Repülőrajtot tervez Orbán Viktor miniszterelnök januárban, ugyanis szerinte ez a siker kulcsa – ezt mondta péntek reggeli szokásos rádióinterjújában. A kormányfő az ukrajnai háború alakulásáról és az európai gazdaság nehézségeiről is beszélt.

Semmilyen provokációnak nem szabad felülni. Meg kell érteni, hogy egy olyan ország vezetője, amelynek idegen csapatok vannak a területén, néha mond ingerült dolgokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában Volodimir Zelenszkij ukrajnai elnök elnök hét eleji kijelentéseivel kapcsolatban.

A kormányfő beszámolója szerint személyesen tárgyalt a török elnökkel, véleménye szerint ugyanis csak török közvetítéssel sikerült eddig valamilyen szintű békét elérni.

Ha nagy, átfogó béke nem is történik, de legalább legyen egy karácsonyi tűzszünet – mondta Orbán Viktor. Elmondta, megpróbálja tető alá hozni, hogy az ortodox karácsony ideje alatt legyen egy tűzszünet és egy nagyszabású fogolycsere. Hozzátette, hogy az orosz elnököt sikerült rávennie arra, hogy ezt átgondolja, azonban az ukránok elutasítóak voltak ezzel kapcsolatban.

Imádkozik azért, hogy Trumpnak ne essen baja

Orbán Viktor a Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel kapcsolatos elvárásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, „én óvatosabb duhaj vagyok”. Majd úgy fogalmazott, hogy még egy hónap van hátra Trump beiktatásáig, imádkoznak, hogy ne essen baja, és el tudja foglalni a hivatalát. Kiemelte azonban, hogy változás jön Washingtonból, ami jót tesz majd, pozitív hatással lesz a békére.

A kormányfő szerint Brüsszel úgy véli, mindent ugyanúgy kell csinálni, ahogyan eddig, ugyanakkor szerinte van nyitottság a változásra. Abban – mint mondta – egyetértés van, hogy Európa nem tudja megoldani ezt a konfliktust.

Európa számára is nagyon fontos a háború lezárása, ez gazdasági érdek is – vélekedik a miniszterelnök, aki szerint nehéz úgy fejlődni a kontinensnek, ha „a határvidéken brutális háború zajlik”. Ukrajna EU-tagságával kapcsolatban is a gazdasági oldalt közelítette meg a kormányfő, aki szerint a szomszédos ország gyors felvétele azzal járhat, hogy tönkremennek az európai gazdák.

Akkor kapaszkodnunk kell, hogy meg tudjuk menteni a magyar mezőgazdaságot – fogalmazott.

Orbán Viktor szerint sok függ attól, hogy Brüsszelben a Patrióták többséget tudnak-e szerezni. Elmondta, a magyar elnökség több problémát is megoldott, többek között olyanokat is, amelyeket évekig vagy évtizedekig nem sikerült. Példaként említette a schengeni övezet bővítését, de a versenyképesség javítását is ide sorolta. Sikerült ugyanis – mint mondta – egy olyan dokumentumot megalkotni, ami mindenki számára elfogadható volt, és jó kiindulópont lehet a versenyképesség helyreállítása érdekében.

A magyar elnökség visszaadhatta a hitét mindenkinek, hogy a munkának még van jelentősége – vélekedett a magyar soros elnökségről a kormányfő.

Nagy Márton "a dolgok megcsinálásának is az embere"

A 2025-ös költségvetéssel kapcsolatban – amelyet pénteken szavaznak meg Budapesten a parlamentben – elmondta, „együtt jár egy változással”. Az MNB éléről távozó Matolcsy Györgyről úgy fogalmazott, „korszakos közgazdász távozik a jegybank éléről, pénzügyminiszterünk, Varga Mihály lesz majd az utódja, és Nagy Márton kerül a gazdasági csúcsminisztérium élére. Egy olyan emberről beszélünk, aki a dolgok megcsinálásának is az embere, Nagy Márton alkotta meg az új gazdaságpolitikát, ennek van egy akcióterve, ezeket is ő dolgozta ki.”

A miniszterelnök kiemelte: januárban „repülőrajtot” vesznek, új intézkedések jönnek, ezek pedig a békére alapoznak. Kiemelte, hogy a bérmegállapodást Nagy Márton már tető alá hozta, ezzel kezdődik minden január 1-jétől. A három év alatt történő 40 százalékos minimálbér-emelést egyenesen "soha nem látott mértékűnek" nevezte, ami vagy a memóriáját, vagy a számtani kompenciáit kérdőjelezi meg (már ha nem tételezzük fel, hogy hazudik...), hiszen az első Orbán-kormány annak idején 19 500 forintról emelte meg több lépésben 50 000-re, ezen belül 2001. január 1-jétől 40 000 forintra ugrott az előző évi 25 500-ról (ez önmagában 56,86 százalékos emelkedés volt).

(Kuruc.info - Index nyomán)