A vasárnap hajnali órákban egy 16 éves fiatal életét követelő késeléshez riasztották a miskolci rendőröket. Egy helyi, vélhetően illegálisan működő szórakozóhely előtt szólalkozott össze két társaság, melynek a vége lett a gyilkosság. A 16 éves arnóti fiút, Sándor Csanádot halálra késelte egy 20 éves vadnai fiatal. A Szent Korona Rádió szemtanúk és helyi források segítségével rekonstruálni tudta a tragikus hajnalon történteket, és kiderítette az elkövető személyazonosságát is.
Egy jó hangulatú születésnapi bulinak indult
2024. október 12-én, szombaton Csanád a miskolci Kisavas városrészen található Hill Cafe Clubban ünnepelte barátja születésnapját. A helyszín helyi források szerint nem egy klasszikus diszkó, sokkal inkább egy volt borospince, amelyet átalakítottak és privát születésnapokra és hasonló eseményekre kínálják bérlésre.
A club vélhetően illegálisan, legalábbis szürkezónásan üzemelhet, ezt bizonyítja az is, hogy Tóth-Szántai József, Miskolc új polgármestere az esetet követően bejelentette: vizsgálatot indított, hogy felmérjék, hány engedély nélkül működő szórakozóhely van a városban, és elrendelte, hogy azonnali hatállyal zárassák be őket.
A helytől nem messze, egyes állítások szerint egy szomszédos épületben egy másik társaság is éppen bulizott, vélhetően egy hasonló bérelt klubban, azonban vasárnap hajnali fél 2-ig nyugodtan megvoltak egymás közelében. Azonban az említett időpontban a másik társaságból egy szemtanú állítása szerint két fiatal átment a Hill pincéjébe.
Az idegenek elkezdték zaklatni a lányokat
Egy szemtanú így írta le az eseményeket:
A Hill Cafe lépcsőjén két, az ott bulizó társaság számára ismeretlen fiatal férfi ereszkedett le a pince egyik nagyobb termébe, ahol a születésnapot ünneplők tartózkodtak, itt az ottani lányokra kezdtek rámászni, és zaklatni őket.
Az egyik ilyen lány, akit megtaláltak maguknak, Csanád barátjának nővére volt. Ezek után ő a barátjával együtt odament szólni a két férfinak, hogy ezt hagyják abba, és hagyják el a helyszínt, mert ez egy privát buli, és senki nem hívta őket.
Szó szót követett a fiatalok között, az összeszólalkozás vége az lett, hogy elhagyták a pincét, és az utcán tervezték folytatni a vitát, azonban kifele menet az egyik idegen elvette és háta mögé rejtve elvitte a születésnapi torta felvágására szolgáló kést.
Nem élte túl a késelést
A támadás pontos rekonstruálása sajnos utólag nem lehetséges minden kétséget kizárólag, azonban több forrás is azt állította, hogy a támadó az utcára lépve viszonylag hamar szúrhatott. Az egyik helyi fiatal beszámolója szerint a támadó lemaradt, megvárta, míg a többiek elhagyják a pincét, így ő később érkezett a késsel, és akkor szúrta hátba Csanádot.
Ami biztos, hogy a szúrás a hátán érhette a fiatalt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az újraélesztés ellenére sem tudták megmenteni az életét, és a helyszínen életét vesztette.
A rendőrök azonosították, és még a helyszínen elfogták, majd a rendőrségre előállították az elkövetőt, aki ott beismerő vallomást is tett.
Az eset furcsasága, hogy nem egy olyan tipikus miskolci bűnözőről van szó amilyenre egyből gondolnánk az eset hallatán.
Bana Bálint egy 20 éves vadnai fiatal, Miskolc egyik elitnek számító gimnáziumában végzett, és ránézésre kevesen mondanák meg, hogy embert ölt.
Az egyetlen árulkodó jel csupán az lehet, hogy a férfi Instagram-profilját megnézve (ahonnan a tegnapi nap során az összes képét törölte) található egy story videó, ami egy utcai verekedést és kiütést mutat be, erről lehet egyedül arra következtetni, hogy nem állhatott tőle távol a múltban sem az utcai verekedés.
Csak halált okozó testi sértés miatt folyik eljárás
Az első értesülések szerint a rendőrség az esetet követően halált okozó testi sértés bűntette miatt indított eljárást, ez a tényállás azonban büntetési tételét tekintve jóval kedvezőbb az emberölésnél.
A halált okozó testi sértés büntetési tétele enyhébb, mint az emberölésé, mivel az elkövető célja nem a halál okozása, hanem a testi sértés, amelynek következménye a halál. Míg az emberölés szándékos életkioltás, ezért súlyosabb büntetést von maga után, a halált okozó testi sértés gondatlanabb, előre nem látott következményként jár halállal. Ennek megfelelően az emberölésért kiszabható szabadságvesztés 5-től 15 évig terjed, míg a halált okozó testi sértésért általában 2-től 8 évig. A jog a szándékosság mértékét és a következményeket különbözőképp ítéli meg.
Azonban ez még változhat a vádemelésig, mert erősen kétséges, hogy valakinek a megszúrása egy kifejezetten hosszú késsel, nem minősül-e szándékos halálokozási célnak, főleg ha ezt hátulról teszi az elkövető, így az önvédelemre kevés az esély.
2. frissítés: a gyilkos teljesen más verzióval állt elő
Kihallgatták a késelőt, aki azt állítja, falfirka miatt vesztek össze, megfenyegették, és nem is akart ölni.