Ugrás a cikkhez
Reklám

Eddig csak sejteni lehetett, de ma hivatalosan is bejelentette Vitézy Dávid, hogy indul a főpolgármester-választáson, így ő lehet a kormánypárti Szentkirályi Alexandra mellett a jelenlegi városvezető, Karácsony Gergely egyik legkomolyabb kihívója. A volt közlekedési államtitkár szerint jelenleg mindent átsző a két politikai oldal háborúja, ám ő valódi városfejlesztést kínál. Indulásával az elemzők szerint azonban korántsem biztos, hogy Karácsony Gergelytől von el szavazatokat, írja az Index.




"Vitézy Dávid vagyok, döntöttem: indulok a főpolgármester-választáson" – közölte a hírt a volt közlekedési államtitkár egy videós bejegyzésben. "Itt születtem, itt nőttem fel, húsz éve dolgozom Budapest fejlesztésén" – emlékeztetett. A közlekedési szakértő szerint Budapesten jelenleg mindent átsző a két politikai oldal háborúja, pártpolitikai csaták helyett azonban végre valódi városfejlesztésre van szükség, ezért indul a főpolgármesteri székért.

Nem várhatjuk Budapest problémáinak megoldását azoktól, akik a problémáinkat okozták. Nincs még öt évünk erre – hangsúlyozta.

Vitézy szerint "a kormány sorra leállítja a fontos budapesti fejlesztéseket és elvonja a forrásokat, a városvezetés pedig áldozatszerepben tetszeleg, és még akkor is tétovázik, amikor minden lehetősége meglenne határozottan előrelépni". A volt közlekedési államtitkár álláspontja az, hogy öt súlyos problémával kell szembenézni Budapesten:

Vitézy Dávid azt is közölte, hogy kész tervei vannak a város további fejlesztésére. Úgy véli, új parkokra és közterekre, a HÉV-ek és a vasút megújítására, újabb villamosvonalak fejlesztésére, a rozsdaövezetek helyén pedig megfizethető lakások építésére van szükség.

Röviden felidézte pályáját is, elmondta, hogy civil közlekedési aktivistaként kezdte a munkát Budapestért, alapítójaként vezette a BKK-t, majd a Budapest Fejlesztési Központot, és jelenleg is városfejlesztési szakemberként dolgozik. "2010 után a BKK létrehozásával számos sikert elértünk, megújítottuk a közösségi közlekedést, rengeteg járművet lecseréltünk, megcsináltuk a budai fonódót, felújítottuk a legforgalmasabb pesti villamosvonalakat, befejeztük a négyes metrót" – sorolta, hozzátéve, hogy "bőven van még feladat".

Nem volt meglepetés az indulása

Nem volt nagy meglepetés Vitézy Dávid elrajtolása a főpolgármesteri székért, hiszen korábban közölte, hogy legkésőbb március végéig eldönti, indul-e a 2024-es önkormányzati választáson. Arról is beszélt már a bejelentését megelőzően, hogy az LMP mellett számos civil szakmai szervezet is megkereste őt, és igyekeztek rávenni a jelöltségre.

Az LMP frakcióvezető-helyettese, Kanász-Nagy Máté Vitézyvel összhangban azt nyilatkozta egy sajtótájékoztatón, hogy "ki kellene szabadítani Budapestet a szellemi polgárháborúból", és ezt Vitézy Dávid főpolgármesterré választásában látják.

A magyarországi önkormányzati választáson, amelyet 2024. június 9-én tartanak, Karácsony Gergely egyik legkeményebb kihívójaként tartják számon Vitézyt a Fidesz jelöltje, Szentkirályi Alexandra mellett. Korábban László Róbert, a Political Capital szakértője azt mondta az Indexnek, hogy Vitézy Dávid csak akkor indul el a választáson, "ha őszintén azt gondolja, hogy nyerhet. Erre pedig akkor lehet esélye, ha a Fidesz nyíltan vagy hallgatólagosan támogatja."

László Róbert véleményével megegyezően Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke is úgy nyilatkozott Vitézy indulásáról, hogy ha a Fidesz is beáll a volt közlekedési államtitkár mögé, akkor Karácsony Gergely veszíteni fog. A Fidesz azonban saját jelöltet indított, a párt budapesti választmánya múlt héten egyhangú döntéssel Szentkirályi Alexandrát kérte fel a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltjének.

Kivárásra játszhatott?

