Novák Katalin volt köztársasági elnök bejelentette, hogy a jövőben az XY Worldwide nonprofit szervezet vezérigazgatójaként dolgozik.
Örömmel jelentem be, hogy az XY Worldwide társalapítója és vezérigazgatója lettem. Az XY Worldwide egy új nonprofit szervezet, amely úttörő megoldásokat keres az összeomló globális születésszámra – írta a közösségi oldalán.
Novák Katalin leírta azt is, hogy az XY Worldwide a világ vezetőivel, politikai döntéshozókkal és oktatókkal dolgozik együtt, hogy bizonyítékokon alapuló, fenntartható stratégiákat dolgozzon ki, amelyek segítségével a nemzetek leküzdhetik a születésszám globális csökkenésének hatásait.
Mint írta, elsősorban az emberekre összpontosítanak, és azokra a társadalmi-gazdasági és kulturális akadályokra, amelyek megakadályozzák az egyéneket abban, hogy megvalósítsák családalapítási ambícióikat.
„A nem tervezett gyermektelenség kockázatainak jobb tudatosításával és a túlnépesedésről és termékenységről szóló félrevezető narratívák megkérdőjelezésével az XY Worldwide képessé teszi az egyéneket és párokat arra, hogy megalapozott döntéseket hozzanak a szülői létről az elkövetkező generációk számára” – fejtette ki Novák Katalin.
Izgatottan várom, hogy társalapítómmal, Stephen J. Shaw-val elindulhassunk ezen az új úton, hogy korunk legnagyobb demográfiai kihívásával foglalkozzunk – írta az egykori köztársasági elnök.
📢I am excited to announce my new position as co-founder and CEO of X·Y Worldwide.
— Katalin Novák (@KatalinNovak_HU) September 9, 2024
X·Y Worldwide is a new non-profit, pioneering solutions to a collapsing global birthrate.🌍👶 pic.twitter.com/9ll0zhyxwp
(Index)