Az eltitkolt "melegpornós" ügyei miatt felfüggesztett Bese Gergő Péter nemcsak a NER kedvelt sztárpapja volt, hanem saját vagyonát jól gyarapító üzletember is – írta a Magyar Hang.
A lap szerint az utóbbi időben a történelmi felekezeteknél, és különösen a katolikusoknál divatba jött, hogy a papok és lelkészek, kihasználva rokonokkal nem rendelkező idős híveik kiszolgáltatottságát és hanyatló szellemi állapotát, meggyőzik őket arról, hogy ne az államra hagyják az ingatlanukat, hanem őket nevezzék meg örökösnek. Bár a vagyonszerzésnek ez a módja nem kifejezetten törvénybe ütköző, komoly erkölcsi kérdéseket mindenesetre biztosan felvet.
Hasonló módon juthatott egy nagyértékű III. kerületi ingatlanhoz Bese Gergő is – állítja a Magyar Hang. Az Ingatlan.com hirdetési portálon találtak rá egy Bogdáni úti lakásra, amelyet közel 50 millió forintért hirdettek eladásra. Az ingatlan tulajdoni lapjából kiderült, hogy örökösödés útján lett Bese tulajdona.
Az lap munkatársa megpróbálta megnézni a lakást, az ügynökség azonban közölte, hogy már eladták, és most írják alá a szerződést.
Az egykori tulajdonos, egy idős orvosnő neve egyébként megtalálható szerzőként a Bese Gergő édesanyja vezette civil szervezet, a Kefe (Kelet-Európai Fiatalokért Egyesület) honlapján: egy cikksorozatot írt A szabadság szentje címmel.
A lap szerint Besének a boszniai Međjugorje településen is lehet saját ingatlana. A közkedvelt katolikus zarándokhelyen ugyanis a Bookingon is lehet szobát foglalni egy megegyező nevű szállásadónál. A hirdetési szöveg szerint „Bese Gergő Péter az Ön szállásadója.” Három szoba vehető ki, szobánként 40 euróért egy éjszakára, és szokatlan módon külön kiemelik, hogy ez a szállás kizárólag készpénzt fogad el. A lap azonban a helyi nyilvántartásban nem tudta ellenőrizni a 100-200 ezer eurós ingatlan hivatalos tulajdoni helyzetét.
A Magyar Hang kérdéseket is küldött az ingatlanukkal kapcsolatban Besének, de nem kapott választ.
(24)