján nem gyanakodott a megrendelő, ezért elutalta a kért összeget.

Ezután következett a csavar. Egy másik ismeretlen, a „könyvelő” egy utalási hibára hivatkozva többször is megismételtette a tranzakciót, mígnem másfél millió forintot meghaladó összeget csalt ki az akkor már gyanakvó ügyféltől.

A másik nő kéményseprő szolgáltatást szeretett volna igénybe venni. A közösségi médiában talált is egy hirdetést. Felvette a kapcsolatot a hirdetővel, aki a megrendelés megerősítése gyanánt szintén előreutalást kért. Az első összeg elutalását követően hibára hivatkozva további kisebb-nagyobb összegek utalását kérte. A „kéményseprő” közel 750 ezer forintot csalt ki a megrendelőtől, majd elérhetetlenné vált.

(Police.hu - 24)