Hazai Vásár néven indít termelői piacokat októbertől a Mi Hazánk; a sorozat egyes állomásai minden hónapban más vármegyében kínálják helyi termelők, kézművesek, népi iparművészek portékáját.

Szabadi István, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a Keresd a csodaszarvast! mottóval útjára induló vásársorozat célja, hogy az ország minden szegletébe elvigye a magyar termékeket, eközben találkozási lehetőséget biztosítva. A klasszikus piacok hangulatát segítik visszaidézni a Hazai Vásárok keretében megrendezendő kulturális és családi programok is - ismertette.

Szabadi István közölte, a magyar emberek évente mintegy 5000 milliárd forintot költenek élelmiszerre, ennek 90 százalékát multiknál, amelyek kiszivattyúzzák ezt a pénzt. Mindez ahhoz vezet, hogy a vidék elszegényedik, nem tud munkahelyet kínálni, és folyamatos lesz az elvándorlás - figyelmeztetett.

Szabadi István felhívta a figyelmet az egészséges élelmiszerek fontosságára is, szavai szerint ugyanis a magyarok a multiknál drágán vesznek nem egészséges élelmiszereket.

A Hazai Vásár sorozat első állomása Csongrád városában lesz október 13-án, a Szentháromság téren, a következő vásárt pedig a Fejér megyei Móron rendezik meg november 24-én.

(MTI)