Závecz Tibor, a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet elnöke korábban arról beszélt, hogy Vitézy kivárásra játszik, vagyis szerinte megvárta az indulása bejelentésével, hogy a Fidesz végre bejelentse a saját indulóját. Az elemző véleménye azonban az, hogy egyáltalán nem biztos, hogy Vitézy az indulásával Karácsonytól vonna el szavazatokat és az esélyeit gyengítené, sokkal inkább a fideszes jelöltre jelenthet veszélyt.

Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója szerint a Fidesz jelöltje nem fog visszalépni abban az esetben sem, ha Vitézynek lenne esélye legyőzni Karácsonyt. Ez pedig, mint mondta, azt jelenti, hogy ha az LMP jelöltje ringbe száll, akkor a szavazatok 20–21 százalékát sikerülhet begyűjtenie. Ez pedig már ahhoz is elég lehet, "hogy a fideszes jelölt szélárnyékból beelőzze a jelenlegi főpolgármestert".

Az elemzők egyébként egyetértenek abban, hogy a Fidesz célja nem feltétlenül a győzelem, mint inkább "kimaxolni a listát", úgy látják, 40 százalék körül teljesíthet a Fidesz jelöltje, amely akár győzelmet is jelenthet, amennyiben kedvezően alakul a szavazás.

Az esélyek

A jelenlegi főpolgármester, Karácsony Gergely újrázását a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP, valamint a Párbeszéd is támogatja. A Republikon Intézet legfrissebb budapesti kutatása – amely azt is vizsgálta, hogyan alakulhat a főpolgármester-jelölti küzdelem, amennyiben Vitézy Dávid száll versenybe Karácsony Gergellyel – pedig ezt az újrázást látszik megerősíteni, ugyanis a számok azt mutatják, hogy Karácsony Gergely nagyon magabiztosan vezet Budapesten, és nem kell aggódnia sem a Fidesz jelöltje, sem Vitézy Dávid miatt. A felmérés szerint

Fontos azonban megjegyezni, hogy a felmérés elvégzésekor még nem volt ismert, hogy a Fidesz kit indít a székért, ez pedig alaposan megkeverheti a lapokat. A kutatás alapján Karácsony fölénye tetemes, Vitézy Dávid pedig 12 százalékponttal gyengébb eredményre számíthat, úgy, hogy van kormánypárti versenytársa. A közlemény szerint Vitézy nagyszámú fideszes szavazó B opciója lett volna arra az esetre, ha a kormánypártok nem indítottak volna saját jelöltet.

Korábban, január végén is készült egy kutatás: a Medián január végi – az LMP megbízásából készült – felmérése szerint a főpolgármester-jelölti indulását akkor még be sem jelentő Vitézy Dávid már 23 százalékon állt.

Tarlós István volt főpolgármester szerint a Fidesz Szentkirályi Alexandra indításával szerezheti a legtöbb szavazatot, "Vitézy Dávid a közlekedésen kívül semmihez sem ért, Karácsony Gergely pedig csak jajveszékel".

Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester – aki egyébként teljesen biztos a saját győzelmében – szerint Szentkirály Alexandra főpolgármester-jelöltsége egy szimbolikus választás, "mert ő nem Budapest szóvivője lesz, hanem a kormányé". Korábban pedig beszólt Vitézy Dávidnak is, azt mondta, "a Fidesznek nem ajánlata, hanem hadüzenete van a budapestiek számára.

– Annyira lejáratták itt magukat, hogy könnyen lehet, hogy inkább egy függetlennek látszó jelöltet tolnak maguk elé. De ezzel a budapestieket nem lehet átverni. Ha valami hápog, az kacsa. Ha valaki az egész felnőtt életében a Fideszt szolgálta, az fideszes. Ezen szerintem kár vitatkozni – véleményezte Vitézy akkor még esetleges indulását.

Kari Geri legyőzné a "betolakodót"

"Főpolgármesterré választásom után szakmai feladatra kértem fel Vitézy Dávidot. Azt mondta, nem tudja vállalni, mert nem engedte meg neki Orbán Viktor, és ő nem szeretne olyan katona lenni, aki Észak-Koreából menekül Dél-Koreába, de hátulról lelövik az övéi".

– Szakmai feladatra nem engedték, most politikaira küldik. Sebaj. A szabad Budapest a menekülőket befogadja, a betolakodókat legyőzi – írta a Vitézy indulásaára reagáló bejegyzésére a főpolgármester.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából