Kovács Gergely, az MKKP elnöke el tud képzelni bizonyos koordinációt a Tisza Párttal a 2026-os országgyűlési választáson. Például úgy, hogy „5-10 helyen indulunk, ők ott nem, mi meg máshol nem”. De erről nem született még tagsági döntés, és a Tisza Párttal sem beszélt róla – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A párt egy korábbi Facebook-bejegyzésében azt írta, a jövő évi választáson szeretnének mind a 106 egyéni választókerületben jelöltet állítani, céljuk pedig az, hogy bejussanak a parlamentbe és frakciót alakítsanak.
A beszélgetésben szóba került a fővárosi közgyűlés is. Kovács Gergely szerint a legjobb döntés a fővárosban az lenne, ha Kiss Ambrust és Vitézy Dávidot is megszavaznák főpolgármester-helyettesnek, ő nem lát más lehetőséget. Szerinte egy új választáson ugyanez az eredmény születne.
Budapestnek lassan két hónapja nincs főpolgármester-helyettese, ugyanis sem az alakuló ülésre, sem az első rendesre nem sikerült olyan jelöltet vagy jelölteket találni, aki átmenne egy közgyűlési szavazáson. Ennek oka, hogy Karácsony Gergely a korábbi helyettesei közül Kiss Ambrust szerette volna megtartani, de ezt a Tisza Párt nem támogatja.
(Telex)
Korábban írtuk: Libsi dilemma: pont a "kormányváltó" Magyar Péter biztosíthatja a fideszes győzelmet '26-ban